Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-728

728, országos ülés 1917 június 23-án, szombaton. 4ö bizonytalanságot teremt és minden évben más és más adórendszerrel jön. Mind a kettő végzetes volna, mert a tőkének és a munkaerőnek kivándorlására vezetne. Ezzel szemben sokkal helyesebb, lia mi azt mondjuk a vagyonnak, hogy téged a magyar állam megvédett és azért egy részt követel most a maga részére hiteligényeinek kielégítésére. Akkor azután tudja mindenki, hogy mennyire kell takarékosnak lennie, ami sokkal helyesebb, mint ha állandó bizonytalanság keletkezik. (Helyeslés a jobboldalon.) Ugy gondolom, ez volna az első stádium. Ismétlem, ez tisztán és kizárólag az én egyéni véleményem ; konst.-ukoziómban kétségkívül nagyon sok hiba is van, de kell valakinek elmondania a hibás véleményt, hogy mások a helyes erodményrj juthassanak. (É^énk helyeslés.) Nézetem szerint teháh azon erkölcsi kötelesség teljes tudatában kell lennünk, hogy vagyonunk egy részét az állam rendelkezésére kell bocsátani. Kétségtelen, hogy -ozi a vagyonadót ugy kell konstruálni, hogy a kgkisebb vagyonok kimaradjanak és hogy a progresszió érvényesíttessék (Altalános helyeslés.) és végül én a vagyonok nemei között különbséget nem tennék, csupán egyetlenegy tekintetben. (Halljuk ! Halljuk !) A vagyontárgyak között egyetlenegy olyan van, amely bármilyen nagy adót kibir és amellett a keresőképességet sem befolyásolja. Bármely más vagyontárgy megadóztatása vagy a termelést, vagy a fogyasztást csökkenti., annál a vagyontárgynál azonban, amelyről szólok, legfeljebb az történhetik meg, hogy azt az államnak átadják és az állam azt értékesiti. Hogy mit értek ez alatt ? Feleletképen rámutatok arra, hogy az egész nagy német közvélemény tapssal fogadta a német császárné azon elhatározását, hogy ékszereit a külföldön értékesítette és ezáltal az ország valutájának helyreállítását szolgálta. Szerintem az ékszerek külön megadóztatása vagy beszolgáltatása egyáltalán nem lehet olyan rendszabály, amely aggodalomra adhatna okot és nyugodtan felállíthatom azt az elvet, hogy az az ország lesz boldog, mely leveti ékszereit azért, hogy népének erejét megtarthassa. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon.) A terv első stádiuma tehát az volna, ismétlem még egyszer, hogy ne méltóztassék egyebet látni terveimben, mint egy őszinte ember gondolatait — tehát az első stádium az volna, hogy a nem konszolidált adósságot egy egyszeri hadiváltság alakjában s az ékszerek különös megadóztatásával, a amelyek rögtön külföldön értékesítendők, kell fedezni. Ezután azt a kedvezményt kell adni, hogy mindenki, akinek hadikölcsön-kötvénye van, attól azt az állam teljes száz koronás névértéken fogadja el, tehát jutalmazza azt, aki hadikölcsönt jegyzett, aki bizott benne nehéz időben és büntesse azt, akiből ez a bizodalom hiányzott. (Általános helyeslés.) Ezáltal teljesen megfordított állapot fog előállani, mint a napóleoni háborúk után. A napóleoni háború után mindig az járt rosszul, aki az államban bizott, aki az állam pénzét elfogadta, vagy alá az államnak kölcsönt adott. Most járjanak roszszul azok, akik az államban nem bíztak, akik hadi kölcsönt nem jegyeztek. (Általános élénk éljenzés.) A hadikölcsön-kötvényeket tehát teljes száz koronában kell beváltani és az államhoz visszakerült kötvényeket milliárd számra megsemmisíteni. Ezzel elérjük azt, hogy felemeljük a hadikölcsön-kötvények árfolyamát. Es ekkor következik a terv második része, az, hogy amikor a kötvények árfolyama felemelkedett, a nem zárolt, tehát szabad czimletek kamatlábát egy önkéntes konverzióval le lehet szállítani, mert az állam tőkében most már magasabb összeget fizet, mint amennyit az illető fizetett, amikor a kölcsönt aláirta. Amikor a kamatlábat ily előzmények után önkéntesen leszállítjuk, a kamatteher egy részétől megszabadulunk. (Helyeslés a jobboldalon.) Következik a harmadik lépés : a még fenmaradt kamatszükségletet az államnak adóemelésekből kell beszednie. Ezt nem szabad a jövő generáczióra áthárítani, hanem a folyó kamatnak megfelelő adóemelést kell létesíteni. Az adóemelés mértékére nem nyilatkozhatott!, hiszen a számadások még nincsenek lezárva, de mint általános elvet állithatom fel, hogy a mostani kormánynak és minden következőnek a kérdést kétfelé kell választania. Egyrészről a vagyonosabb osztályt kell magasabb megadóztatás alá vonni a progreszsziv örökösödési adó által, másrészről azonban nagy mértékben ki kell terjeszteni a fogyasztási adókat. Lehetséges a fogyasztási adók kiépítése igen széles alapokon és ugyanakkor gondoskodni lehet arról, hogy a magyar ipar és a magyar termelés védelemben részesüljön, sőt előmozdittassék. Ha a kormány ugyanazt a példát követi, amelyet igen nagyérdemű volt pénzügyministerünk, Teleszky János (Éljenzés a jobboldalon.) a szeszadónál statuált, akkor látni fogja, hogy lehetséges a fogyasztási adók terén ugy előremenni, hogy az államot igen nagy nyereség érje és viszont Ausztriával ,-,zemben teljesen biztositva legyünk, hogy itthon termeltessék mindaz, amire szükség van. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez az a három stádium, amelyet annak a kormánynak, amely békeidőben itt fog ülni, megfontolásra szives figyelmébe és minden képviselőtársamnak meggondolásra ajánlani bátor vagyok. Állítom és ebben igazat fog adni nekem az idő, hogy ez a fontos és nem a többi kérdések. Pontos Magyarország belső forrásainak megnyitása. Sokat beszélünk arról, hogy mi lesz a valutánkkal ; (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) mindazok a tervek, amelyek felmerülnek, külföldön nagy valutakölcsön felvétele, az ekszport fokozása és a többi másodrendűek akkor, ha belső erőnket nem konszolidáljuk. Hiszen alig lesz ország, amely a háború után a másiknak kölcsönt adhasson és minden ország arra lesz utalva, hogy a maga pénzügyi problémáit maga oldja meg. Erre leszünk utalva mi is, mert a mi problémáinkat helyettünk senki megoldani nem bírja. (Helyeslés a jobboldalon.) E belső nagy problémával szemben másod-