Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-737
737. országos ülés 1917 Julius H-én, szerdán. 275 gével, Hogy a német konkurrenczia mellett hogyan tud a magyar ipar, különösen a kisipar a Balkánon érvényesülni. Nálunk annyira nehezebbek az ipari termelés előfeltételei mint Németországban, hogy méltányosnak kell tartani azt a követelést, hogy biztosíttassák legalább bizonyos határforgalom, könnyittessék meg a Balkánnal szomszédos vármegyék gazdasági forgalma. Hisz ilyen határforgalom más vonatkozásokban már létesült. Kell, hogy az a kedvező földrajzi helyzet, amelyben Németországgal szemben vagyunk, ne paralizáltassék az erősebb, ügyesebb és régibb német ipart támogató tarifakedvezményekkel, ugy hogy a nagy távolságokat a német ipari áru ép oly olcsón tudja megfutni, mint a közelebb fekvő vidékről szállított magyar ipari áru. A délvidéki és erdélyrészi ipari körök kívánják, hogy már a Németországgal most folyó vámtárgyalásoknál, amennyiben ezek e kérdésben prejudikálnak, gondoskodás történjék ilyen határforgalom lehetőségéről és legalább a szomszédos vidékeknek nyújtandó bizonyos vám- és szállítási kedvezményekről. Az átmeneti gazdasági minister kinevezése tekintetében először is azt a főkövetelményt szeretném hangoztatni, hogy ez semmi esetre se jelentse a gazdasági átmenetnek az államosítását, ne jelentse azt, hogy a háborús szükség indokolta központok túlsokáig fentartassanak. Azt hiszem, ilyen szándékai a kormánynak sincsenek, de ezzel összefüggésben szükségesnek tartottam ezt kijelenteni. Az átmeneti gazdasági kérdéseket ugy a szaksajtó, mint a napilapok, de kongresszusok is, másutt is, nálunk is már sokszor tárgyalták, de ugy vettem észre, inkább csak a nagyipari termelés és a külkereskedelem szabadsága voltak azok a szempontok, amelyek az előadókat és a vitatkozókat vezették. Pedig az átmeneti gazdaságban benne lesz a kisember is, a kisgazda is, a kisiparos is, annak is nehéz lesz a helyzete; a háború, utáni átmeneti gazdaság tárgyalásánál ezek jövő helyzetéről is érdemes beszélni. (Az elnöki szélcet Simontsits Elemér foglalja el) Ezért sajnálom, hogy az igen tisztelt kormány programmjában a kisiparról egyáltalán nem emlékszik meg, mintha elfelejtette volna, hogy ennek az osztálynak is vannak jogos kívánságai. Pedig az ipari lakosságnak a kisipar nagyon nagy részét teszi. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Magyarországon sokkal nagyobb részét,mmtgondolnók! 1910-benMagyarországon iparral foglalkozott 3,361.000 ember és ebből kereső 1,297.000. Ezen keresők közül 20-nál több alkalmazottat foglalkoztató üzemekben van 393.000 és viszont kisiparos — mester, — segéd és tanoncz 904.000. Tehát az ipari lakosságnak több mint kétharmadrésze a kisiparhoz tartozik. Érdemes tehát ezek érdekeit is szem előtt tartani. A háború folyamán természetesen a kisipar a nagyiparral szemben háttérbe szorul. A háborús gazdaságnak a dolog természete szerint oly következményei voltak, amelyek kedvezőtlenek a kisipar részére. A hadiszállítások körül sokat panaszkodtak kézműiparosaink, a kormányt is hibáztatták, de érthető dolog, hogy a nagyobb kvantumokra számító hadsereg sokkal könnyebben tud megegyezni, szerződést kötni egy gyáriparossal, mint sok száz kisiparossal. S így a hadiszállításoknak mindenesetre folyománya állott elő, hogy a háború előtti helyzethez képest a gyáripar túlteng. A nyersanyaghiánynak is az volt a következménye a háborús gazdaságban, hogy a sokkal erélyesebb, sokkal jobb összeköttetésekkel biró gyáriparos hamarább tudott a kis készletekhez hozzájutni, mint a kisiparos, aki esetleg messze vidéken élt, és aki pénzügyileg sem volt ugy megalapozva, és ennélfogva az anyaghiányban még relatíve is sokkal inkább szenvedett mint a gyáriparos. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) De a katonai bevonulásoknak is az volt az eredménye, hogy a kisiparos nagyobb hátrányba került, mint a gyáriparos, mert nagyon természetes az, hogy a kisüzem fentartása érdekében nehezebben történhettek felmentések; mig egy nagyüzemnek a fentartása inkább volt közérdekű szempont és még abban az esetben is, ha ilyennél az egyik vezető mérnök vagy a gyártulajdonos bevonult is, könnyen tudott az üzem helyettest kapni. Azonban, ha a mester bevonult katonának, az esetek legnagyobb részében meg kellett szüntetni a műhelyt és nagyon kérdéses, hogy ezek az ekszisztencziák a háború után majdujra ugyanazon önállóságban fognak életre kelni. E három szempontból tehát: a hadiszállítások, az anyaghiány és a katonai bevonulások szempontjából került rosszabb helyzetbe a kisipar a nagyiparral szemben és azért, azt hiszem, az átmeneti gazdaságnak a feladata, sőt a kötelessége lesz ezen három irányban ellenhatást gyakorolni és segíteni a kisiparosokon. Nevezetesen helyesnek tartom, hogy a háború után, ha majd a középitkezések, a közszállitások, a közmunkák újra megkezdődnek, ne kényelemszeretetből a nagy emberekhez forduljanak a közhatóságok, forduljon a kormány, (Ugy van! jobbfelől.) hanem, nehézségek esetén is, igyekezzenek a kisiparosokkal is megegyezni, azoknak is juttatni közszállitásokat. (Igaz ! Ugy van ! jobb és balfelöl.) Sümegi Vilmos: Ugy van! Ugy van! ezt kellett volna régebben is ! Gündisch Guidó: Felmerült az az eszme is, hogy ipari szövetkezeti központot alapítson a kormány, Németországban pláne az a gondolat is felmerült, hogy kényszerszövetkezetek alapíttassanak. E két gondolatot elfogadhatónak nem tartom, mert az ipari szövetkezeti központ ellenkezik a kisiparnak az alapelvével: a deczentrahzá35*
