Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-730
162 730. országos ülés 1917 június 26-án, kedden. együtt voltam kint a harctéren. Akkor épen nem valami nagy veszedelmeken estünk ugyan keresztül, de ott voltunk abban a küzdelemben, amelyben a magyar nemzet fegyverrel kezében védekezik a nyugateurópai államszövetség, az entente nemzet- és monarchia-felbontó törekvéseivel szemben. Hála annak az energiának és annak az eleven erének, amely a központi hatalmak lakosságában lüktet, az entente ezeket a czéljaít fegyverrel elérni nem tudta. Es ime, mit látunk ? Mikor a fegyverek eredményre nem vezettek, akkor a monarchia és a magyar nemzet feldarabolásának czéljából ezek a mi ellenségeink egy másik eszközhöz nyúlnak és ugyanazt a czélt akarják elérni azzal, hogy a radikális jelszavakat, a nemzetiségi túlzott igényeket, a nemzetiségi vélt sérelmeket hangsúlyozva, a béketárgyalásnak majdnem sine qua nonjául követelik, hogy az országban egy radikális politika hajtassák végre. (TJgy van! jobbról.) Hát arra kérem a ministerelnök urat, hogy amint az entente fegyverrel megkísérelt szándékával szemben együtt működtünk, küzdjön velünk együtt az entente e ravasz, de nem fegyveres szándéka ellen is. És óva intem a ministerelnök urat, intem a kormányt támogató kisebbséget, nehogy tán öntudatlanul, akaratlanul, jóhiszemüleg is, de mégis szolgálatába álljon e tendencziáknak és ezek szolgálatában elpusztítsa a nemzet magyar egységét . . . (Ellenmondás a bal- és a szélsőbaloldalon. Élénk helyeslés jobbról.) Létay Ernő: A fronton ez a hangulat! Rakovszky Iván : . . . elpusztítsa a nemzet hagyományait és a nemzet múltjára való emlékezéssel együtt a jövendőt. T. ház! Visszatérek arra a példára, melyet a kultuszminister ur tegnap arról a bizonyos lokomotivról mondott. Igenis, e gépezet, a radikális gondolkozás, valóban a modern eszmének imponáló alkotása, de ugy, ahogy azt az entente és ellenfeleink nemzetünk ellen útra indították, nem lokomotív, mely a haladást hozza, hanem tank, caterpillar, fegyveres gép, amely nemzetünk lövészárkai ellen közeledik. És ha önök azt mondják, hogy ez oly kő, mely le fog gurulni ős elpusztítja, aki elébe áll: hát bocsánat, én állok elébe, engem pusztítson el, mert kötelességemnek eleget tettem, ha e kősziklából letörtem egy darabot, amely darab súlyával is könnyebben fog az rázuhanni az én nemzetemre! (Hosszantartó élénk tetszés és taps jobbról.) Mert ugy érzem és látom, hogy a kormány e tendencziáiban nem osztja e felfogásomat és elszántságomat: mint beszédem elején mondottam, nem vagyok abban a helyzetben, hogy az indemnitást elfogadjam és azt négy hónapra csak megszavazom. (Hosszantartó élénk tetszés és taps jobbról. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra ki következik? Szepeshäzy Imre jegyző: Miháli Tivadar! Miháli Tivadar: T. ház! Voltakép nem akartam felszólalni e vita rendjén. Ha mégis pár perezre igénybe veszem a t. ház figyelmét, azért teszem, mert a vita során gróf Tisza István e párt embereit, a román intelligenczia nagy részét és különösen pártunkat oly agresszíve támadta, oly súlyos vádakat emelt ellenük, hogy kötelességem azokat valódi értékükre leszállítani. Kijelentem, hogy polémiát nem akarok folytatni. Gróf Tisza István retorikájával nem akarok konkurrálni. Előadom magát a puszta tényállást és azt hiszem, a t. ház, valamint a magyar közvélemény meg fogja állapítani az igazságot a tények száraz előadásából, anélkül, hogy retorikus frázisokhoz folyamodnám. Gróf Tisza István különösen Pop Cs. István t. barátom ellen tett kirohanásokat és többrendbeli ténynyel vádolta, melyek nem állanak. Először azt mondta, hogy ő lett volna az Aradon megjelenő Bomanul vezető embere. Pop Cs. képviselőtársam újságírással nem foglalkozik, legjobb tudomásom szerint nem is fogadott volna el ily megbízást. Ha tehát a Pomanulban megjelent, ami helytelen, azért ő nem felelős. Ami a lap megszüntetését illeti, a tényállás a következő. A lapban megjelent egy czikk, melyet kifogásolt a belügyi kormány és beszüntette a lapot. Én azon alkalommal felmentem Sándor János belügyminister úrhoz, aki megmutatta nekem azt a bizonyos aktacsomót, melyet a volt ministerelnök ur említett és láttam, hogy ott bizonyos passzusok voltak kivéve a lapból és ezek alapján szüntették azt meg. Kérem, akármelyik folyóiratnak akármelyik czikkéből ha kiveszek egy-egy szót, azt könnyen lehet félremagyarázni, de az a czikk a maga egészében semmi államellenes dolgot nem tartalmazott. De tegyük fel, hogy csak némi árnyéka is lett volna a jogosultságnak, hogy ily czikk meg ne jelenhessék: nem volt-e ott a czenzor? Nem jelent-e meg a Pesti Hírlapban és sok más lapban sokkal erősebb dolog is a háború folyamán és annak daczára ezeket nem szüntették meg. Jól is tették. Mivel érdemeltük meg mi, hogy velünk kivételesen bánjanak ? Még felhozom ugyanazon aktacsomóból Goldis János főszerkesztő és igazgató memorandumát, melyben ekszpiálja múltját és bebizonyítja, hogy ő mindig a törvények alapján állott politikájában, törvényes keretekben mozgott és hogy hazafiságához kétség nem fér. Sajnálom, hogy az akkori ministerelnök ur és a belügyminister ur e kijelentések daczára nem engedték meg a lap további megjelenését. TJgy látszik örökölt családi vonás ez náluk: ha megharagszanak valakire, nem bocsátanak meg neki többé. így bánt velünk és a román intelligenczia túlnyomó nagy részével gróf Tisza István tegnapi kirohanásában. Szemére vetette Pop Csicsó Istvánnak, hogy nem irta alá a lojalitási nyilatkozatot, ami az ő szemében olyan súlyos bűn,
