Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-730
730. országos ülés 1917 június 26-án, kedden. 145 ezeket és e magyar irányt mennyiben érvényesítették a választójog kitérj'esztésében. (Halljuk! Halljuk !) Ebből a szaporodásból 265.152 választó esik összesen a megyei törvényhatóságokra, beleértve az önálló képviselőküldési joggal brró rendezett tanácsú városokat és községeket, továbbá természetesen azokat a rendezett tanácsú városokat is, amelyek falvakkal együtt képeznek egy kerületet. Daczára ennek, a megyei törvényhatóságoknál a szaporodás összesen 20%. Egyedül Budapest az, amelynél 60%-os a szaporodás. A városoknál a szaporodás 44%, az átlag pedig az országban nem az igen t. volt ministelernök ur által emiitett 50— 60%, hanem — az általam felhozott abszolút számokból mindenki utána számithatja — 28%. (Felkiáltások halj elől: Nahát!) Hát ez volt az a merész és messzemenő reform, az a forradalmi lépése, amelyiyel a volt ministerelnök ur előre vitte Magyarországon a választójog ügyét. Ez a merész, messzemenő és bátor reform, amelyet 50—60%-kal portálnak és amely a számok valóságánál 28%-ot j elent, tulajdon képen csak a kétszerese annak a reformnak, amelyet annak idején, mint méltóztatnak tudni, egy tollvonással megcsinált Széll Kálmán, eltörölvén az adóhátralékosok választójogának elévülését, (ügy van ! baljelől.) vagyis választójogot adváji azoknak a czenzusos választóknak is, akik bizonyos terminusig pontosan nem fizették be az adókat. 1899-ben a választók száma volt 871.000, 1900-ban ezen rendelkezés hatása alatt 989.000-re emelkedett, tehát a többlet 117.875, vagyis közel 14%. Ez tehát nem állitja magát nagy és korszakalkotó reformnak és mégis egyetlen szakaszszal, egyetlen tollvonással 14%-kal szaporitotta a választók számát. Elsősorban is tehát ki van vonva az alajs azon állítás alól, hogy itt valami merész, messzemenő, bátor reformot csináltak volna, hogy a választókat 50—60 százalékkal szaporították volna. De lássuk, egyes törvényhatóságokban e merész és demokratikus reform milyen eredményeket idézett elő. Itt van hét törvényhatóság, amelyben a választók számát csökkentette : (Derültség és mozgás baljelől.) Árvában 256, Biharban 988, Liptóban 186, Máramarosban 879, Szilágyban 2646, Ugocsában 700, Ungban 16 választóval kevesebb a nagy reform után a választók száma. (Derültség baljelől.) Egyes vármegyékben az emelkedés igen csekély volt : Beregben 138, Sárosban 370 választóval hozott többet a nagy reform, számos törvényhatóságokban ez az általában 28 százalékos reform csak négy vagy öt százalékos szaporodását hozta meg a választólinak. Ezzel, azt hiszem, megszűnt az alapja annak az állitásnak, amelyiyel ellenünk küzdenek, mintha 1913-ban valami igen nagy alkotásra szánták volna el magukat. Kun Béla: Ugy van! Szemfényvesztés! Vázsonyi Vilmos igazságügyminister: Az 50— KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIV. KÖTET. 60 %-os reform, ha megtörtént volna is, oly körülmények között, amikor bátran mondhatom az emiitettem Széli-féle reformtól eltekintve, 1848-tól vagy mondjuk 1867-től 1913-ig Magyarországon választójogi reform egyáltalán nem volt, elégséges eredményt ugy sem hozhatna, (ügy van ! baljelől.) A. választójogi reformok története mutatja, bogy mindenütt sokkal nagyobb erővel törtek előre, nem 28%-kal, sem nem 55—60%-kal. A mikor Belgium 1893-ban reformálta a választójogot, 130.000-ről 1,300.000-re emelte fel a választók számát, vagy is tízszeresére. Hollandia 1887-ben 135.000-ről 350.000-re, tehát majdnem háromszorosára. Az 1896-iki második reformmal megint emelte 700.000-re, tehát kétszeresére. Olaszország 1882-ben 627.000-ről emelte 2,049.000-re, tehát több mint háromszorosára, azóta pedig behozta a teljes általános választójogot. Anglia 1832-ben, 1850-ben, 1867-ben, és — konzervatív kormány kezdeményezésére — 1884-ben, tehát következetesen egyre reformálta a választójogot. Mindegyik reformja sokkal jelentékenyebb változást okozott, mint huszonnyolc, vagy ötven-hatvan perczentnyi emelkedést. Az első reform pláne a választók számának ötszörösre emelkedését idézte elő. Tehát a rohamos haladástól való óvás ily előzmények után legalább is furcsa. A másik álláspont, amelyet a volt t. ministerelnök ur vallott, az volt, hogy a háború alatt egyáltalán nem hajlandó a választójog kérdését bármiféle revízió alá venni : »amig a reformot, így szólt, az élet próbatüzénél meg nem vizsgáltuk, addig egyáltalában nem hajlandó a kérdést revízió alá venni«. A másik álláspontja az volt," melyet a hősök választójoga tárgyalásánál fejtett ki, hogy ő a jutalmazás és a hála álláspontját teljesen helytelennek tartja. Azt mondta : »A kérdés csak az, hogy a választójog kiterjesztése alkalmas eszköz-e a hála kifejezésére«. 1915 április 29-én mondta ezt (olvassa) : »Nézetem szerint a választójog nem jutalom ; nem az a kérdés, ki érdemel jutalmat vagy sem, hanem az, hogy a választójognak milyen struktúrája az, mely a nemzetnek állandó nagy érdekeivel megegyezik. Ha elvi szempontból nézem a dolgot, én abban a tényben, hogy valaki a hareztéren volt és kötelességét ott hiven és bátran teljesítette, e szelekcziót nem tudom felfedezni.« Minthogy a volt t. ministerelnök ur önmagát tartja kompetensnek annak eldöntésére, mi a nemzeti érdek, mi az állami érdek s a saját álláspontja változása szerint hajlandó kitágítani azt, ami nemzeti vagy állami érdekből megengedhető: bátor vagyok kimutatni, hogy e kifejtett álláspontjával szemben mily homlokegyenest ellenkező álláspontra jutott rövid idő alatt. Először kijelenti, nogy addig, mig ki nem próbáltatott az 1913-iki törvény 7 , szó sem lehet ennek reformjáról. Erre nézve egyszerűen hivatkozom az általa ellenjegyzett királyi kéziratra, ahol ez álláspontja daczára már a háború alatt hajlandónak nyilatkozott szóba és alkuba állani a választójog revíziója tekintetéig
