Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-729
134 729, országos ülés 1917 június 25-én, hétfőn. amelynek hősiességéről egyik képviselőtársam szónokolt, de ne tessék megállani a középosztálynál ! Azok a tömegek, (Taps a baloldalon.) amelyeknek a világi javakból kevesebb részük volt, ugyanazon önfeláldozással ontották vérüket. Azt hiszik önök, hogy a világ sorsát intéző gondviselés eltűri azt, hogy ne legyen a világon nagyobb szocziális igazság, nagyobb jogegyenlőség, nagyobb boldogulási lehetősége a nagy tömegeknek, nagyobb hozzászólásuk saját sorsukhoz, mikor a jellembeli érettségi vizsgát, amely még többet ér, mint az észbeli, kiállották fényesen, vérük ontásával ? Azt hiszik, hogy ennek a világháborúnak következménye nem lesz az, hogy az egész vonalon mindenütt, az egész emberiségben egy egészen uj reláczió tűnik fel, a tömegek igénye az emberi javaknak és azok élvezetének méltányos elosztása körül. És azért kell, hogy hozzászólhassanak nemcsak a beati possidentes, hanem azok is, akiknek vérrel szerzett joguk van. (Taps a baloldalon.) A világtörténelmi folyamatból én nem akarom kikapcsolni nemzetemet, nem akarom vele szembeállítani. Valamikor, ifjúságomban, olvastam egy franczia regényt, amelynek hőse a Bretagne egy távoleső völgyének paraszt birtokosa volt, aki boldogan és megelégedetten élt maradiságában. Egyszer a haladás szelleme elkerült a völgyekbe is a közlekedési eszközökkel. Neki azonban nem kellett a vasút, nem akarta odaadni földjét. És mikor azt elsajátítás utján épensóggel elvették tőle, mit tett? Amikor az első vasúti vonat az ő földjén keresztülrobogott, két fiával vasrudakkal felfegyverzetten elébeállott és meg akarta állítani. Természetesen a vonat maga alá temette őket. Ennek a parasztnak sem eszejárását, sem sorsát nem kérem nemzetemnek. A históriai fejlődés kontinuitását akarom fentartani. Én akarom megcsinálni a reformot. Nem a magam személyét értem, hanem értem azokét, akik egyaránt gondolkoznak az iránt, hogy egy uj magyar Magyarországot akarnak. (Tetszés a baloldalon.) Én akarom megcsinálni a reformot és akkor az a miénk lesz! Aki a reformot megcsinálja, az élvezi a gyümölcsét. 1848 után, amikor a magyar nemesség magát deposszedálta, megtartotta a befolyását; ha nem csinálta volna meg a reformot, eltűnt volna a földszínéről. (Elénk éljenzés és taps bal felől. A képviselők a ház baloldalán felállanak.) T. képviselőház! En számotvetve mindennel, évekig tartó meggondolással, Isten és ember előtti történeti felelősségemnek teljes tudatában aláírom azt, amit a ministerelnök ur mondott: ez a kormány a választói jog reformjának a kormánya, azzal él, azzal esik! (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps balfelöl. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: T. ház! Miután a vallás- és közoktatásügyi minister ur kijelentette, hogy a holnapi ülésen más elfoglaltsága miatt nem vehet részt és miután vele szemben gróf Tisza István képviselő félreértett szavai valódi értelmének helyreigazítására kért szót, azt hiszem, a ház az engedélyt a szólásra megadja. (Helyeslés. Zaj.) Csendet kérek! Gr. Tisza István: T. ház! Hangomat meglehetősen elveszítettem. Először akaratom ellenére hosszura nyúlt feszólalásomban, azután abban az igyekvésemben, amelylyel a ház csendjét igyekeztem fentartani segíteni gróf Apponyi Albert kultuszminister ur beszéde alatt. Kérem tehát a t. túloldal szives elnézését és türelmét, mert különben nem. fogom tudni magamat megértetni. (Halljuk! Halljuk!) Természetesen kizárólag arra szorítkozom, amire a házszabály most — a ház kegyes engedélyének közbejöttével — feljogosít, t. i. alapjában félreértett szavaim értelmének megmagyarázására. Megvlllom, nem is érthetem, hogy gróf Apponyi Albert igen tisztelt kultuszminister ur hogyan érthette az ipari munkásokra vonatkozó álláspontomat ugy, ahogyan annak beszédében kifejezést adott. Az igen tisztelt kultuszminister ur ugy állítja a dolgot oda, mintha ón külön elbánásban akarnám részesíteni az ipari munkásokat azért, mert ők zajosan követelik a választójogot ; azt mondja, ezzel mintegy azt a tanácsot adom a többieknek, hogy tegyék ők is ezt. Bocsánatot kérek, egészen másképen áll a dolog. Annál inkább csodálom ezt a félreértést a t. kultuszminister ur részéről, mert ebben a kérdésben megvolt az egyetértés mindnyájunk között. Mindnyájan abból indultunk ki már régóta, hogy az ipari munkásosztály kereseti viszonyainál fogva, kulturális nívójánál fogva, összes életviszonyainál fogva olyan tényezőjévé vált a magyar társadalomnak, amely megérdemli a választójoggal való felruházását. És én kérem a t. kultuszminister urat, mutassa meg nekem az 1913. évi törvény alapján egyetlenegy olyan másik rétegét a magyar társadalomnak, amely csak megközelítőleg is ilyen gazdasági erőt képvisel, ilyen kulturális erőt képvisel, olyan politikai öntudatot képvisel, mint az iparososztály és mégis ki volna az alkotmány sánczaiból rekesztve. A t. kultuszminister urnak beállítása csak akkor volna helyes, hogyha az én álláspontommal együtt járna az, hogy az ipari munkásság megkapná a választói jogot, a más hasonló gazdasági és kulturális erőt képviselő kategóriák pedig kirekesztetnének. Ez egyáltalában nem áll, t. képviselőház. És abban pártkülönbség nélkül mindazok, akik az általános szavazati jog hívei a maga egész kiterjedésében nem vagyunk — mert akikannak hivei, azok részére ez a kérdés nem létezik — mindazok egyetértettünk abban, hogy az ipari munkásosztály zömének meg kell adni a választójogot. Ézt akarta az 1913. évi törvény. Az 1913-iki törvénynek ez a szándéka nem sikerült. Ha tehát most ezt akarjuk megcsinálni, nem különbékét kötünk az iparososztálylyal,
