Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-729

124 729. országos ülés 1917 június 25-én, hétfőn. amit annak tervezésekor akartunk. De hát ez egyedüli eset a világon? Nem számtalanszor fordult-e elő, bogy a törvényhozó akarata a törvény elkószitésénél nem érvényesült? Hogy csak az élet mutatja ki utólag, miként kell a dolgot megcsinálni? Es nem egyik elemi feladata-e az észszerű törvényalkotásnak, hogy az élet utólagos megvilágitása alapján, a szerzett tapasztalatok segélyével megváltoztassa, megjavítsa, tökéletesítse a törvényt, hogy az eredeti rendeltetésének megfeleljen? Hisz ez alfája és ómegája minden helyes törvényalkotási technikának. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) De a t. képviselő ur azután felállítja a helyes választójog kritériumát. Azt mondja: ma is azon az alapon áll, hogy a választójogi törvény a politikai hatalmat azok kezébe tegye le, vagy azokkal tartassa meg, kik a politikai hatalom gyakorlására alkalmasak. Ez elvi kiindulásában egyek vagyunk, legalább mi ketten. Sajnálatomra nem mondhatom, hogy a ház minden tagja, de a ház túlnyomó nagy része ebben egyetért. De ha a t. képviselő ur azt fűzi hozzá, hogy ugy kell megoldani a kérdést, hogy azzal le is vétessék a napirendről, hogy a választójog kérdése tovább ne szerepeljen a közéletben : hát bocsánatot kérek, akkor lehetetlenséget akar. Mert ha azt akarjuk, hogy levétessék a napirendről, akkor egyetlen dolog áll előttünk: meg kell valósítani a legszélsőségesebb titkos választójogot. Mert ha ezt meg nem csináljuk, mindig lesznek emberek és pártok, akik fegyvert igyekeznek kovácsolni abból, hogy a választójogi radikális haladás paripájára ülnek. (Ugy van! jobb felöl.) Hát annyira képes a képviselő ur elzárni magát a külvilágtól? Tudja ezt állítani, mikor a kormány tagjai részéről is hangzik el olyan nyilatkozat, de az egyik pártvezér részéről is, hogy ők a választójog terén a maguk programmját ezzel betöltve nem látják, hogy ők ezt mint kompromisszumot elfogadják ugyan, de folytatni fogják a küzdelmet az általános, egyenlő, titkos választójogért. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Pető Sándor: A világ nem áll meg soha! (Ugy van! balfelöl. Zaj.) Gr. Tisza István: Hogy tudja a képviselő ur annyira behunyni a szemét, hogy azt mondhatja, hogy lehet egy nemzeti kautélákkal ellátott választójogi törvénynyel ugy elintézni e kérdést, hogy az levétessék a napirendről! Gr. Andrássy Gyula: Örökre nem, de ideiglenesen ! (Nagy zaj.) Gr. Tisza István: Nem örökre, t. képviselő ur, de félesztendőre sem, amint ön velem szemben mondta. Mert ha gyorsírók volnának mindenütt, ahol a t. képviselő urak künn a kerületben hangulatot csinálnak, nagyon érdekes volna konstatálni, mit beszélnek a választójog kérdésében, ahol ez az ő malmukra hajtja a vizet, — mert nem mindenütt tanácsos igy beszélni. (Élénk tetszés és derültség jobbfelöl) Olvassa el a képviselő ur, amit a Károlyi-párt sajtóközlönye ir. Hiszen minden lépten-nyomon hirdeti, hogy ez csak egy lépés előre, melyet ők örömmel elfogadnak, örömmel honorálnak, aztán majd igyekezni fognak megtenni a másik lépést és igy tovább. Arról nem lehet szó, hogy a választójog levétessék a napirendről, hanem igenis arról szó lehet, — s ez az a tér, ahol elvi szempontjaink nem állnak merő ellentétben egymással — arról lehet szó, hogy kielégítsük a választójogi reformmal oly nagy részét a nemzeti társadalomnak és különösen oly nagy zömét azoknak a politikailag érett és öntudatos elemeknek, akik ezt megkövetelik és akiknek ezt aggálytalanul meg is adhatjuk, hogy ezek azután sikeresen tudjanak ellenállni minden túlmenő radikális áramlatnak. Ezt kerestük a 13-iki törvényben. Mert hisz ennek alapján a 30 évesnél idősebb lakosságnak valamivel több mint a fele választó. Vagyonban, értelmiségben, politikai öntudatban az összes erőknek nagy többsége benne van az alkotmány sánczaiban. Ezekkel tehát igenis állítom, hogy sikerrel lehet felvenni a küzdelmet azokkal a radikális elemekkel szemben, melyek szélsőségeit elitéli a t. képviselő ur is, de fájdalom nem vonja le ebből a konzekvencziát, ugy, hogy megálljon azon a ponton, ahol meg" állanunk az ország létérdeke. Ha ma körülnézünk az országban, találunk néhány hivatásos mpivezért, kinek vágya és érdeke a radikális választójog, nagyon természetesen, 7

mert örökös képviselői stallumokat remél tőle. És találunk egy társadalmi réteget, amelyben igenis a mai állapot mélységes elégedetlenséget váltott ki és ez az ipari munkásosztály. Visszatérek arra, amit mondtam. Az ipari munkásosztály akkor, amikor az 1916-iki névjegyzék eredményeit kézhez kaphatta és tanulmányozhatta, rájött arra a tényre, s az ő figyelmeztetésük folytán jöttek erre rá a kormány tagjai, hogy a törvény e tekintetben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és ezért az ipari munkásosztályban megvan a megröviditettség keserűsége. Misem könnyebb, mint ezen segíteni. És tovább megyek: misem könnyebb, mint megtenni azt is, hogy a korhatárt máskép szabjuk meg az ipari munkásosztályban, mint más társadalmi osztályokban. Nagyrészt abból az okból, melyet gróf Apponyi egy utolsó képviselőházi beszédében helyesen fejtett ki, a korhatár nyomasztóbban hat az ipari munkásosztályra, mint a többi osztályokra. A 30 éves korhatár, szemben a 24 évessel, 33%-át zárja ki az ipari munkásosztálynak és körülbelül csak 20—21%-át a többi társadalmi osztálynak. Tény tehát, hogy igazságtalan hátrány mutatkozik ebben az ipari munkásosztálylyal szemben. S ha fenn akarjuk tartani mint szabályt a 30 éves korhatárt, amint azt természetesen nagyon erős meggyőződéssel óhajtom, akkor, hogy