Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-729
u '729. országos ülés 1917 június 26-én, hétfon. Elnök : Ki a következő szónok ? Szepesházy Imre jegyző: Benedek János! (Zaj és mozgás a jobboldalon.) Szinyei- Merse Félix : Benedek Jancsi, mint kormánypárti ! (Derültség a jobboldalon.) Benedek János: T. képviselőház ! Méltóztatnak visszaemlékezni. . . (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Benedek János: Méltóztatnak emlékezni, hogy mikor az első indemnitás tárgyalásakor felszólaltam . .. (Zaj a jobboldalon. Felkiáltások : Ábrahámot halljuk!) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Ábrahám Dezső: Ne türelmetlenkedjenek. Majd elintézzük a dolgot. Legyen szerencsém. HÓdy Gyula: Csendet kérünk, ez mégsem járja. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, Benedekjános képviselő urat illeti a szó. (Zaj.) Meskó Zoltán: Mi is meghallgatjuk önöket. (Felkiáltások a jobboldalon : Kötelességük !) HÓdy Gyula: Egyforma kötelessége mindenkinek ! Pál Alfréd : Előbb nem mondták. Most ébrednek rá. Elnök : Felkérem Pál Alfréd képviselő urat, szíveskedjék csendben lenni. Benedek János képviselő ur fel van hiva szólásra, őt illeti a szó. Benedek János : Az indemnitást meg nem szavaztam, mert a képviselőház állandó gyakorlata szerint az ellenzék az indemnitást mindig bizalmi kérdésnek tekintette. Helyesen van-e vagy nem. az akkor is vitás volt. magamban is ugy gondoltam, hogy nem helyes gyakorlat, de minthogy az volt a gyakorlat, én sem fogadtam el az indemnitást. A bizalmatlanság indokait azonban más alkalomra hagytam. Világháború idejében, amikor nemzetünknek fel kell vennie a kegyetlen szörnyű harczot, amelyet reá erőltettek, nincs helye az apró-cseprő személyeskedő felszólalásoknak, sőt a nagyobb politikai kérdések megvitatásának sem, mert amikor a ház ég felettünk, akkor nem kaszákat kell késziteni, hanem a veszedelem eloltására kell törekednie a házhoz tartozó minden embernek, aki azt a házat szereti, tehát minden hazaszerető magyar embernek. Hogyha az előttem felszólalt t. képviselőtársaim beszédére mégis visszhangot adok, azt bizonyos tekintetben erkölcsi kötelességemnek ismerem. Akik szerény munkálkodásomat figyelmükre méltatták, tudhatják nagyon jól, hogy én politikai felfogásomat mindenkor beleillesztettem a magyar függetlenség, a magyar demokráczia követelésébe, (ügy van! balfelől.) sőt a magyar függetlenség követelését teljesen egy lapra tartozónak tartottam mindenkor a demokráczia követelésével. (Ugy van! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Vannak, akik azt mondják, — és ezeknek felfogását helyeseltem — hogy függetlenséghez, szabadsághoz az ut a demokráczián keresztül vezet. Lehetnek, akik a demokrácziát más szempontból kivánják. A demokráczia elérése mindenesetre eszköz egy nagyobb czélnak elérésére, amelylyel szolgálni kívánjuk magát a hazát, szolgálni Mvánjuk annak népét. A demokráczia és a demokrácziának diadalrajutása azt jelenti, hogy létesithetünk intézményeket, amelyek mellett megszűnhetnek azok az irtózatok, amelyek nemcsak a háború folyamán dobogtatják meg az ember szivét, hanem amelyek a béke idejében is sajnálatos jelenségeket tártak fel elénk. Nem dobbant-e meg fájón minden magyar ember szive, mikor látta a kivándorlást, amely olyan óriási méreteket öltött Magyarországon ? Nemcsak a nemzetiségek vándoroltak ki Magyarországból, hanem a legjobb magyarok, a legjobb munkaerők, akik a maguk munkaerejét a föld túlsó oldalán gyümölcsöztették és megváltak ettől a földtől, mely őket, édes gyermekeit mostohaként látta el és boldogulásuk utján a tengereken túl, a föld túlsó oldalán vélték feltalálhatni. Helyesen emiitette meg a magyar képviselőháznak egy mély érzésű, poétikus lelkületű tagja annak idején, hogy mit érezhet a magyar ember akkor, amikor meg kell válnia ettől a hazától, meg kell válnia az ismerősök körétől, el kell szakadnia az esti harangszó hallgatásától és mindazoktól az édes emlékektől, amelyek az embert ide kötik. Hiszen még némelyik állat is annyira szereti a megszokott helyét, hogy ha elviszik onnan, ahol addig lakott, visszamegy, mert visszavonzza, visszahivja őt a megszokott környezet szeretete és a hűséges ragaszkodás az otthonhoz, amelyhez ő is hozzátartozik. Hát a magyar embernek ne fájna, amikor meg kell válnia saját hazájától, ahol nem tudja feltalálni sem kenyerét, sem az őt megillető szabadságot ? (Ugy van ! Ugy van ! balfelöl.) Demokrácziára azért van szükségünk, hogy a demokráczia alap legyen, fundamentum legyen, amelyekre felépíthessük mindazokat az intézményeket, amelyek mellett minden ember meg tudja találni itt a hazai rögön a maga boldugulását, elhelyezését. Hiszen láthatjuk, hogy az a nemzetközi világeszme, gazdasági gondolat, a szoczializmus Magyarországon milyen különös alakot öltött. A szoczializmus tulajdonképen a magántulajdon megszüntetésére tör. Azt mondja, hogy a köz javából mindenki csak annyit élvezhessen, amennyit munkájával kiérdemel. B. Radvánszky Antal: Ellenkezőleg, sarokházakat épitenek a vezérek. Benedek János : A magyar nép a szoczializmust nem igy fogja fel. A magyar alföldi szoczializmus akként alakult, hogy mindenki kivan magának csekély földbirtokot, mert ha megkaphatja és művelheti azt, akkor eszébe sem jut elhagyni a maga kis birtokát, eszébe sem jut elfordulni hazájától, a világ túlsó oldalára menni, hanem szereti a röggel együtt a maga édes hazáját, (ügy van ! Ugy van f balfelől.) Hiszen igy is szereti, igy is küzd. Valamikor azt mondta Petőfi, hogy mi vitte az ő édesapját a harcz zajába, hiszen nincs gazda-