Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-713

90 713. országos ülés 1917 márczius 14-én, szerdán. zásokat fognak keresni, hogy igy biztosítsák magukra nézve azt, hogy létüket, ekszisztencziájukat lehetővé tegyék. (Felkiáltások balfelől: Gyalázat !) Elnök : Csendet kérek ! Mezőssy Béla : Ha ez a helyzet bekövetkezhetik, ez a magyar államháztartás teljes csődjét jelenti. Jó múltkor Rakovszky István t. barátom egyik képviselőházi beszédében megnevezte azokat a pénzügyi forrásokat is, amelyekből a tisztviselők fizetésének felemelését részben fedezni óhajtotta volna : azokat a szubvencziókat, ipariakat és egyéb terraészetüeket, amelyek a dolog lényegénél fogva nem feltétlenül lennének fizetendők. Erre a jó pénzügyminister ur azt mondotta, hogy addig, amig ő abban a székben ül, ki van zárva még annak a feltevésnek lehetősége is, hogy irott szerződésben vállalt kötelezettséget a magyar állam meg ne tartson. Hát az irott szerződésnél sokkal nagyobb az a becsületbeli kötelesség, amelylyel a magyar állam tisztviselői karának tartozik . . . (Ugy van ! balfelől.) Rakovszky István : ügy van ! Ez is szerződés ! Mezőssy Béla: Hogy ne engedjen elzülleni ezer meg ezer ekszisztencziát, ne tegye ki a kísértésnek (Ugy van! Ugy van! halfelöl.) most, amikor épen a közgazdasági viszonyok alakulatánál fogva a tisztviselő hatásköre az érdekek nagyságánál fogva sokkal súlyosabb és nagyobb, mint béke idején és épen a háború folyamán kifejtett önzetlen, lelkes tevékenységét honorálja a magyar törvényhozás azzal, hogy biztosítsa becsületes megélhetése feltételeit. (Ugy van ! balfelől'.) Nem képtelenség-e az, hogy a kormány, a kivételes hatalom erejénél fogva felfüggeszthetvén a nyugdíjtörvény rendelkezéseit, ezzel olyan formában él — és ezt a részét magam is akczeptálom — hogy a 65 évet betöltött tisztviselőket sem nyugdíjazta, hanem megtartotta a további hivatalos ügymenet érdekében, de, viszont az igy szükségszerüleg meg nem üresedett állásokat nem töltötte be, vagyis azért, hogy a nyugdíjazások a törvény által előirt formában nem történhettek meg, a magyar tisztikar előléptetési viszonyai egyharmaddal, némely ágazatokban egy féllel és kétharmaddal rosszabbak, mint voltak a háború előtt V (Igaz ! Ugy van! balfelől.) Oly kicsinyes, oly nyomorúságos pénzügyi politika ez, . . . Laehne Hugó : ' Smuezigság ! Mezőssy- Béla: ... amely néhány millió koronát akar megspórolni annak a tisztikarnak a bőrén, amely épen a háború irtózatos válságai alatt energiájának, erkölcsi tőkéjének minden erejét latbavetette, hogy kötelezettségeinek becsülettel megfelelhessen ! (ügy van! balfelőli) Es a pénzügyi forrás? Százat is megnevezhetnék és többet, de csak egyet, a legtipikusabbat említem. Itt van a szeszí A szeszmonopólium kérdése már évek óta Széll Kálmánnak is, Wekerlének is programmjában volt. Lehetett volna-e kedvezőbb és jobb alkalom, mint a milliók százait, sőt ezreit megtakarítani ezzel a magyar kincstárnak a jövőre? Hát egy pár szeszbárónak vagy egy pár nagybirtokosnak az érdeke fontosabb? Egyenlő mértékkel akarok mérni. Az arány körülbelül 90 és 10. Hát amikor látjuk, hogy a szeszipari vállalatok a háborús konjunktúrákban alaptőkéért és részvénytőkéért 100%-át is megkeresik, (Félkiáltások balfelől: Borzasztó ! Hallatlan !) lehetséges-e azt hinni, hogy e tiszteletreméltó vállalatok a maks~dmális árakon értékesítették a szesztermelést? (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Hiszen nyilt titok Magyarországon, hogy a makszimális ár az iparban csak egy chimera. Amikor szüksége van az embernek a szeszre, 22—23—24 K-ért kell fizetnie. Hát azt a szegény parasztot, aki 2—3 K-val túlhágja egy-egy métermázsa búzánál vagy gabonánál a makszimális árat, azt uzsoráért büntetik, az ellen száz és ezerszámra indítanak kihágási eljárást, de azt csukott szemmel nézzük, hogy évek óta száz meg száz milliók folynak illegitim utón . . . Egy hang (jobbfelől) : És a Zselénszky Róbertek ! (Felkiáltások jobbfelől: Itt csak egy van!) Mezőssy Béla: Van több is! (ügy van! balfelől. Zaj. Halljuk.! Halljuk !) Elnök: Csendet kérek, .képviselő urak! Mezőssy Béla : Kérem, t. ház, ne méltóztassék most ebben a kérdésben vitatkozni. Hogy ilyen száz meg száz milliókimproduktive, törvény által meg nem engedett módon folyjanak be ezen esatornaforrásokba — nekem teljesen mindegy : hova — ahelyett, hogy az állampénztárba folynának, bocsánatot kérek, ily nehéz időkben ez olyan könnyelműség, melyet a törvényhozásnak, tűrni teljes lehetetlen. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) S most engedje meg a t. ház, hogy lehetőleg röviden, mindenesetre a kiszabott időt betartva, áttérjek azokra a kérdésekre, melyek a vita során még azokban a vonatkozásokban, amelyekre utalni kívánok, érintve talán nem voltak és amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. (Halljuk! Halljuk!) Elsősorban is a központokat akarom az idő, sajnos, rövidsége miatt csak azokban a vonatkozásaikban röviden érinteni, melyekben, a t. földmivelésügyi minister ur foglalkozott a központokkal. (Halljuk !) Szintén a túloldalról felhangzott az a vád, hogy a központok árdrágító intézmények. Hát disztingválni kell, t. ház. Vannak a központok között olyan mezőgazdasági természetűek s ezek tartoznak a t. földmivelésügyi minister ur ellenőrzése alá, amelyek legnagyobb részére nem lehet azt mondani, hogy árdrágító intézmény. Ikyen pl, a korpaközpont vagy a burgonyaközpont. Ezek kétségtelenül makszimális árakon dolgoznak, a kormány által rendelkezésükre bocsátott normativumok alapján s ezekkel szemben az a vád, hogy árdrágító intézmények volnának, meg nem áll. (Ugy van! balfelől.) Ámde t. ház, a központoknak általam betürendszerint összeállított következő listája van: burgonya-, csont-, ezukor-, fém-, gyanta-, gyapot-, korpa-, kémé-