Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-721
721. országos ülés 1917 mőtczius 24-én, szombaton. :m Mert azzal legyünk tisztában, hogy az az egyezményes törvény, amely önmagát egyezménynek nevezi, másként mint egyezmény utján már meg nem változtatható. Hát miért erőszakolni és minden áron folytonosan izgalomhaji tartani Horvátország egész közvéleményét, mindent ennek az egyelőre utópisztikus eszmének szolgálatába bekapcsolni és velünk örökké csak az ellentéteket keresni ? Hogy nem hiába használok — eredeti szándékom és akaratom ellenére — ilyen hangot, azt rögtön be fogom igazolni, ha méltóztatnak néhány pillanatra megajándékozni figyelmükkel. (Halljuk/ Halljuk ! balfelöl.) Hogy indokolva legyen felszólalásomnak — mondom — erősebb hangja, mint ahogy azt eleve gondoltam, legelőször felolvasok a kisebbségi feliratból egy részt, csak egyetlen pontot, hogy lássuk, milyen hangon tárgyalják ők ezeket az államjogi kérdéseket. De ne tessék ám azt hinni, hogy mert ez kisebbségi felirat és • a kisebbségi politikának megnyilvánulása, azért ez valami értéktelen dolog. Hivatkozom Pesti Frigyesnek annak idején közzétett >>Száz levél Horvátországbók ezimü sorozatára, ahol a Starcsevics-féle feliratot birálva, véleményében ellentétbe jutott egy horvát közjogászszal és itteni hivatalos faktorokkal is. Akkor kimutatta, hogy igaz ugyan, hogy ez nem a hivatalos politikának megnyilvánulása, de a másikat sem szabad lekicsinyelni, mert az igazi néphangulatnak megnyilvánulása, azé a néphangulaté, amely — mondom — még egy régi álom alapján egy nagyobb nemzeti mozgalomnak szolgálatában áll, olyan mozgalomnak, amely nemcsak a honfitársak között, de még a külföldön is szimpatikus szokott lenni, mert hiszen minden népmozgalomban meglátjuk azt a vonást, hogy az a tárgyilagos szemlélő előtt is azért szimpatikus, mert azt hiszi róla, hogy egy nála erősebb népnek jármát, igáját akarja lerázni. A kisebbségi feiratnak ez a része hosszasan elpanaszolja, hogy Magyarország az ő törvényeivel, különösen vasúti, tarifapolitikai, kanalizáczió- és egyéb kérdéseidre], adórendszerével hogyan tette tönkre Horvátországot, hogyan zsákmányolta ki, hogyan aknázta Id és ők ez ellen mindent el fognak követni. Azt mondja azután — méltóztassék megengedni, hogy szó szerint olvassam fel — (Olvassa) : »Die Dinge kamen so weit, dass das kroatische Volk heute den verfassungsmässigen Kampf gegen die Vorherrschaft der erwähnten zwei privilegierten Völker — t. i. az osztrák és a magyar — innerhalb der Habsburger Monarchie für eine gerade so wichtige Forderung seiner nationalen Existenz betrachtet, wie den bewaffneten Kampf gegen die äusseren Feinde der Monarchie.« A mai nagy időkben, amikor fiaink, a magyarok ép ugy, mint a horvátok, becsülettel harczolnak künn a harczmezőn, ugyanakkor a horvát száborban megjelenik egy felirat, amely azt mondja, hogy a magyar institucziók elleni küzdést ép olyan kötelességének fogja ismerni, mint KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxxv. KÖTET. a fegyveres küzdést a külső ellenségekkel szemben. Ezt azért bocsátottam, előre, hogy méltóztassék magát rögtön abba a hangulatba belehelyezni, amelyet ez a felirat magának kikölcsönzött. A többségi feliratnak három tételét veszem bonczkés alá. A egyikben szó szerint benne foglaltatik az utalás, arra, hogy 1527 január hó 1-én a czettini országgyűlés Horvátország szuverén akaratából választotta meg Habsburgi Ferdinándot a trónra. Ez szó szerint igy van benne a többség feliratában, abban a feliratban, amelynek, nézetem szerint, legalább is hiven kellene vissza. tükröznie az 1868 : XXX. törvényczikkel statuált állapotot, amely természetesen nem tűrhet meg horvát szuverén jogokat, horvát szuverén akaratból történt királyválasztást. De ez közönséges történelmi valótlanság, mert 1527. évi január hó 1-én — amint ők mondják — Nagy-Horvátország nem választhatta meg Ferdinándot a trónjára. Miért? Először is Da]máczia még nem is volt az övék; másodszor a mai Szlavónia akkor nem létezett, mert azok a megyék, amelyek most Szlavóniát képezik, Pozsega, Szerem és Verőcze megyék akkor Magyarországban voltak. A régi Szlavónia pedig, amely akkor létezett — a történelemből nagyon jól tudjuk — nem Ferdinándot, hanem Zápofya Jánost választotta meg királynak. Már magából ebből a beállításból látszik, hogy ez a kérdés milyen tendencziával kerül a feliratba. A választási okiratról persze hallgatnak, mert ez megmondja és az ott megtartott horvát országgyűlés hivatkozik arra, hogy milyen jogon választották Ferdinándot királynak. Nem akarok a részletekbe belemenni és történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni, de igen jól tudjuk, hogy akkoriban Ferdinánd király a mostani Horvátországhoz tartozó bizonyos részben már birtokolt és pedig uralkodott II. Lajos megbízásából. Tudjuk, hogy a mohácsi vész után Magyarországon milyen dezoluczió keletkezett és az akksri viszonyok következtében megtörtént az, hogy Ferdinánd követeket küldött Zágrábba és megkérdezte a horvát testvéreket, nem lennének-e hajlandók őt minden további nélkül elismerni királynak. Ebbe a horvátok akkor nem mentek bele, hanem azt mondották, megtartjuk majd a királyválasztó gyűlést. Meg is tartották azt a gyűlést és az azon hozott határozat világosan hivatkozik a magyar szent korona birodalmának örökségi joggal való megnyerésére ; ez a szó benne van abban a dekrétumban, amelyet akkor hoztak. Egyéb részletei is vannak a kérdésnek, melyeket most elhagyok. Most ez a felirat hivatalos alakban ő felsége elé kerül, hogy ime a derék horvát nemzet az ő elődjét, Habsburgi Ferdinándot szuverén akaratából önállóan megválasztotta királynak. Hát szabad ilyen időkben egy közvéleményt történelmi hamisitványokkal izgatni ? (Ugy van ! ügy van! a szélsőbáloldalon). Vájjon rossz néven vehetik-e az urak, ha nagy időkben is egy magyar képviselő veszi magá45