Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-720

720. országos ülés 1917 márczius 23-án, pénteken. 325 szóba hozták 1848 és 49-ben, akkor azzal válaszolt, hogy a Rajacsiehok a dinasztiához akkor is hűek maradtak. Polónyi Géza: Ez a Jellaáich-párt! Sümegi Vilmos: Azt hiszem, hogy talán felesleges is a magyar szabadságharcz dicsőségét hirdetni. A magyar történelemnek legfényesebb lapja lesz minden időben az 1848—49-i szabadságharcz. Es mikor az minden magyar ember legbensőbb elismerését és háláját váltotta ki, mikor tudjuk, hogy magát a parlamentet is, neki köszönhetjük, mikor a ministerelnök ur is neki köszönheti, hogy helyén ülhet, mint a magyar kormány tagja, hogy akkor azzal válaszoljon valaki, hogy épen abban az időben, amikor szemben állott a dinasztia a nemzettel és a nemzet a maga jogaiért harczolt," ő a dinasztiához maradt hű, tehát akkor sem volt hű a magyar nemzethez, (Igaz ! JJgy van ! a szélsőhaloldalon.) t. uraim, ezeket a beszédeket hogy még meg is tapsolják, az ilyen kérkedés hogy nem váltja ki azt a gyűlöletet, melyet kell, hogy minden nemzetiesen gondolkozó testületben az ilyen nemzetellenes kijelentés kiváltson, bocsánatot kérek, sok gyászos jelenetnek, sok gyászos eseménynek voltam már szemtanuja az utolsó négy képviselőházi cziklus alatt, de azt hiszem, hogy bár azok is örökké fekete foltjait fogják képezni a parlament történetének, (Igaz ! JJgy van ! a szélsőbaloldalon.) de a tegnapelőtti nap egyike lesz a leggyászosabbaknak, mert nemzeti érzésüket alárendelték a párt uralmi érdeknek. (Igaz! JJgy van! a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Rátérek egy másik dologra, mely az utolsó esztendőnek leggyászosabb eseménye volt, s ez az erdélyi betörés dolga. Én azt hiszem, hogy ennek az aktái még nincsenek lezárva, én azt hiszem, hogy nem lehetne a világnak egyetlen egy olyan parlamentje sem, hol a kormányt vád alá ne helyezték volna, hogy Erdély kifosztását tétlenül nézte és hitt azoknak, kik nem tudom minő czélzatból meggyőződésem szerint félrevezették. Mert azt nem tudom feltételezni még erről a kormányról sem, hogy szándékosan védtelenül hagyta volna Erdélyt és a székelységet. Mert ennél szomorúbb fázisa magyar szempontból még nem volt ennek a világháborúnak. Ott a keleti határszélen több mint ezer esztendeje áll őrként a székelység, amely oly sokszor mutatta meg, hogy áttörhetlen sziklafalként áll mint a magyarság védőbástyája. Akkor, amikor tudjuk azt, kik ismerjük ott a helyszínét, a terepet, hogy vannak egyes szakadékok, szorosok, amelyeken ép az ellenség betódult, tudjuk azt, hogy nem kellett volna több, csak a polgári lakosságot kellett volna felfegyverezni és az egymaga elégséges lett volna, hogy annak az oláh csordának az invázióját fentartsa mindaddig, mig hadseregünknek módja és ideje van arra, hogy kellő mennyiségű katonát dobjon oda. Én nem tudom a hadvezetőség büne-e, külügyi kormányzatunk büne-e, vagy a kormányé, de ha ebben a parlamentben élne az a lelkiismeret, mely más államok parlamentjében él, a kormányt, a külügyi kormányt, vagy a hadügyi kormányt ezért a rettenetes mulasztásért, rettenetes vétekért, rettenetes bűnért azonnal vád alá kellett volna helyezni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Most már természetesen meg van tisztitva nagyrészben Erdélynek földje az idegen ellenségtől. Sajnos, épen az én választókerületem szélén még egyes helyeken benn vannak. Épen Csik vármegye az, melynek lakosságának tekintélyes része még mindig kénytelen távol lenni otthonától és szanaszét szórva Magyarországon a legnagyobb nélkülözéseket szenvedni. Végtelenül sajnálom, de meg kell hogy mondjam különösen a belügyminister urnak és az államtitkár urnak, akiknek jóindulatáról és igazán gondos lelkiismeretességéről én meggyőződtem, amit nem átallok neki legnagyobb hálámmal és elismerésemmel kifejezni, hogy az egyes vármegyékbe elhelyezett székelység a helyi hatóságoknak igazán nemzetietlen és embertelen ejárása következtében a legnagyobb nyomorúságnak és szükségnek van kitéve. Nincs annak a népnek erősebb vágyódása, mint hogy mielőbb hazatérhessen otthonába. Azért módot is kell feltétlenül nyújtani, hogy ott, ahol a hadműveletek érdeke nem parancsolja, hogy még mindig távoltartassanak, gondoskodjék a kormány a hadügyi ve zetőséggel egyetértve, hogy Csik vármegye lakossága mielőbb hazajuthasson. Sajnos, a visszatelepítési ügyekben is bizonyos fejetlenség uralkodik. A_z idegen hadvezetőség mindig belekontárkodik a polgári hatóság dolgaiba, (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) és ezáltal olyan visszaélések keletkeznek, hogy az amúgy is sokat szenvedett székely nép sanyargatásnak és szenvedésnek van kitéve, úgyhogy legutóbb is megtörtént, hogy egy u. n. visszatelepülőkkel megrakott vonat megérkezett Csikszeredára és a hadvezetőség képviselője napokig nem akarta megengedni, hogy ezeket a szerencsétlen, elgyötört embereket, akik már otthon voltak a szülőföldjükön, kiereszszék a vaggonokból. (Zaj és jelkiáUásoh a szélsőbaloldalon : Hallatlan !) Ilyennek előfordulnia nem szabad. Én nem voltam jelen, de nálam van az ottani vármegyei munkapárti lap, — az ellenzéki lajj még igyekszik valahogy mentegetni, — amely a legélesebben megrója ezt az eljárást. Gr. Batthyány Tivadar: Igaza van! Sümegi Vilmos : Nagyon kérem tehát a t. kormányt, hogy ha csak teheti és nem ellenkezik a hadviselés érdekeivel, a tölgyesi járást kivéve, Csik vármegye népét mielőbb telepítse haza. Hisz nemsokára megkezdődnek ott a tavaszi munkák. Hát ki fogja azokat ott elvégezni? Az a szegény ember, aki most már nyolez hónapja kénytelen távol lenni szülőföldjétől, mindenéből kirabolva és kipusztítva, csupán életét mentve meg ? A legtöbb családnál a családfő a hareztéren van, ha ugyan még nem esett el. Egyedül az a darab földje maradt meg, amelyhez, mint a magyar nemzet .minden fia, a legnagyobb melegséggel, a legnagyobb rajongással ragaszkodik. Engedjék meg tehát, hogy hazatérjen