Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-710

710. országos ülés 1917 i lásának útját. Nekünk meg kell oldani a bosnyák kérdést. Abban, hogy ez a kérdés rendezetlen volt, hogy ez a kérdés nem volt elintézve, igen nagy ingerét láttam és látom most is a délszláv törekvéseknek, (ügy van ! balfelöl.) mert egy olyan Reichsland, amely nem tartozik sem az egyik, sem a másik államhoz, (ügy van! balfelől.) amelynek ugy szólván gazdája nincs, de amelyre mind a kettő aspirál, mindenesetre inkább lehet az ellenséges bekebelezési törekvéseknek objektuma, mint olyan területek, amelyek évszázadok óta, vagy sok idő óta biztos közjogi viszonyok között élnek. Bosznia és Herczegovina kérdésének rendezetlen volta volt egyúttal az inger arra is, hogy e monarchia határain belül felébredjen a trializmus gondolata, (Ugy van! balfelől.) az a gondolat, amely nem egyeztethető össze a monarchia dualisztikus alapjaival, amely nem egyeztethető össze a magyar nemzet létérdekeivel, (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) amely ellen nekünk mindig és minden körülmények között a leghatározottabban tiltakoznunk kell. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon. Taps a baloldalon.) Rendeznünk kell tehát a bosnyák-kérdést. A horvát területtel történt becsületes megosztás után a szerb területeket — ugyanolyan autonómiával felruházva — Szent István koronája alá kell helyezni, mert a geográfia más megoldást nem tür. Ebben lelem én a szerb népnek is a boldogulását. Hiszen miért küzdött a szerb nemzet ? Küzdött egységéért, nemzeti konszolidácziójáért, küzdött tengerpartért és küzd azért a nemzeti autonómiáért, amelyet nem akar feladni. Ezt mind meglelheti ebben a megoldásban. Neki csak le kell mondania az ábrándoknak arról a tömegéről, amelyek össze nem egyeztethetők az ő pozicziójával. Neki arra az útra kell térnie, amelyet a magyar rég követ, hogy megóvja függetlenségét, de támaszt keres erősebb népekben. Mert mi a magyar történelem más, mint annak a formának keresése, amelyben ez lehetséges ? És mi ne féljünk, t. ház, ettől a megoldástól; azon állapot, melyben eddig voltunk mindenesetre veszélyesebb ; ez a terv visszatérés lenne az Anjou- és Árpád-kori hagyományokhoz, Mátyás király tradiczióihoz, amelyek ismerték az önálló végek intézményét, amelyek a kisebb népeket a magyar erőhöz csatolva, Szent István koronájának védelme alatt liberálisan gondoskodtak boldogulásukról és egyesitették az ő erejüket a magyar nemzet ereivel a közös veszélylyel szemben. Ezzel áttérek a másik déli kérdésünkre : a román-kérdésre. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház ! Románia magatartása igazolta . azon felfogásomat, amelyet én itt pár év előtt egy, a nemzetiségi kérdésben megindult vitában a ministerelnök úrral szemben képviseltem, amikor rámutattam arra, hogy Románia a Balkán-kérdés megoldása óta konjunkturális politikát követ, hogy szövetsége teljesen megbízhatatlanná vált és hogy ahhoz a hatalmi csoporthoz fog csatlakozni, amelytől többet vár reményei írczius 3-án, szoihbaton. 15 teljesülése tekintetében. A ministerelnök ur akkor fejtegetéseimmel szemben rámutatott azokra a közös nagy érdekekre, amelyek a román és a magyar nemzet között kétségtelenül fennállanak és annak a reményének adott kifejezést, hogy sem odakint, sem idebent nem lesz sikerük azoknak a törekvéseknek, amelyek arra törekszenek, hogy az érdekközösség reális konzekvencziáit elhomályosítsák, hogy ezen érdekközösséget' megbontsák és a két nemzetet egymással szembeállítsák. Sajnos. Románia nem igy cselekedett; viselnie kell lépéséért az összes konzekvencziákat. (Helyeslés balfelől.) De le kell vonnunk mi magunknak is a konzekvencziákat. Itt olyan megoldás, amilyent a délszláv-kérdésnél helyesnek tartok, szóba sem jöhet. Hiszen egyfelől Erdély mindig magyar terület volt. Erdélynek örök időkig magyarnak kell maradnia. Romániának Erdélyre semmi joga soha sem volt, másfelől Románia az erdélyi románság révén lett nagygyá és kulturálttá. (Helyeslés balfelől.) Nekünk tehát több garancziát kell kapnunk arra, mint amennyivel eddig bírtunk, hogy Erdély Magyarország területéből el nem szakittatik és ezen garancziákat meg kell szereznünk egyfelől a békekötéskor, másfelől a béke megkötése után megfelelő politikával. (Helyeslés balfelől.) A békekötéskor biztositanunk kell a mi végeinket, a mi határainkat, mert nekünk biztonságban kell élnünk abban a tekintetben, hogy azokon a határokon nem megbízhatatlan lakosság lakik, hanem olyan lakosság, amely a haza védelmére mindenkor kapható. (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ennek útját a békekötéskor szabaddá kell tenni az által, hogy Románia nekünk ne pénzben, hanem földben adjon kárpótlást, ahová azokat a megbízhatatlanoknak bizonyult elemeket, akik a határokon ma élnek, letelepítjük és velük szemben behozzuk azt a magyarságot, amely Romániában és Moldvában él és letelepítjük azon katonáinkat, akik a haza védelmében magukat kitüntették és erre a czélra alkalmasok. (Helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ettől a megoldástól nem szabad fáznunk. Ez lehet, hogy erőszakos rendszabálynak tűnik fel, de sokkal nagyobb, sokkal czivilizáltabb népek beszélnek hasonló megoldásról. Aki a német birodalom idevágó iratait ismeri, láthatta, hogy ott állandó vita folyik arról, hogy az orosz területről kiszorított német telepeseket hogy telepítsék le olyan területen, ahol nemzeti hivatást teljesíthetnek és ahol szükség van a szláv elem visszanyomására. De szükségünk van, hogy más garancziákkal is biztosítsuk azt a kijózanodást, amelyet a békekötés után elősegítenünk a hazai oláhságnál nemzeti kötelesség és hogy azt meg ne akadályozhassa a szomszéd román fészkelődés. Ezekhez a feltételekhez azonban ezúttal bővebben szólani nem akarok. A békekötés után nekünk az állami hatalom teljes energiájával minden áron lehetetlenné kell tennünk azt az ellenséges érzületű nemzetiségi poli-