Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-694

58 694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. állapítani, hogy emberies szive van és hogy nem sajnálja a szigort ott, ahol az emberek rászolgáltak, nagyon kérném, kettőztesse meg ezt a szigort, követelje be bizalmi embereitől az adatokat és torolja meg ezeket a visszaéléseket, amiket az itthonlevőkkel szemben elkövetnek a közigazgatási alsóbb hatóságok, mert nagyon veszedelmes volna, ha ez az elégületlenség a front mögül átmenne a frontra is. Minden szenvedés között az a legkeservesebb a katonára, ha azt kell tudnia, hogy hozzátartozója csak kinos szekatúra után jut a segélyhez, (ügy van! balfélol.) Az anyagi boldogulás lehetőségének megteremtésén kivül joga van a hősöknek követelni tőlünk azt is, hogy a politikai egyenjogúságot is kiterjeszszük rájuk. Mindannyian valljuk: ezt a háborút egy olyan békének kell befejeznie, amely megakadályozza a további háborút. Ilyen békét azonban kongresszuson nem lehet kötni. Ilyenné a békét csak akkor tehetjük, ha a nemzetek sorsát csakugyan a népek kezébe tesszük le. Mihelyt népek állanak egymással szemben és a népek maguk intézik a saját sorsukat, mihelyt a népek egymásról is tudják, hogy egy másik néppel állanak szemben és annak a másik népnek akarata ellenére ő ellenük háborút indítani nem lehet: meglesz a békének legerősebb biztositéka. Lehetetlenség, hogy megmaradjunk azon az alacsony politikai kultm-fokon mint most, amikor a diplomáczia üvegházából intézik a nemzetek sorsát, ahova a létfentartási küzdelembeír megélesedett polgári ész még nem talált bemenetelt. Lehetetlenség, hogy ez a rólunk-nélkülünk való intézkedés továbbra is megmaradjon. Lehetetlenség, hogy a háború után ne követelje mindenki, hogy egy demokratikusabb politikai berendezkedés alapján tényleg a népek intézzék a maguk sorsát. (Igaz! JJgy van! a baloldalon.) Ezt a demokratikus politikai berendezkedést meg kell alapozni a választói jog kiterjesztésével. Csakis az általános választói jog alapján kerülhet össze olyan parlament, amely csakugyan a néppel érez, a népért tesz, amely nemcsak azt követeli, hogy a nép áldozzon, dolgozzon, harczoljon, hanem maga is a népért dolgozik. Amig mi fel nem emelkedünk odáig és amig minden állam fel nem emelkedik odáig, hogy nemcsak követel a néptől mindent, hanem a népért él is a maga egészében és a népnek meg is ad minden jogot, amihez igénye van, addig a világbéke nem fog beköszönteni. Addig minclig a nemzeteknek feje felett fogják intézni az ö sorsukat és addig mindig érhetnek bennünket olyan meglepetések, mint aminő ért most Amerikában, hogy amikor azt hittük, hogy a világháború hajóját most már a béke réve felé irányítják, egyszerre ujabb ellenséggel állunk szemben. A néppárt működését húszéves múltja alatt sokféleképen lehetett megítélni,ellenséges jóbarát eltért annak értékelésében. De azt senkisem vonhatja kétségbe, hogy amióta helyet foglal e házban, mindig a jogok kiterjesztésének, a demokratikus haladásnak a talaján állott. Készünkről tehát nem lehet meglepetés, hogy még a világháború alatt is ezt a haladást akarjuk szolgálni azzal, hogy követeljük a választójogot mindazok számára, kiknek szolgálatát az állam e nagy küzdelemben bármily formában igénybe vette. Köztünk a háború előtt lehettek e tekintetben eltérések. Lehettek, akik azt mondták, hogy a politikai jogok nagymérvű kiterjesztése sötétbe való ugrás, hogy ez a demagógiának hozza meg diadalát, vagy hogy a klerikálizmust erősíti meg, vagy hogy a szocziáldemokráczia malmára hajtja a vizet. De ha most, a háború tanulságai után lelkiismeretvizsgálást tartunk, be kell látnunk hogy mi, kik a háborúban akkor, mikor a kötelességek kiterjesztéséről volt szó, sohasem voltunk aggályos lelkiismeretüek, nem állhatunk meg avult ideák előtt, régi, vagy uj és még ki nem próbált törvények előtt akkor, amikor- a jogok kiterjesztéséről van szó. Azt a választójogot akarjuk fentartani, mely 2,110.000 harminczéven felüli mezőgazdaságban dolgozó férfi közül csak 1,091.000-nek ad választójogot, tekát49'01°/onak és kizár a választójogból 50'09%-ot, vagyis összesen 1,127.000 embert? Amikor beismerjük, hogy a fronton küzdőknek 80°/o-a kerül ki a mezőgazdaságból ? Nem érzi-e mindenki azt a materiális igazságtalanságot, melyet ez az egyetlen szám is kifejez? Nem érezzük-e azt a kiáltó ellentétet, ami van az elfogadott áldozat és aközött, amit nyújtani akarunk ? Nem érezzük-e, hogy le kell hullnia a válaszfalaknak ember és ember között e téren is, amikor lehulltak a válaszfalak ott, ahol a haza megmentéséről van szó? (Élénk tetszés balról) Nem beszélek arról, hogy az anyagi igazságtól mily messze vagyunk az 1913 : XIV. t.-cz. dolgában. De lehet-e végrehajtani a törvényt a háború harmadik évében? Lehet-e változtatás nélkül hagyni azokat a jogczimeket, amelyeket igazolni kellene ma annak, aki választójoghoz akar jutni ? Lehet-e követelni, hogy megnézze, vájjon bejutott-e a választók névjegyzékébe? Lehet-e azt hinni, hogy mindenki, aki jogosult arra, hogy bejusson, most be is tud kerülni? És nem esik-e sérelem azokon, akiket már bevettünk az alkotmány sánczaiba ? A belügyminister ur kiadott egy rendeletet, a 9100-ik számút, melyet már idézett Héderváry t. képviselőtársam is, mely utasítja a központi választmányokat, legyenek tekintettel azon jogczimekre, melyekkel azok rendelkeznek, kik most a fronton szolgálnak és ne hagyják ki őket a névsorból, mert nincsenek itthon ós nem tudnak utána járni a jogczim igazolásának. Ebből is látom azt a jóindulatot, melyet a t. minister ur részéről többször is tapasztaltunk, de bocsásson meg, nagyon jól ismerjük mi a központi választmá-