Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-709

.'). országos ülés 1917 márczins 2-án, pénteken. 5('il törekedett, csak világtörténelmi hivatása alapján igyekezett határait kiszélesíteni a távolabbi múltban, megóvni, megoltalmazni az ujabb korban, ha néha turáni aczélizmaival markolt is bele a világtörténelem sorslenditő kerekeibe. Már a honalapitáskor egy keletkező szláv világbirodalmat rombolt szét, amint másodszor is egy keletkező szláv birodalom létrejöttét akadályozta, amikor Dürrnkrutnál a Habsburg világuralmat segitette megteremteni II. Ottokár ellen. A Hunyadiak megvédték a nyugati műveltséget; hallotta Napóleon szabadságra hivó szózatát is, de nem hagyta- magát elcsábítani. De a történelmi események oly égető, esetleg eljjerzselő gyupontjában sohasem állott, mint ma. Az entente, gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam gyönyörűen fejtette ezt ki, egyszerűen, minden czifrázás nélkül elhatározta Magyarország feldarabolását, bosszútól lihegve. Nem is csoda, hiszen bár önvédelmi szempontból, ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni, ele mégis részben a magyar nemzet saját létét jól felfogó lelkéből tört ki ez a háború, a magyar nemzet saját jövőjébe látó, saját jövőjét féltő szeméből pattantak ki a vörös szikrák. Hiszen az entente egyes népei saját bőrükön érezték dühítőn, fájdalmasan, a szerintük beteg, mesterséges alapon nyugvó magyar állam fiainak nemzeti értékmérőjét. E háború diadalmasan irta fel a világtörténelem véres lapjaira az uj átértékelési számlához, a magyar nemzet soha idáig fel nem ismert, kellően nem értékelt uj árértékeit. Hiszen Maurice Maeterlinck szerint nincs a világon oly erő, amely a népeket saját halálukba tudná kergetni, ha lelkükben nem volna meg hozzá a kellő energiájuk. A magyarnak megvolt, megvan és meglesz ez az energiája. A mi hőseink tudják, hogy nekik győzniük kell és győznek is,négy világtájon, mert létünkért folyik a harcz. És bennünk, akik itt képviseljük a magyar nemzetet, hatványozott méretekben kell hogy éljen ez az energia, a győzelembe vetett rendíthetetlen bizalom, (Élénk helyeslés.) hogy ez az energia innen kisugározva ujabb és ujabb erőforrásai szolgáljon, ujabb és ujabb diadalmas erőfeszítésekre. (Altalános, élénk helyeslés.) Végig kell küzdenünk ezt a háborút minden borzalmával mindaddig, amig a nemzetünk jövőjét biztosító békét nem tudjuk ellenfeleinktől kicsikarni, (Igaz! TJgy van!) vagy hogy Bethmann Hollweg szavaival éljünk, mutandum mutandis: »végét*J vetni a háborúnak tartós béke utján, amely kárpótlást biztosit nekünk minden szenvedett jogosulatlanságért és amely egy erős Magyarországnak létét és jövendőjét biztositja«. Addig és nem tovább, (Helyeslés.) Amikor ezeket az alapvető igazságokat hangoztatom, hangsúlyozom, sőt a legerősebben, kétszeresen aláhúzom, akkor rá kell mutatnom arra is, hogy épen azért, mert hiszszük, tudjuk, hogy győzni fogunk, a legelemibb kötelességünk KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIV. KÖTET. már ma minden előkészületet megtenni az eljövendő békére, bármilyen távol legyen is még az. Hiszen hogy a háborúban is ily diadalmasan álltuk meg eddig is helyünket, azt részben annak köszönhetjük, hogy békében felkészültünk rá. így a háborút követő nagy népversenyben is -csak akkor fogjuk helyünket megállhatni, ha már most elkövetünk mindent, megteszünk minden előkészületet az uj jövő felépítésére, az uj Magyarország megalapozására. (Igás! TJgy van !) Előkészítünk mindent arra, hogy béke után —- Vilmos császár szavaival élve — Magyarországnak legyenek kifelé békét biztosító határai, ám befelé legyen határtalan. Rendkívül nehéz, szerfelett fontos feladat. T. pártvezérem, gróf Andrássy Gyula, nagy beszédében rámutatott azon fontosságra, mely a békére való áttérés előkészítésében áll. Rámutatott arra, hogy mindenütt a legnagyobb erélylyel, szorgalommal, komolysággal dolgoznak azon a téren, csak nálunk nem történt még semmi. Én kizárólag ezekkel a kérdésekkel akarok foglalkozni. Ezen előkészítéshez feltétlenül szükséges, hogy a háború hatásaival már most behatóan foglalkozzunk, ami szerintem nemcsak lehetséges, de szabad is, sőt kötelesség. (Helyeslés a baloldalon.) Három főirányban fogja a háború szerintem hatásait éreztetni: a népesség nagyfokú apadásában, a gazdasági javak óriási és az erkölcsi javak bizonyos fokú csökkenésében. Félreértések elkerülése végett kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy senki jobban át nincs hatva a magyar nemzet erkölcsi ekszpanziójának óriási voltától, mint én. Oroszlánszívű katonáink hősiessége, hazaszeretete, önfeláldozása ép ugy nem szorul dicsérő, elismerő szavakra, mint a megettes ország és lakossága legnagyobb részének azon kötelességtudó magaviselete, melylyel nemcsak a háború hatásait, de miként arra Esterházy Móricz, Palugyay Móricz és Bottlik István t. barátaim is rámutattak, a kormánynak czéltudatlan, kapkodó, gyakran egymásnak ellentmondó és érthetetlen rendeleteit, a különböző központok jótéteményeit is végigszenvedi. A lakosság legnagyobb része méltánylandó módon öregbedett az önfegyelmezés, béketűrés és takarékosság erényeiben, melyek pedig a háború előtt jellemző és sajátságos magyar tulajdonságoknak nem voltak mondhatók. Ezeket a hatékony, élénk erőket kell nekünk összpontosítanunk, továbbfejlesztenünk a háború után is. De viszont az is tagadhatatlan, hogy egyes rétegekben a pénzszerzési vágy piszkos eszközöktől sem visszariadó kielégítése, az esztelen fényűzés, az erkölcsi fogalmak oly tág lazulása, (Igás! Ugy van! a baloldalon.) sőt teljes válsága is észlelhető, mely kóros jelenségek előtt szemet hunyni nem lehet. Az államra tehát herkulesi munka vár ugy a népesedési, mint a gazdasági és közművelődési politika terén, sőt, miután e kérdések minden izükben összefüggnek társadalmi berendezésünkkel, az égető, tár-