Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-709

552 709. országos ülés 1917 kell, t. i. a magyar parlament előtti közvetlen felelősségrevonással, a parlamenti ellenőrzést gyakorolja a közös hadügyministerrel szemben. Ez jellemző arra a kormánypolitikára, amely akkor, mikor a nemzet összes lelki erejét egyesíteni kell legvégső megfeszítéssel, mikor a nemzet minden rétegébe bele kell vinni a bizalmat, mikor a küzdelem végeredménye szempontjából fontos az, hogy minden magyar ember elhigyje, — mert ezt bebizonyítani a dolog természeténél fogva nehezebb — hogy a háborút nem folytatjuk egy nappal sem tovább, mint amennyi ideig szükséges nemzeti érdekeink megvédésére, bogy elhigyje, hogy a háborúval kapcsolatos szenvedéseink csakugyan nem nagyobbak, mint a dolog természeténél fogva lenniök kell, hogy elhigyje, hogy azon nagy közös érdekekkel szemben, melyeket szövetségeseinkkel együtt megvédünk, elenyésznek a különleges magyar érdekek, melyek megóvásáért mi elsősorban küzdünk, valamint szövetségeseink is elsősorban a maguk érdekeiért küzdenek, ami azonban nem zavarja az összhangot, mikor e küzdelemben az érdekek azonosak, tehát összeforrnak az erőfeszítések, melyek lelki erejüket csak a nemzetért való küzdés tudatából meríthetik, mikor mondom szükséges, hogy ezt mindenki elhigyje: odaáll a ministerelnök ur és diktátori hatalmat visel egy párt szűk keretében, egy oly^in pártban, amely — nem akarok visszatérni a múlt választások minőségére, ne beszéljünk erről, mert oly alapra akarok helyezkedni, melyet nem vonhatnak tagadásba — amely párt tehát akkor többség volt, de hogy ma többség-e, senki sem tudja. Ez alapon viseli a diktátori hatalom kizárólagosságát, ez alapon követeli a nemzettől a végső áldozatot. Azt gondolja, hogy azok a milliók, kik az urak iránt bizalommal nincsenek, most egyszerre a legnehezebb dolgokat el fogják nekik hinni. JNem gondolnak arra, hogy a konczentrácziós kormánynak tulajdonképen az a filozófiája, hogy akkor, mikor az ellenzéki ember nem kevésbbé mint a kormánypárti az utolsó erőfeszítést kívánják, találja meg mindenki ebben a kormányzatban azt a tényezőt, melynek elhiszi, hogy mindez ugy van, (Élénk helyeslés balfelől.) holott ott most csak olyanok vannak, kiknek jóhiszeműségét nem vonom kétségbe, de akiknek a politika helyes irányításáról való ítéletét a nemzet nagy része nem hiszi el. Ez nem felel meg annak a politikai makszimának, amely kell hogy mindnyájunk egész működését dominálja: hogy ma nem szabad más szempontnak lennie, mint megteremteni a legalkalmasabb helyzetet arra, hogy e nemzet e nagy erőpróbát végig kiállhassa, hogy mindenki arra a helyre állíttassák, amelyre legalkalmasabb és ez idő alatt minden más kérdést elimináljunk. Nem lehet most megoldásokat keresni oly kérdésekre nézve, melyekben szembenállanak egymással a pártok. Ilyenkor nincs más helyes politika, mint minden ily kérdést eliminálni és kizárólag azzal márczius 2-án, pénteken. foglalkozni, amiben nincs és nem lehet eltérés: t. i. a háború győzelmes befejezésével, oly békének elérésével, mely nemzeti érdekeinket biztosítja, a háború szenvedéseinek a lehetőség határain belül való enyhítésével. Ezekben nincs különbség a pártok között. Nincsen semmi etikai alap arra, hogy e feladatok megoldását egy szűk kör omnipotencziája keresse, amelynek a szó etikai értelmében parlamenti bázisa többé már nincs v (Taps a bal- és a szélsőbáloldalon,) Áttérek most a közélelmezés kérdéseire, illetőleg a kormánynak e tekintetben folytatott politikájára. S itt bocsánatot kérek a földmivelésügyi minister úrtól, kinek nyilatkozata volt az utolsó kormánynyilatkozat, mely e tekintetben elhangzott, hogy csak igen csekély mértékben honorálhatom felszólalását ós vehetem be rövid megjegyzéseim keretébe, mert nem lehettem jelen, mikor beszédét elmondta és a mai szűkös zsurnalisztikái viszonyok között, melyek a beszédek teljes szövegben való közlését nem engedik meg, csak ép az ülés elején, a napirend kiosztása alkalmával, vehettem kézbe beszédét és valóban nem volna méltó dolog, hogy futólagos áttekintés után mondjak arról bírálatot. Csak néhány impressziót érintek, melyet abból merítettem. Nekem a kérdés fonalát ott kell tovább folytatnom, ahol az megakadt a ministerelnök ur beszédében. T. ház! Legyünk tisztában azzal, hogy senki a ház ez oldalán nem gondolja, senki sem oly tájékozatlan, hogy azt higyje, hogy a közélelmezés, a minden jóval való ellátás terén a háború alatt eldoradószerű' állapotok lehetségesek. Nagyon jól tudjuk, hogy vannak oly nehézségek, melyeket leküzdeni nem lehet, oly nélkülözések, melyeket a néptől elhárítani nem lehet, melyeket elviselni [kötelességünk. A kérdés csak az, hogy a kormányzati intézkedések azt a czélt szolgálják-e, hogy e nélkülözések és szenvedések a lehető legminimálisabb mértékre redukáltassanak. E tekintetben a ház ezen oldaláról számos igen alaposan és behatóan bíráló beszéd mondatott el. Felpanaszolták és ezt megczáfolni nem is kísérelték meg, hogy a kormányjelentés tulajdonképen csak a rendeleteknek egy halmaza, hogy az — mint Palugyay Móricz t. barátom és már előtte gróf Esterházy Móricz t. barátom igen elmésen kifejtették — az egymásnak gyakran ellenmondó, egymást kiigazító, négy-öt generáczióig is terjedő rendeletek és fiókrendeletek halmaza, azonban abból a jelentésből a kormány közgazdasági háborús politikájának fonalát, uralkodó gondolatát, tervrajzát senki ki nem veheti, egy szóval sincs az megmagyarázva. Ezt a kritikát az igen tisztelt ministerelnök ur nagyon fölényesen intézi el és azt mondja, hogy ez dilettáns észjárás, amely egységes gondolatot keres olyan dolgok intézésében, ahol nap-nap után változó helyzetekkel állunk szemben, ahol tehát ezekhez alkalmazkodni kell.