Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-709
544 709. országos ülés 1917 márczius 2-án, pénteken. méltóztassék megengedni, hogy én ez ismeretlen fiatal barátaim kijelentését bizonyos fentartással fogadjam. Ugyanis meggyőződésem és rövid idő alatt szerzett tapasztalatom nem egészen fedi az ő állításaikat, mert szerény nézetem szerint a lövészárok nem az a hely, ahol komoly stúdiumokkal lehetne foglalkozni; (Ugy van! Ugy van! jóbbfelől.) ahol vizsgákra el lehetne készülni. Hiszen lehetnek abban a lövészárokban olyan időszakok is, amikor teljes csend van, nincs ütközet, de a lövészárok lakói, a vitéz katonák sohasem tudják, mely pillanatban érheti őket támadás és mely pillanatban lesznek ők támadásra rendelve. Ez az állapot hozza magával azt, hogy a lövészárok lakóinál, különösen az intelligensebb elemnél, mindig észrevehető egy bizonyos finom lelki izgalom (ügy van! jobbfelöl.) és már ez a lelki izgalom kizárja szerintem azt, hogy ott ilyen dolgokkal foglalkozni lehessen. De egy másik észrevételem is volna, és pedig az, hogy a lövészároknak különös levegője, mondjuk, különös társadalmi élete van. Hiszen mi mindnyájan társadalmi lények vagyunk és talán sehol az életben nem vagyunk ugy egymásra irtaivá, mint ! épen a lövészárokban, illetőleg a harcztéren, (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) ahol a nehéz perczek, a nehéz napok, a hosszú nehéz esték és éjszakák, az étkezés, szóval minden összehozza az összetartozó elemeket és — bár megjegyzem, hogy nagyon rövid ideig voltam odakünn, azonban azt tapasztaltam, hogy — mindennel foglalkoznak ott az emberek, csak specziell ilyen stúdiumokkal nem foglalkoznak. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Azonban meg tudom érteni, hogy fiatal barátaink miért mondották azt, hiszen ha valaki hosszabb ideig volt odakünn a harcztéren, az tudja, hogy nincs az ember mindig a lövészárokban, hanem időközönként felváltják és hátrább kerülnek az illetők, kényelmesebb, nyugodtabb szolgálatba. Tehát azok a fiatal emberek bizonyosan ilyen nyugodtabb szolgálatuk idején készültek a vizsgákra.. Meg vagyok azonban győződve és ezt leszegezem, hogy ezek a fiatal barátaink nagyon ügyes és használható katonák lehetnek künn a harcztéren is, mert véleményem szerint odakünn a Mannlicherrel és a karabélylyal ép oly biztosan eltalálják az ellenséget, mint ahogy eltalálták ezen kedves kijelentésükkel az igen nemes és jólelkű professzornak a szivét. (Élénk derültség és helyeslés jobbfelől.) Kétségbe kell vonnom azt is, hogy a lövészárok katonái nagyon foglalkoznának a választói joggal és hogy annyira emlegetnék ezt a témát. Hiszen ezen állitásom bizonyítására magam mellé szeretném hozni ide tanuságtételre azokat a t. képviselőtársaimat, akik a túloldalon ülnek és velem együtt voltak egy harcztéren a Dornavatrán és vidékén levő fronton, neveket is emiithetek : gróf Károlyi Mihály. Létay Ernő, Ostffy Lajos és Ábrahám Dezső urakat. Hiszen ha ezek az urak kezöket a szivükre teszik, velem együtt azt fogják mondani, hogy alig-alig akad katona, aki odakünn ezzel a kérdéssel foglalkoznék. (Ugy van! jobbfelől.) Hiszen én beszéltem az ország minden részéből künn levő katonákkal, kerestem az alkalmat arra, hogy a világ legelső, legjobb, legigazibb katonájával, a magyar katonával, ahol csak tehettem, szóbaállhassak, (Helyeslés jobbfelől.) és tanúbizonyságot tehetek arról, hogy a katonák tizszer-százszor ismétlésekbe esve emlegették a múlt dicső ütközeteit, eseteit, emlegették a hazát, az otthoni feleséget, kis családot, apró gyermekeket, (Felkiáltások jobbfelől: A földet!) mondjuk, a földet is s bizony-bizony mondom, néhanapján magamnak is könnybe lábadt a szemem, midőn egyik-másik öreg vitéz, öreg huszár, legutoljára pl. egy kun fiu, az egyik azt mondta nekem: »Zászlós uram, tudja-e, hogy már két esztendeje nem láttam kis családomat? Higyje el, hogy ha megcsókolhatnám, megölelhetném őket, odaadnám az életemet/' Higyjék el az urak, ezek azok a kérdések, amelyeket napról-napra, óráról-órára ismételnek a harcztéren. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Es nekem meggyőződésem az, hozzátehetem, hogy a magyar katona nem harezol immár jelszavakért, hanem harezol a hazáért, az otthonáért. (Ugy van! a jobboldalon.) Kelemen Béla : De a háború után ! Nincs is ma a helye. Zábráczky József: Arról is fogunk szólni, mi lesz a háború után, de én ma beszélek. Minthogy most a harcztéren vagyunk, méltóztassanak még néhány perczig követni. (Halljuk ! Halljuk !) Nagyon értékes, szép beszédet hallottam a múltkor, Kelemen Béla t. képviselőtársam mondta el, hosszasan, kimerítően foglalkozva a harcztéren és a hareztér mögött levő közegészségügyi állapotokkal. Előrebocsátom, hogy nagyon alaposan foglalkozott ezzel a kérdéssel, de azt tartom, hogy a személyes meggyőződés sokkal többet ér, mint minden közvetett informáczió és talán nem veszi rossz néven, ha azt mondom, hogy szerény véleményem szerint nem állította be teljesen helyes vilá.gitásba a kérdést. Ha jól emlékszem, beszédében azt emliti, hogy mik azok a sérelmes pontok, amelyek közegészségügyi szempontból felhozhatók, foglalkozott az orvosok foglalkoztatásával, elhelyezésével, a betegek hiányos szállításával, a szállítási eszközök és a ragályos betegségek tekintetében mutatkozó hiányokkal. Melléállok a t. képviselő ur kijelentéséhez, hogy történhetnek esetek, amikor egyes orvosokat nem helyeztek el egészen megfelelően, nem használták ki képességüket, kvalitásukat teljesen, de azt hiszem a t. képviselő ur maga is be fogja látni, hogy azon az óriási hosszú fronton, amelyen ma csapataink harczolnak, lehetetlenség, hogy mindenki feltétlenül arra a pontra kerülhessen, ahol igazán teljesen ki lehet használni. De merem állítani, hogy az orvosok 99 százaléka megtalálta a maga hivatását a harcztéren, különösen a háború
