Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-694
694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. 43 magukat és hatalmas vezérüket gát gyanánt és nem gondolnak arra, hogy végre is ez az áradat, amelyet ma féken tart maga a háború, ez végre is ugy felnő a védtöltések között, olyan energiát halmoz fel, hogy tul fog csapni ezeken a mesterséges gátakon és a nagy oszlopot ép olyan pehely ként fogja elsöpörni, mint a hozzátákolt kis korhadt gerendácskákat és rozsdás szegeket. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon. Mozgás a jobboldalon.) Bakonyi Samu: Az emlékek felébrednek egyik-másik lelkiismeretben ! Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Nagy Vincze: T. képviselőház! Hát nem kell-e gondolnunk arra, hogy milyen nép fog a hareztér'ről hazajönni? Hogy egy olyan nép jön haza, amelynek halálosan komoly napjai és halálosan komoly, sorsát megértető komoly éjszakái voltak bőven és ezalatt megtanult gondolkozni, elmélkedni olyan dolgokról, amikről azelőtt talán soha, vagy csak ritkán és felületesen volt alkalma gondolkozni. Olyan kérdésekről, mint a lét és a nemlét, a rabság és a szabadság, a nyomor és a jólét, a csüggedés és a bátorság kérdése. És az a nép, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, ha hazajön, számon fogja kérni az ő úgynevezett képviselőitől, hogy mit tettek az ő érdekében, hogy mit tettek az ő hozzátartozóinak és az országnak jövője érdekében. Az igen t. ministerelnök ur, akinek vannak néha, megvallom, perverzus politikai ötletei, bizonyára ilyen ötletnek találja azt is, hogy amikor gépünk a harcztéren van, fegyverben áll, akkor azt mondani neki, hogy nem érett a választói jogra, — : ez erkölcsi bátorság és hideg, józan politikai meditáczió eredménye. Ezt fogja' mondani, ezt gondolja ő magában. Hát ezt lehet talán erkölcsi bátorságnak nevezni, de én mondanék egy nagyobb erkölcsi bátorságot és nagyon ajánlanám az önök bátorságának próbájaképen. Méltóztassanak egyszer kimenni ahhoz a paraszthoz és munkáshoz, aki ott a fronton ma egyszerűen csak a katonai szubordináczió alatt álló baka. Egy tűzmentes nyugodt napon küldöm én ki önöket a lövészárokba, nem ugy, amint az önök t. közbeszólói teszik, akik itt mindenkit azzal provokálnak, hogy menjen a lövészárokba. Én nem az ellenség elé küldöm önöket. Méltóztassanak egy tűzmentes napon kimenni a lövészárokba, összegyűjteni ott katonáinkat ós megmondani a szemükbe e nyugodt politikai meditáczió eredményét. Megmondani: ime, barátaim, csak csináljátok tovább ezt a háborút, ázzatok-fázzatok. menjetek rohamra, drótkeritéssel, aknákkal, géppuskatűzzel, szemben, de arról, hogy mi az itthonmaradottaitokról, a rokkantakról, az elesettek hozzátartozóiról szocziális intézkedésekkel gondoskodjunk és hogy nektek választójogot adjunk, arról szó sem lehet, mert arra nem vagytok érdemesek és érettek. Ehhez kellene politikai, erkölcsi és még azt is mondhatom, fizikai bátorság. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) '" Gr. Batthyány Tivadar: Remélem, hogy ellátnák a bajukat ! (Derültség.) Nagy Vincze : Én azt hiszem, hogy a túloldalnak még a legvitézebb katonái is, akik bátran mennek az ellenséges rohamokba, azok sem fogják ezt megcsinálni, mert ez annál is nehezebb feladat. Hát inkább más dologra kérném önöket. Majd a legközelebbi választás előtt álljanak oda a nép elé és beszámolóikon, programmbeszédeiken mondják meg neki : igen, mi voltunk azok, akiknek kezében volt az ország, a hatalom és a dicsőség — mert az önök kezében van — és alkalmunk lett volna megtenni mindent a népért, de nem tettünk meg semmit. Méltóztassanak ezt megmondani ... Héderváry Lehel: Pénz nélkül ! (Derültség.) Nagy Vincze: . .. és lássuk, hogy akkor milyen itélethozás következik. (Ugy van! balfelől.) Én ugy gondolom, igen t. barátom közbeszólására, hogy pénzzel is mehetnek önök a választásokra. Lehet, hogy ezek a kitűnő hadiszállítások megduzzasztották a kormánypárt kaszszáját. (Nagy mozgás és élénk ellenniondások a jobboldalon.) Farkas Pál : Kérem, ilyet még sem szabad mondani ! (Ugy van ! jobbról.) Nagy Vincze : Akkor hát fognak majd önök gondoskodni egy ujabb monopólium eladásáról vagy engros, vagy részletekben. (Derültség a baloldalon.) Gr. Batthyány Tivadar: A saját pénzén választották «meg valamennyit? B. IVladarassy-Beck Gyula: Mi van az amerikai vitás pártkasszával? Gr. Batthyány Tivadar: Az először nem vitás, másodszor becsületes amerikai magyar honpolgárok adták, hogy a választói jogot kiköveteljük. Elnök (csenget) : Méltóztassanak csendben maradni. Gr. Batthyány Tivadar: Erre csak meg kellett felelnem ! Elnök: A szónokot nem lehet zavarni. (Elénk felkiáltások : Halljuk a szónokot '.) Nagy Vincze: T. képviselőház! Azt hiszem, a háború tapasztalatai alapján felvilágosodott, saját kárán megokosodott néphez már nem mehetnek pártkasszával. Az ma már a politikai számlák benyújtását, a mérleget ós a leszámolást követeli. Az a nép megtanulta ismerni a maga értékét, amelyet a kormányelnöktől kezdve mindenki ditirainbusokban zeng; az nem fogja magát sem .kiskorúnak tartani, sem magát annak tartani. Ez a nép olyan, mint Sipulusz egyik novellájának a csörgőkigyója. Szép, hatalmas állat volt ez, ott élt az állatkertben, mindenki félt tőle, mindenkinek imponált, csak ő nem tudta magáról, hogy csörgőkigyó; oly messze volt a feje a farkától, hogy nem hallotta a saját csörgését. De egyszer valaki megfogta a kigyó farkát, a fejéhez emelte és megrázta. Ekkor tudta meg, hogy ő csörgőkigyó. Akkor aztán nyomban halálra marta, megfojtotta azt a rabszolgatartót, akinek azelőtt mint kezesbárány engedelmeskedett. K*
