Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-705

február 26-án, hétfőn. 433 765. országos ülés 1917 a lajj azt az impressziót juttatta kifejezésre, hogy a katonának szándéka volt rálőni a kormány tagjaira, a ház elnökére, ezt közveszélyes cselekménynek nem tartom. (Élénk ellenmondás jobbfelül). Az első napon csakugyan az az impresszió volt, hogy senki sem tudta, mi volt a czélja. Abban nincs sjemmi nagy baj, ha egy újság feltételezi, hogy az illető rá akart lőni valakire. Ez nem válik szégyenére annak, akire lőni akart. Előfordul ez mindenféle országban, anélkül, hogy abból az illető ország lelki állapotára roppant veszélyes következtetéseket lehetne vonni. Szegény Stürgkhöt lelőtték, s akkor olvastam olasz lapokban, hogy egyes őrültek fanatikus cselekedeteit nem szabad komolyan venni, ez nem jelenti azt, hogy Ausztriában a harczi kedv megszűnt. S nem leplezik Angliában sem, hogy egy összesküvés volt Loyd George élete ellen. A tárgyalás nyilvános és senkinek sem jut eszébe czenzurázni, vagy elkobozni azt a lapot, amely ezt közli. Ránk nézve igazán nem valami megnyugtató az itt követett eljárás, mert valóban akkor, midőn e sok mililó tagból álló nemzetben a világháború alatt akad valaki, aki egy merényletet tervez és azt végrehajtani próbálja, ez még nem bizonyítja azt, hogy a nemzet a maga egészében harczi kedvét, harczi bátorságát elveszítette volna, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon) Ezt az intézkedést valóban tehát csak a harag diktálta; ezt tévesnek kell-mondanom és arra kell visszavezetnem, amit itt hallottam a t. képviselő urak részéről, hogy belátnak az embernek gondolataiba és kimondják, hogy rosszhiszemű; megczenzurázzák és tönkre képesek tenni nemcsak azt a rosszhiszemű szerkesztőt, — ha ugyan rosszhiszemű volt — de annyi embert is, aki megélhetését, kenyerét találja annál a vállalatnál. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ez is egy példája, annak, hogy milyen veszélyes ez és mennyire tartózkodni kell a túlzásoktól; hogy nem szabad haraggal az ilyen czenzurajoghoz nyúlni, mert az veszedelmes és sokkal nagyobb keserűséget okoz, mint az ilyen hir. (Ugy van! balfelöl.) A következőkben még röviden kívánom érinteni az élelmezés kérdését. (Halljuk! Halljuk ! balfelöl.) Erről már annyi t. barátom nyilatkozott nagy szaktudással, hogy én csak röviden mutatok rá egy pár nagy igazságra, főleg azért, hogy arra kérjem a kormányt, hogy nyilatkozzék ezekről a kérdésekről, hogy most, még a vita derekán válaszoljon, nem pedig a végén, most, amikor még alkalom lesz reflektálni azokra, amiket mond. (Helyeslés a baloldalon.) Egyik nagy hibája a kormány politikájának e téren szerintem az volt, hogy nem kereste ezen kérdések közös elintézési módjának lehetőségét. Én nem ismerem eléggé a kérdés részleteit ahhoz, hogy arra vonatkozólag véleményt merjek mondani, hogy lehet-e az egész komplekszum legfelsőbb irányítását egy közös kézbe letenni, ugy KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIV, KÖTET. mint a hadműveletek vezetését, de szerintem ez volna feltétlenül a leghasznosabb. Mert miről van szó ? Nem arról és nem az a czélja az élelmezési politikának, hogy a magyar lakosság olyan jól járjon és olyan jól éljen ezen háború alatt, amint csak lehet, hanem az, hogy a szövetkezett hatalmak olyan sokáig húzzák ki az ellenállást és olyan sokáig legyenek képesek harczolni, *amennyire azt a rndelkezésre álló eszközök csak lehetővé teszik. Ezt nem lehet megáll apitani, ha nem ismerem az összes szükségleteket és az összes készleteket. Csak ezen két adat alapján vagyok képes oly beosztással élni hogy a felesleget kicserélhessük egymással, hogy mindent oda juttassunk, ahol az illető élelmiszerre épen szükség van. Ez mindenesetre nehéz feladat, azonban elkerülhetetlen, hogy ez megoldassák, vagy egy egységes szervezet révén, vagy a különálló szervezeteknek olyan belső, állandó kontaktusa révén, amely ezt a czélt biztosítja, De ha egymás előtt titokban tartják a készleteket és nincs meg egymás között az állandó szervi kapcsolat, akkor az a veszély áll elő. hogy hamarabb fog kifogyni a szükséges élelmiszer, mint kifogyna akkor, ha szisztematikusan és egységesen kezeltetnék. Sok oldalról konstatáltatott és azt hiszem, meg nem czáfolták, hogy a legtöbb intézkedés elkésetten történt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy mennyire késtek a dolgok, azt legjobban az bizonyítja, hogy csak most szervezték meg a Közélelmezési Tanácsot. Vagy szükséges, hasznos szerv az, vagy nem. Ha hasznos, akko

r már régebben meg kellett volna csinálni, nem pedig most, a háború harmadik évében, holott más országokban a példák már régen megvoltak erre, amire az ellenzék részéről már többször rámutattunk. Azután felhozatott az is, hogy a létesült központok rosszul vannak összeállítva, pl. nincs bennük képviselve a város, a fogyasztó, (Ugy van ! balfelöl.) pedig az egész élelmezési politikának főczélja a fogyasztó kielégitése. (Ugy van! balfelől.) Ma más időkkel ellentétben a fogyasztó a legfőbb czél és a fogyasztók közt szerepel az egész hadsereg, a fogyasztás fenntartásától függ a harczi eredmény, nem pedig az egyes gazdasági ágak jövedelmezőségétől. Ez mellékes. Fő a fogyasztók kielégitése és épen a fogyasztó van legkevésbbé képviselve e központokban, amelyekben benn ülnek az illető termelők, bankok, kartellek. (Ugy van! balfelől.) Azután tulsok a rendelet. Ez is konstatáltatott. Szterényi József t. képviselőtársam felhozta a számszerű példákat és összehasonlításának eredményeképen- nálunk sokkal több rendelet adatott ki, mint Németországban. Hiányzik továbbá az önálló hatáskör. Az egész kérdést egy kézben kellene központosítani. Lehetetlen, hogjr ez az uj hatóság a ministerek alárendeltje legyen. Ennek magának egy mmisternek kellene lennie, aki itt a házban is megjelennék és felelősség mellett véglegesen és egyedül intézné az ügyeket, amint- minde55