Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-705

428 705. országos ülés 1917 február 26-án, hétfőn volna meg külügyministernek. (Helyeslés balfelöl.) Ha nem alkalmas, akkor miért akar neki befolyást nyújtani. (Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az olasz politikáról nem akarok most nyilatkozni, mert elég bőven kifejtettem álláspontomat. Jelezni kívánom, hogy a lengyel kérdésben szintén rendkívül súlyos hibák követtettek el. (Igaz! Ugy van 1 a baloldalon.) Nem akarom ezeket részletezni, mert nem hiszem, hogy az ügynek szolgálna ma a lengyel j>olitika megvitatása. Én remélem és hiszem, hogy az a tény, hogy mi megígértük a lengyeleknek a szabadságot, az elkövetett hibák daczára is a lengyeleket hozzánk fogja fűzni, mert ők, világosan tudhatják, a történelem tanította őket arra, hogy az orosz ígéretekben bízni nem lehet, mert egy orosz irta most nemrég — R,ubakin — hogy vakok lennének a lengyelek, ha hinnének az orosz ígéreteknek. A lengyel Dmoszki, ki a háború előtt vezére volt az oroszbarát politikának, egy könyvében kifejtette hosszan azt, hogy hányszor csalták meg őket; hogy a duma, az orosz alkotmány ép oly lengyelellenes, mint volt a czári uralom alatt és ép oly kevés kedvezményt kaptak az uj rezsim alatt, mint azelőtt; ugy, hogy remélem, hogy a lengyelek a középeurópai hatalmak mellett ki fognak tartani minden elkövetett hiba ellenére. Most rátérek a romániai kérdésre. (Halljuk ! Halljuk! balfelöl.) Romániával szemben súlyos hibák követtettek el. Egy pár tény konstatálható teljes pozitivitással. Először az, hogy volt katonaság elég ahhoz, hogy a románokkal megbirkózzunk, mert alig lépték át határainkat, alig tudtak 30—40 kilométerre behatolni, jöttek segélycsapataink és nemsokára sikerült őket teljesen kiverni, tehát azok a csapatok valahol kéznél voltak, ezek rendelkezésre állottak, azokat pár nap alatt oda lehetett volna hívni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A második tény, mely konstatálható a Vöröskönyvből, az, hogy tudták, hogy támadni fognak, ugy, hogy megvolt annak is az előfeltétele, hogy a katonaságot idehozzák és idejük is volt, hogy előkészülhessenek. A később elért sikernek nem az volt az előfeltétele, hogy mélyebben bebocsássák Erdélybe a román csapatokat, hanem megverhettük volna őket akkor is, hogyha a kellő csapatok már a hegyszorosoknál várták volna őket, ugy hogy semmi magyarázatát nem látom annak, hogy az evakáluást az utolsó perezben eszközölték. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Hogy ez irányban semmi sem történt, erre nézve többször hallottam a ministerelnök úrtól, hogy evakuácziót nem lehetett előbb csinálni, mert akkor pánik ütött volna ki. Ezt mondani lehet, de elhinni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mégis csak más az a pánik, mely akkor keletkezik, ha látják, hogy a kormány kiürít egy levéltárat, egy képtárt, hogy kiürítenek egy székházat, egy magtárt, mint az a pánik, mely akkor üt ki, mikor egyszerre váratlanul hallják, hogy az ellenség átlépte a határt, (Igaz! Ugy van! a báloldalon.) pusztít, éget, ott van. Ezt a pánikot mesterségesen fokozta az, amit Schmidt képviselő ur mondott, hogy az utolsó perczig bizalmat akartak rákényszeríteni a publikumra, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) sőt büntették a menekülni akarókat, ugy, hogy az a publikum teljes joggal azt hitte, hogy a kormány tudja, hogy nem lesz háború. Mikor ennek daczára azt hallotta, hogy átlépték" a határt, akkor megszűnt minden bizalma abban, hogy a hatóság megvédi, akkor erőt vett rajta a legvadabb pánik, mert mikor a veszedelem pillanatában nem lehet bizalma a közönségnek, mikor nem tapasztalja az előrelátást, hanem annak ellenkezőjét, mikor látja a tegnap adott ígéreteket, a tegnapi jóslatokat megezáfolják a tények, akkor természetes, hogy fékevesztett pánik tör ki, ami teljesen ki van zárva akkor, mikor az ellenség nincs a nyakukon, nem üldözi őket. Akkor is megtörténhetett volna, hogy egyes községekből több ember elfut, de ez nem lett volna baj, megkönnyítette volna a későbbi evakuálást s az a tömeges rohanás, az a fejvesztett szaladás, ami azokat az irtózatos károkat okozta, elkerülhető lett volna. Kivan zárva, hogy ez máskor történjék, mint mikor az ellenség ott van. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Főhibája a Romániával szemben követett politikának mégis az volt, hogy nem törekedtünk olyan helyzetet teremteni és a nyújtott helyzetet nem használtuk fel arra, hogy Romániát terrorizáljuk, hogy politikai irányának és kormányának megváltoztatására birjuk. Volt alkalom és ezt az alkalmat még tudatosan fokozni kellett volna, mert tudva volt, hogy liománia a legnagyobb veszély, hogy Románia valószínűleg ellenünk fordul. Hát a csapatok helyes cso])ortositásával és akkor történő erélyes fellépéssel lehetett volna azt a kormányt, amely ellenünk tört, megbuktatni. Nagy hibája azután a külpolitikának az is, hogy pl. Amerikába nagykövetet nem küldtünk. Ezt is felhozták itt az ellenzék részéről. Most küldtünk, mikor már késő volt, talán épen csak kezet szoríthatott szövetségesével, a német nagykövettel, akit aznap már elküldtek, mikor ö megérkezett. Most, a legdöntőbb perczekben ott van, anélkül hogy ismerné az embereket és ismerné a helyzetet, tehát nem működhetik oly hasznosan, mint működhetnék, ha ott lett volna már régebbi idő óta. Most még csak egy külpolitikai kérdésre kívánok kitérni: a t. ministerelnök ur nyilatkozatára, amelyet január 24-én tett Lovászy t. képviselő ur interpellácziőja alkalmával és amely valószínűleg alkalmat adott arra a nyers támadásra, amelyet egy német ur a t. minister-