Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-704

704, országos ülés 1917 február 24-én, szombaton. 407 esik kis- és törpebirtokokra és csak 41 millió a közép- és nagybirtokra, nyilvánvaló, hogy még szemesterményben is csaknem kétszerannyit termelünk a kisbirtokon, mint a nagybirtok-kategóriákon. Ezt a tételt is meg kell osztani, még abból is egy jó rész a kisbirtokkategóriára esik. Ebből egészen nyilvánvaló, hogy ha mi kiviteli mérlegünket javítani akarjuk, ennek is egyetlen módja a kisbirtok gazdasági produktivitásának emelése, mert innen származik nagy többségében mindaz, ami a mi kiviteli mérlegünk pozitívvá tételét jelenti. Mi hát a hiba abban, hogy mi nem értük el azt a termelési fokot, amit el kellene érnünk, daczára annak, hogy a bankgazdálkodás még nem árasztotta el áldásaival ezt az országot? Mi az oka annak, hogy amig a német, a belga, a dán kisbirtokosság termelésében kiállja a versenyt a nagybirtokkal, addig nálunk nem állja ki, — ahogy feltételezik és ahogy egyik-másik vidéken igaz is. Mi az oka annak, hogy egyáltalán mezőgazdasági produkcziónk nem tud versenyt tartani a külföld mezőgazdasági produkcziójával ? Ennek okát a mi mezőgazdasági oktatásunk tarthatatlan állapotában látom. (TJgy van! balfelöl). Belgiumban a legutolsó békés esztendőben 8000 népies mezőgazdasági tanfolyamot tartott az állam. Vájjon nálunk, az agrár államban,' ahol a mezőgazdaság főforrása a nemzeti jövedelemnek, vájjon mit tett itt az állam a mezőgazdasági ismeretek emelésére és terjesztésére? Nálunk tartottak összesen 600 népies gazdasági tanfolyamot, ebből 480-on háziipart tanítottak és csak 120-on tanítottak mezőgazdaságot. Ha nálunk az oktatást intézőknek az a legfőbb gondja, hogy • a magyar kisbirtokosokat kefekötésre, kosárfonásra oktassák, akkor igazán ne csodálkozzunk azon és ne tegyünk szemrehányást a kisbirtokosnak, hogy ő nem képes többet és jobban termelni, Ki tanította volna meg rá? A kosárfonást ós kefekötést bátran el lehetett volna még halasztani és nem 600, de 6000 tanfolyam kellett volna a mezőgazdákat megtanítani arra, ' hogyan lehet neki gyümölcsöt, főzeléket,- baromfit jobbat és többet termelni, mint amennyit termelt eddig, hogyan kell neki mély szántásra törekedni, hogyan kell neki a trágyát alkalmazni, hogyan kell neki szóval a földben rejlő kincseket kiaknázni. (Ugy van! balfelől.) MiJ nekimentünk és futkostunk fillérek után és elhaladtunk a földben rejlő milliók mellett. Ne csodálkozzunk akkor és ne tegyünk szemrehányást annak a kisbirtokosnak, hogy ő elmaradt, hogy ő korlátolt képességű a maga mezőgazdasági ismereteiben. Nem ő a hibás. Az az ország és az a törvényhozás a hibás, amely megtűrt olyan budgetet, amelyben a mezőgazdasági oktatásra nevetségesen csekély összegek voltak előirányozva. (Ugy van! balfelöl,) Ha az ipari szubvencziók milliói helyett milliókat áldoztunk volna a mezőgazdasági oktatás fejlesztésére, akkor egészen biztos, hogy a többtermelés jelszava ma nem volna olyan sürgős és olyan fontos az országnak, mert nagyrészt meg volna valósítva, (ügy van! balfelől.) A meglévő mezőgazdasági oktatás is teljesen czéltévesztett. Mi történik most ? Megjelenik egy vándortanító és tart 2—3—4-hetes mezőgazdasági kurzust és azon minden ismeretet, amit összeszedett valahol valamelyik akadémián, azt mind leadja. A hallgatók legtöbbjének teljességgel semmi haszna sincs ebből, mert megtölti a fejét zavaros, használhatatlan ismeretekkel, ahelyett hogy egyetlen specziális kérdésben alaposan és jól kioktatná. Ezt a mai rendszert teljesen félre kell dobni és ehelyett azt mondani, hogy megfelelően képesített és ellátott vándortanítók járják végig az országot és egy esztendőben csakis egyetlen témával foglalkozzanak, semmi mással. Ezzel az egy témával azonban járják végig az egész országot és szánjanak rá 3—4 esztendőt, hogy az erre a témára vonatkozó ismereteket közöljék az egész országgal. Ennek lesz eredménye. Mert hogyha annak a szegény embernek a fejét nem tömik tele mindenféle ismerettel, hanem egy tárgykörbe bevezetik, abban alaposan kioktatják, akkor lesz bátorsága ahhoz, hogy meg is próbálkozzék ennek a tanításnak az értékesítésével. Ha pedig elvégeztetett ez a tanfolyam, akkor tessék bérelni abban a községben egy 10—12 holdas ingatlant, tessék megmutatni, hogy ami teoretice elhangzott, az a jjrakszisban hogyan értékesíthető. (Helyeslés balfelől.) De ezeket a mintagazdaságokat, amiből mindössze 170 van nálunk, ne tessék kortesjutalmul osztogatni, hanem tessék odaadni értelmesebb gazdáknak, vagy tanítóknak, azzal a kötelezettséggel, hogy ő neki gazdasági ismétlő-tanfolyamot kell tartani és meg kell repetálni, meg kell a prakszisban mutatni azt, amit a mezőgazdasági tanfolyamon hallgattak. Mert csakis igy, ha a teória után a prakszisban látja a szeme előtt, akkor fogja csak az a kisgazda azt megcsinálni és akkor fogja a maga mezőgazdaságában tényleg értékesíteni azt a tudást, amit elsajátított. Háromnégy év múlva azután lehetne megint egy másik ilyen specziális kérdéssel végigházalni az országot. Az ilyen oktatásnak lesz értelme. (Helyeslés balfelöl.) A nagy városok, különösen az Alföldön, gróf Károlyi Imre szerint igen el vannak maradva a gazdálkodásban. Ezeknek volna kötelessége, hogy a maguk körében forszírozzák a mezőgazdasági oktatást. Hiszen elsősorban nekik lenne hasznuk, ha a körülöttük lévő kisbirtokosság intenzív gazdálkodás révén el tudja látni azt a városi lakosságot, amely ma alig jut megfelelő élelemhez. Vagy itt van például a vasutak szerepe. A vasutaknál van körülbelül 15 ezer pályaőr.