Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-704

704. országos Illés 1917 február 24-én, szombaton. 397 iparunk idáig fejlődött, ahol ma van. 1912— 1913-ban 10,800.000 koronát adott a magyar állam iparfejlesztési czélra. Ebből 15 uj gyár alakult 1,400.000 korona alaptőkével, 35 gyár kibővült, átalakult 3,200.000 korona tőkével és kölcsönt kaptak iparvállalatok 2,900.000 koronát. A magyar államnak ez a pénze mind a bankok zsebébe vándorol. Mikor tehát iparfejlesztésről beszélünk, akkor a banktőke legyen kissé szerényebb s ne akarjon minden érdemet tantiémként magának elkönyvelni. Mert nem szabad elfeledkezni a magyar állam iparfejlesztő tevékenységéről, de még sokkal kevésbbé szabad elfeledkezni annak az intelligeneziának munkájáról, amelynek tevékenysége lehetővé tette, hogy a bankoknak iparvállalatokba delegált igazgatói évenként ezernyi és százezernyi osztalékokat tehessenek zsebre. Annak a mérnöknek, művezetőnek, munkásnak, mely a magyar iparban dolgozik, van legalább olyan érdeme a magyar ipar fejlesztése terén, mint a finanszírozó banknak. En tudom, hogy mérnök, művezető, sőt egyszerű munkás is talált lei már eljárást, melylyel az ipart tökéletesíteni lehet, de még nem olvastam egyetlenegy bankárról sem, hogy valamilyen találmánynyal az ipart előbbre vitte volna. Az iparfejlesztés terén minden eredményt önmagának tulajdonítani, az nagy mértékű frivolitás, mert itt van érdeme az államnak, van érdeme annak az intelligencziának, amelynek rossz és hitvány fizetést ad a tőke. Ha az az intelligenczia, az a középosztály, mely a gyárakban dolgozik, amerikázni kezdene, akkor azok a nagy osztalékokat beszedő kezek igen hamar elnyugodhatnának. Illő volna, hogy ha már becsületesen meg nem fizetik azt a munkát, legalább hagyják meg azt, hogy az iparfejlesztés elsősorban az államnak és az ott dolgozó intelligencziának az érdeme. A bankoknak a háborús konjunktúrát kihasználó tevékenysége ellen tiltakozott a múltkor báró Madarassy-Beck t. képviselőtársam, azt mondván, hogy a bankok egyáltalában nem használják ki a háborús konjunktúrát, mert ami forgalmat az élelmiszereknél elértek, az igen kis perczentje annak a forgalomnak, mely az országban az élelmiszerek terén van. Ezt elhiszem, azonban egészen bizonyos, ha akárminő kicsiny is az a perczent, mégis nagy árfelhajtó hatással voltak a bankok, mert a piaezon nem az szabja meg az árat, aki legtöbbet vásárol, hanem az, aki a legjobban fizeti. Mindig a legjobban fizető szabja meg az árnivót, és ha megjelenik egy bank és igen kevés árut vesz, de azt mondja, hogy veszek minden áron, akkor azzal a kicsi kvantummal emeli a többinek az árát, és a gyengébb tőkeerejű fogyasztó kénytelen azt az árat megfizetni, amelyet a bank kínál. De vannak adatok, amelyek mutatják, hogy a bankok tényleg foglalkoztak háborús konjunktúra kihasználásával. Pl. 1916. szeptemberében öt millió korona értékű szappant foglaltak le a hatóságok. Polónyi Géza : Sokat kellett mosakodni ! Halier István: Mikor kutatták, kik a tulajdonosai ezeknek a tételeknek, a következő listát kellett megállapitani. A szappan tulajdonosai között van a Pesti Kereskedelmi Bank két tétellel, az Angol-Osztrák Bank 15 tétellel, a Hungária bank 2 tétellel, a Központi Bank 1 tétellel, a Magyar Leszámítoló Bank 1 tétellel, . . . (Az elnöki széket Simontsüs Elemér joylalja el.) ... az Országos Iparbank 2 tétellel, a Zivnostenska Bank 1 tétellel, a Kassai Jelzálog Bank' 3 tétellel, a Munkácsi Kereskedelmi bank 2 tétellel, a Marosvásárhelyi Takarék 1 tétellel. Miért vásároltak ezek a bankok tömegesen szappant ? Vájjon tényleg azért, amit Polónyi tisztelt képviselőtársam jegvzett meg az előbb, hogy legyen elég anyag az önmosakodásra ? Vájjon azért, hogy veszteséggel túladjon rajta ? Vájjon azért, mert biztosítani akarja a saját tisztviselőinek szükséges kvantumot ? Ilyen naivságot nem fog róluk elhinni senki. Vásároltak azért, mert látták, hogy a szappan ára mindennap horribilis mértékben megy fel, tehát a szajnpannal igen jó háborús üzletet lehet csinálni. Ilyen adatok százával vannak és így hatástalan az a tiltakozás, hogy a bankok a háborús konjunktúra kihasználásával egyáltalán nem foglalkoztak. Tudunk eseteket, amikor a szegedi, a szabadkai, a kolozsvári törvényszék súlyos fogházzal és pénzbirsággal büntetett asszonyokat, akik 30—40 tojást vettek és bevitték a vásárra, hogy egy pár fillér haszonnal tovább adják, parasztembereket, akik 20—30 bárányt vásároltak, hogy néhány korona haszonnal eladják. De arra nem tudunk eseteket, hogy ugyanezek a törvényszékek elitélték volna azokat a bankokat, amelyek óriási tömegben vásároltak ugyanigy czikkeket és adtak el ugyanigy nyereséggel. Ebben látjuk mi a két féli

1 elbánást és ebből következtetünk mi arra, hogy igenis a kormány bizonyos nyomás alatt él, amelyet a banktőke gyakorol reá. Förster Aurél: Az Unió klub ! Halier István : A gazdák kongresszusán igen erősen panaszolták az eljárást, amelyet a malmokkal szemben gyakorol a kormány. Megállapították, t. i. hogy mig a múlt esztendőben a búzának és a rozsnak makszimális ára mindössze 80 fillértől 1 koronáig emelkedett, addig a bankoknak engedélyezett őrlési haszon ennél jelentékenyen nagyobb. Én már régebben eszközöltem számításokat, amelyekből az tűnt ki, hogy 1915-ben, ha egy bank a legdrágább áron vásárolt 10 métermázsa búzát, fizetett érte 420 koronát, az akkori őrlési arány szerint ki őrölhetett belőle 980 kilogrammot és ennek ára fejében 463 koronát kajjott. Polónyi Géza : Hát a korpa '! Halier István : Minden benne van. 1916-ban ugyanezt az alapárat véve, tehát ismét 420 korona kiadást számítva 10 métermázsa után, az őrlési perczent megváltoztatása és az árak felemelése révén már 498 korona 50 fillért tud belőle produkálni, vagyis a plusz 35