Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-704
704. ORSZÁGOS ÜLÉS 1917. évi február hó 24-én, szombaton, Szász Károly és Simontsits Elemér elnöklete alatt. Tái'íjyai: A habom esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről beadott hatodik ministorelnoki jelentés tárgyalása. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyző, könyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: Balogh Jenő, Jankovich Béla. (Az ülés kezdődik d, u 3 óra 20 perezkor.) Szász Károly elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Szinyei-Merse Félix jegyző ur. A. javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Pál Alfréd jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat jjedig Szojka Kálmán jegyző ur. Tárgyalásra következik a napirend első pontja: a háború esetére szóló kivételes hatalom igénybevételéről beadott hatodik ministerelnöki jelentés (írom. 1324, 1349) tárgyalásának folytatása. Ki a következő szónok? Pál Alfréd jegyző: Schmidt Károly! Schmidt Károly: T. ház! Beck Lajos t, képviselő ur tegnapi felszólalásában oly sok témával foglalkozott, hogy lehetetlen volna egy egyszerű parlamenti beszéd keretében mindazokra reflektálni. Ennélfogva csak beszédje végakkordjára szorítkozom. Beszédét ő t. i. azzal fejezte be, hogy ha a nemzeti munkapárt nem fogja mint a gőzeke az alsótalajt felszántani, értsd azalatt az általános választójogot t elfogadni, ez a gőzeke minket fog elseperni. Én azt hiszem, a háború alatt alig lehet próbákat csinálni, még gőzekével sem. Ha egy talajon nem próbáltuk ki, hogy ott gőzekével lehet-e dolgozni, esetleg nemcsak a talajt, hanem a gőzekét is elrontjuk ós kérdésessé teszszük az egész aratást. Ily jjroblémákkal nem háborúban kell foglalkozni, hanem nyugodt időkben, mikor az ilyen reformra kellő statisztikai adatok állanak rendelkezésre. Egyébként a képviselő ur beszédének egyes részeire még beszédem későbbi folyamán vissza fogok térni. T. ház! En a román invázió által okozott károk kérdésével akarok foglalkozni, mely most épugy, mint az őszi ülésszak folyamán több felszólalás tárgya volt. Az őszi felszólalások az épen akkor átérzett mély fájdalom, a közvetlen benyomások szubjektív hatása alatt állottak, míg ma, az események kedvező fejlődése után, inkább mondhatunk objektív ítéletet. Mostanában e kérdést Grátz és Szterényi t. képviselőtársaim is érintették, s mindjárt megjegyzem, hogy én ugyanazon szellemben és ugyanazon értelemben fogok beszélni, csak talán kissé bővebben. Ha én is oly szerénytelen vagyok, hogy foglalkozom e tárgygyal, teszem azért, mert nem árthat, ha ily fontos kérdés minél több oldalról megvilágittatik. (Helyeslés.) Kétséget nem szenved, s ezt hiába tagadnék, hogy kezdetben Erdélyben az elkeseredés igen nagy volt, mert hisz úgyszólván kardcsapás nélkül engedtük át Erdély igen tekintélyes részét ellenségeinknek. Habár a ministerelnök urnak e tárgyban adott magyarázatát és érveit legnagyobbrészt el kell fogadnom, mégsem hallgathatom el azt a meggyőződésemet, hogy ha az erdélyi szorosokat idejekorán kissé megerősítettük volna, esetleg gyenge erőkkel is sikerült volna az ellenséget legalább rövid ideig feltartóztatni, addig, míg az evakuálás egy-két hét alatt rendszeresen megtörténhetik. (Ügy van! bal felöl.) Ez nem lett volna oly nehéz feladat, (Ugy van! balfelöl.) mert én német tisztektől, kik későbben a tömösi szorosban a predeáli küzdelemben résztvettek, hallottam, hogy egykét ügyesen elrejtett üteggel az ellenséget egykét hétig fel lehetett volna tartóztatni. Ráth Endre: S akkor Tiszának nem kellett volna álmatlanul éjszakáznia. Schmidt Károly: A szorosokat annál inkább meg kellett volna erősíteni, mert a Balkán-háború után a hangulat Bomániában oly izzó, oly ellenséges volt, hogy mindenki tudta, hogy Bontania később ellenségeink sorába fog lépni. Ott mindenki már 1913 óta azt prédikálta, hogy
