Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-703
380 703. országos ülés 1917 február 23-án, pénteken. balfelől.) A gabonamonopóliumnak is, mint minden ilyen törekvésnek, van históriája. Én csak két Idemelkedő mozzanatára kívánok hivatkozni. Mind a kettő egymással ellentétes irányban, egymással ellentétes czélzattal vetődött fel. Egyik a svájczi, a másik a német gabonára vonatkozik. A svájczi javaslat — az évszám e pillanatban nincs előttem •— a szocziáldemokraták inicziativájára a fogyasztók érdekében a behozandó, importálandó gabonára kívánta létesíttetni, a másik a gróf KanitzPodangen-féle porosz javaslat merőben ellentétesen az agrárius érdekek szolgálatában szintén az importálandó gabonaárról szólt. Ez az 1894-ben beterjesztett és annak idején meglehetősen sok port felvert gróf Kanitz-féle javaslat a behozandó gabonára bizonyos átlagárt Idvánt létesiteni, egy fiksz, előre megállapított állandó árt, amelyet az 1850 és 1890 közti gabonaárak átlaga alapján állapítottak volna meg. Azonban sem a fogyasztók, sem a termelők érdekében propagált javaslat nem valósult meg. A háborúnak kellett elkövetkeznie, hogy Svájcz is, mások is ilyen irányban lépéseket tegyenek. A gabonamonopólium előnyéül elsősorban — és itt utalok Cserny t. képviselőtársam múltkori felszólalására — a közvetítő kereskedelem kiküszöbölését hozták fel. Kétségtelen és ezt objektivitással konstatálni is kívánom, hogy ennek, mint mindenütt, ugy itt Magyarországon is rendkívüli kinövései vannak. A közvetítő kereskedelem különösen a gabonakereskedelem terén számos visszaélésre tekinthet vissza. E tekintetben a gabonarnonopólium létesítése bizonyára előnyt jelentene, bár, ha tárgyilagosak kívánunk lenni, meg kell azt is jegyeznünk, hogy sok tisztességes ckszisztencziát is megfosztana a kenyerétől. A gabonamonopólium másik előnyéül felhozzák, hogy a gazdát olcsó hitelhez fogja juttatni. Ebben kétségtelenül van valami. Alii ismeri a magyar mezőgazdaságnak, különösen a kisbirtoknak szerencsétlen hitelviszonyait s az ingó hitel rendezetlenségét, az méltányolni fogja azt az óriási előnyt, amely abból származik, hogyha maga az állam monopolizálván az árut, előre hitelt nyújthat erre az úgyis az ő kezeibe kerülő és általa meghatározandó árban átveendő árura, szemben azzal a ma is fennálló, illetőleg a háború kitöréséig fennállott helyzetre, hogy bizony a mi kisgazdáink — de középgazdáink is igen jelentékeny mértékben — csak azért, hogy hitelhez jussanak, az aratás előtt olyan, rájuk nézve előnytelen árban adták el gabonájukat, (ügy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amely egyenesen az ő kifosztásukkal volt egyértelmű. Felhozzák még a gabonamonopólium előnyéül a kenyérellátásnak, a kenyérmagvak elosztásának állandósítását az országban és ez kétségtelenül olyan érv, amelyet talán nem is lehetne czáfolni. Azonban az a másik érv, amelyet az ár állandósítására nézve hoznak fel, amint később ki fogom fejteni, az életben már nem igen fog megállhatni. A gabonainonopólium előnyeinek rövid megvilágítása után rátérek — amire nagyobb súlyt helyezek — hátrányainak megvilágítására. (Halljuk I balfelől.) Michaelis néniét alállamtifkár ur a »Vossische Zeitung«-ban hangsúlyozván, hogy átmeneti időben szükségesnek tartja a monopólium fentartását, mégis kijelenti szórói-szóra, hogy : »a monopólium nagy teher ; mi már alaposan kiábrándultunk abból, hogy az élelmiszerek állami elosztása-igazságos állapotokat teremthetne. Minden állami elosztás igazságtalanságot rejt magában*. De ez csak egy általános kijelentés, t. ház, ha azonban közelebbről nézzük a kérdést, látni fogjuk, hogy a gabonamonopóliumnak a gyakorlati életben való megvalósítása óriási nehézségekbe ütközik. Először is itt van a háború után bekövetkező gabonafelhalmozás kérdése, amely egy monopólium beállítása folytán természetes is és a mely a gabonának volumenjénél és romlandóságánál fogva rendkívül súlyos terhet ró a monopolizáló államra. Mert könnyű volt a németeknek a franczia hadisarczot szépen bezárni a Julius-Thurmba és könnyű lesz e háború befejezése után annak a győztes államnak — ha lesz ilyen — a hadisarczot aranyban, vagy nem tudom milyen formában elzárni valahová, de a gabonát bezárni, a gabonát forgatni, a gaboaát megóvni a romlandóságtól, (ügy van ! balfelől.) azt a gabonát, amint a gyakorlati élet ennek szükségét kimutatta, háromévenként kicserélni — ami jelentős pénzbe kerül ; hozzáértők szerint Ausztria szükségletének megfelelőleg háromévenként visszatérő 10 millió — a Magyarországra vonatkozó adatok szerint pedig 8 és y 2 millió K költséget állapítanak meg — mindez igen terhes feltételét, egyik hátrányát mutatja a gabonamonopólium létesítésének. De ennek gyakorlati kivitele még más nehézségbe is ütközik. Ne feledjük, hogy azok az államok, amelyek oly nagy hangsulylyal propagálták a gabonamonopólium létesítését, elől Svájcz, de Poroszország is, nem ekszport, hanem importra szoruló államok és ennélfogva a gabonamonopólium kérdésének megítélése egészen más szempontok alá esik minálunk, ahol mi, Magyarország magában állóan, ekszport-állam vagyunk, mint Svájczban vagj^ Poroszországban. Épen ezért itt különböző eshetőségekkel kell számolni. Ha tekintet nélkül a világpiaczi konjunktúrákra előre állapítanék meg a gabonamonopólium keretén belül a gabonaárat, akkor az esetben, ha a világparitás alacsonyabb lesz, az a vásárló ország mindenütt a világon olcsóbban szerezheti be a gabonáját, mint minálunk, a monopóliumos államban. Kérdezem, ki fog tőlünk drágább áron gabonát venni, kivéve azt, akit mi hatalmi szóval ennek átvitelére erőszakolunk? És akkor méltóztassék csak egy pillantást vetni Ausztriával való viszonylatunkra. Ha mi állandó árban állapítjuk meg ezt a monopóliumi árat és ez az állandó ár a világparitás felett lesz, akkor Ausztria, ugy-e, nem fogja tőlünk ezt olyan egyszerűen ingyen átvenni, hanem oly rekompenzácziókat fog követelni és
