Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-703

374 703. országos ülés 1917 de hozzáteszem milyen lelki állapotban jár körül az az anya a terhesség utolsó stádiumában, vájjon anyagi gondokkal kell-e küzdenie, vájjon a mindennapi, legtöbbször nehéz munkát az utolsó stádiumban kell-c végeznie, vagy pedig azon testet és lelket megnyugtató tudatban élhet terhességének első pillanatától fogva, hogy akkor, mikor a kritikus pillanat közeledik, az állam gondoskodik arról, hogy ő a jövendőbeli állampolgárnak testi fejlődésót is előmozdító testi és lelki nyugalommal várhatja meg ennek az aktusnak bekövetkezését. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A terhességi 'segélyen kivül feltétlenül szükséges lenne a nálunk is instituált gyermekágyas segélyen felül egy szülési segélynek készpénzben való létesítése. Nemcsak orvost, bábát és kötszert kell adni ós mindent ami ehhez szükséges, hanem gondoskodni kellene, hogy a pillanatnyi szükségleteknek megfelelőleg egy minimális készpénzbeli összeg álljon az anyának rendelkezésére a szülés idejére, hogy ezáltal a szülés stádiumában az ilyen gondoktól mentesittessék. Magának a gyermekágyi segélynek a munkásbiztositás által instituált intézménye liberálisabb, szocziálisabb szellemben módosítandó volna. Az 1907. évi XIX. t.-cz. 50. §. kimondja ugyan, hogy a munkásbiztositási tagnak szülés esetén najn bérének 50%-a erejéig segély adható és ezt, ha jól tudom, hat hétig élvezi, az 51. §. pedig ugyanazon pontnál hozzáteszi, hogy a Munkásbiztositási pénztár ide vonatkozó alapszabályváltoztatás alapján ezen segélyt a napi bér 75%-áig felemelheti és a hatheti időtartamot nyolcz hétre kiterjesztheti, azonban feltétlenül szükségesnek tartanám az idő rövidségére és a segélyösszeg csekélységére való tekintettel, ha az 51. §. kivételes intézkedése általános szabálylyá változtatnék és kiterjesztetnék nem csupán a tagokra, hanem a biztosított legközelebbi családtagjaira is, mert az csak természetes következmény és a számok is azt igazolják, hogy oly minimális a biztosított nőtagoknak a száma, hogy ha ez a segély szocziális értelemben hatékony kíván lenni, akkor azt a férfitagok nőtagjaira is ki kell terjeszteni. (Helyeslés balfelől.) Már most utolsónak marad a segélyek között a szoptatási segély beállítása, melyet a német törvény tizenkét hétben, az osztrák rendedelet sokkal liberálisabban huszonhat hétben kíván megállapítani. Ezt nálunk is a StefániaEgyesület igen helyes felszólalása alapján legalább is tizenkét hétben, de talán többen, tizenhat hétben kellene megállapítani, ugy hogy naponként legalább egy koronára rúgjon. Nem kívánok arra részletesebben kiterjeszkedni, hogy ez az államra milyen terhet róna, azonban épen a Stefánia-Egylet számítása szerint ez az egész összeg nem tenne ki többet nyolc és fél millió koronánál. Ez az első pillan. tásra talán nagy összegnek látszik, de ha megfebruár 23-án, pénteken, gondoljuk, hogy most már szinte elveszett az érzékünk ezekben a kérdésekben a méretek iránt, hogy azok az összegek, amelyek a háború előtt egy államháztartás keretében hihetetlen nagyoknak, elérhetetleneknek látszottak, azok ma kicsinyeknek, napi múló kiadásoknak tűnnek fel és ha hozzávetjük azt, hogy ez milyen nemzetmentő, nemzetfentartó feladatot végezne, kétszer ennyi sem volna sok. (Helyeslés a balés a szélsobalóldálon.) Csak rövid futó pillantást kívánok vetni a felnőttek egészségügyének kérdésére. Ha meggondoljuk, hogy 100.000 lakosra nem esik több mint 29 orvos, ha meggondoljuk, hogy az összes elhaltaknak csak 55'8%-át gyógyította orvos s majdnem a fele az elhaltaknak orvosi segély és beavatkozás nélkül pusztult el, ha meggondoljuk, hogy a halálesetekből 263 000-et orvos vagy más hatósági személy konstatált, 163.000-et pedig nem, akkor látjuk, hogy az orvosok kérdésében is mennyire hátra vagyunk és mennyi tennivalónk van. Ha felhozom még azt a rikító példát, hogy Magyarországon az emberek beoltásáért fejenként 10 fillért fizetnek, az állatok beoltásáért pedig egy-két koronát, akkor azt hiszem élesebben a mai szituácziót megvilágítani nem lehet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ha meggondoljuk, hogy a bábahiány minálunk olyan óriási, hogy 5000 községben egyáltalában nincs bába,, ha meggondoljuk, hogy az elmebetegek az utczán szaladgálnak hajlék nélkül (Igaz! Ugy van! balfelöl) és hogy velem is megesett az a csodálatos eset, hogy egy választóm felhozta egy elmebeteg hozzátartozóját azzal, hogy helyezzem el és miután nem tudtam semmikép elhelyezni, a magyar királyi államrendőrség azt a tanácsot adta, hogy bocsássam ki az utczára, mert ott majd botrányt fog okozni, s akkor beviszik és ugy is történt, (Igaz! Ugy van a baloldalon) akkor a mai közegészségügyi és orvosi viszonyainkat élesebben megvilágítani nem lehet. (Igaz! Ugy van ! a bal és a szélsobalóldálon.) Az orvosságok ügyére kiterjeszkedni nem akarok, csak ki akarom emelni, hogy a munkásbiztosítás területén nálunk az orvosságok kérdésében is nagy abuzus van, mert mig másutt a munkásbiztositási pénztáraknál biztosítva van bizonyos kedvezmény az orvosságok és kötszerek beszerzésénél,amely akár törvényben, akár szabályrendeletileg van megállapítva, addig nálunk ez a 33%-os ár-kedvezmény tisztán az illető gyógyszerárusok tetszésétől függő, rendeletileg nem szabályozott dolog, amely egyszer kisebb lehet, de legtöbbször természetesen magasabb, ugy hogy e téren is a munkásbiztositás utján való orvosi segélynyújtásnak olcsóbbá tételéhez nem járulhat. És mit szóljak kórházaink elrettentő ügyéről? Itt csak egy vigasz van és ez az, hog3

r a i háború folyamán felállított nagyszámú kórházak I közül talán majd sikerülni fog a kormányzatnak, ! ha lesz hozzá elég érzéke és elég energiája,