Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-703

374 703. országos ülés 1917 de hozzáteszem milyen lelki állapotban jár körül az az anya a terhesség utolsó stádiumában, vájjon anyagi gondokkal kell-e küzdenie, vájjon a mindennapi, legtöbbször nehéz munkát az utolsó stádiumban kell-c végeznie, vagy pedig azon testet és lelket megnyugtató tudatban élhet terhességének első pillanatától fogva, hogy akkor, mikor a kritikus pillanat közeledik, az állam gondoskodik arról, hogy ő a jövendőbeli állam­polgárnak testi fejlődésót is előmozdító testi és lelki nyugalommal várhatja meg ennek az aktus­nak bekövetkezését. (Helyeslés a bal- és a szélső­baloldalon.) A terhességi 'segélyen kivül feltétlenül szük­séges lenne a nálunk is instituált gyermekágyas segélyen felül egy szülési segélynek készpénzben való létesítése. Nemcsak orvost, bábát és kötszert kell adni ós mindent ami ehhez szükséges, hanem gondoskodni kellene, hogy a pillanatnyi szük­ségleteknek megfelelőleg egy minimális készpénz­beli összeg álljon az anyának rendelkezésére a szülés idejére, hogy ezáltal a szülés stádiumában az ilyen gondoktól mentesittessék. Magának a gyermekágyi segélynek a mun­kásbiztositás által instituált intézménye libe­rálisabb, szocziálisabb szellemben módosítandó volna. Az 1907. évi XIX. t.-cz. 50. §. kimondja ugyan, hogy a munkásbiztositási tagnak szülés esetén najn bérének 50%-a erejéig segély ad­ható és ezt, ha jól tudom, hat hétig élvezi, az 51. §. pedig ugyanazon pontnál hozzáteszi, hogy a Munkásbiztositási pénztár ide vonatkozó alap­szabályváltoztatás alapján ezen segélyt a napi bér 75%-áig felemelheti és a hatheti időtarta­mot nyolcz hétre kiterjesztheti, azonban feltét­lenül szükségesnek tartanám az idő rövidségére és a segélyösszeg csekélységére való tekintettel, ha az 51. §. kivételes intézkedése általános sza­bálylyá változtatnék és kiterjesztetnék nem csupán a tagokra, hanem a biztosított legköze­lebbi családtagjaira is, mert az csak természe­tes következmény és a számok is azt igazolják, hogy oly minimális a biztosított nőtagoknak a száma, hogy ha ez a segély szocziális értelemben hatékony kíván lenni, akkor azt a férfitagok nőtagjaira is ki kell terjeszteni. (Helyeslés bal­felől.) Már most utolsónak marad a segélyek kö­zött a szoptatási segély beállítása, melyet a né­met törvény tizenkét hétben, az osztrák rende­delet sokkal liberálisabban huszonhat hétben kíván megállapítani. Ezt nálunk is a Stefánia­Egyesület igen helyes felszólalása alapján leg­alább is tizenkét hétben, de talán többen, tizen­hat hétben kellene megállapítani, ugy hogy na­ponként legalább egy koronára rúgjon. Nem kívánok arra részletesebben kiterjesz­kedni, hogy ez az államra milyen terhet róna, azonban épen a Stefánia-Egylet számítása sze­rint ez az egész összeg nem tenne ki többet nyolc és fél millió koronánál. Ez az első pillan­. tásra talán nagy összegnek látszik, de ha meg­február 23-án, pénteken, gondoljuk, hogy most már szinte elveszett az érzékünk ezekben a kérdésekben a méretek iránt, hogy azok az összegek, amelyek a háború előtt egy államháztartás keretében hihetetlen nagyoknak, elérhetetleneknek látszottak, azok ma kicsinyeknek, napi múló kiadásoknak tűn­nek fel és ha hozzávetjük azt, hogy ez milyen nemzetmentő, nemzetfentartó feladatot végezne, kétszer ennyi sem volna sok. (Helyeslés a bal­és a szélsobalóldálon.) Csak rövid futó pillantást kívánok vetni a felnőttek egészségügyének kérdésére. Ha meg­gondoljuk, hogy 100.000 lakosra nem esik több mint 29 orvos, ha meggondoljuk, hogy az összes elhaltaknak csak 55'8%-át gyógyította orvos s majdnem a fele az elhaltaknak orvosi segély és beavatkozás nélkül pusztult el, ha meggondol­juk, hogy a halálesetekből 263 000-et orvos vagy más hatósági személy konstatált, 163.000-et pe­dig nem, akkor látjuk, hogy az orvosok kérdé­sében is mennyire hátra vagyunk és mennyi tennivalónk van. Ha felhozom még azt a rikító példát, hogy Magyarországon az emberek beol­tásáért fejenként 10 fillért fizetnek, az állatok beoltásáért pedig egy-két koronát, akkor azt hiszem élesebben a mai szituácziót megvilágítani nem lehet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ha meggondoljuk, hogy a bábahiány mi­nálunk olyan óriási, hogy 5000 községben egy­általában nincs bába,, ha meggondoljuk, hogy az elmebetegek az utczán szaladgálnak hajlék nél­kül (Igaz! Ugy van! balfelöl) és hogy velem is megesett az a csodálatos eset, hogy egy válasz­tóm felhozta egy elmebeteg hozzátartozóját az­zal, hogy helyezzem el és miután nem tudtam semmikép elhelyezni, a magyar királyi állam­rendőrség azt a tanácsot adta, hogy bocsássam ki az utczára, mert ott majd botrányt fog okozni, s akkor beviszik és ugy is történt, (Igaz! Ugy van a baloldalon) akkor a mai közegészségügyi és orvosi viszonyainkat élesebben megvilágítani nem lehet. (Igaz! Ugy van ! a bal és a szélsobal­óldálon.) Az orvosságok ügyére kiterjeszkedni nem akarok, csak ki akarom emelni, hogy a munkás­biztosítás területén nálunk az orvosságok kérdé­sében is nagy abuzus van, mert mig másutt a munkásbiztositási pénztáraknál biztosítva van bizonyos kedvezmény az orvosságok és kötszerek beszerzésénél,amely akár törvényben, akár szabály­rendeletileg van megállapítva, addig nálunk ez a 33%-os ár-kedvezmény tisztán az illető gyógy­szerárusok tetszésétől függő, rendeletileg nem szabályozott dolog, amely egyszer kisebb lehet, de legtöbbször természetesen magasabb, ugy hogy e téren is a munkásbiztositás utján való orvosi segélynyújtásnak olcsóbbá tételéhez nem járulhat. És mit szóljak kórházaink elrettentő ügyé­ről? Itt csak egy vigasz van és ez az, hog3 r a i háború folyamán felállított nagyszámú kórházak I közül talán majd sikerülni fog a kormányzatnak, ! ha lesz hozzá elég érzéke és elég energiája,

Next

/
Oldalképek
Tartalom