Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-703

372 703. országos ülés 1917 február 23-án, pénteken. Ebből az egy példából is az következik, Hogy akkor, mikor a választójogi reformnak általunk követelt kiterjesztését vinnők keresztül, nemcsak azok jutnának be a választói listába, akiket fiatalságuk miatt félt a t. ministerelnök ür, hanem legnagyobbrészt azok, akiknek ő korbeli érettségüknél fogva hajlandó megadni a választójogot. De csodás, t. képviselőház, a t. ministerelnök urnak már előbb emiitett horrorja, iszonyata a fiatalságtól, amelyet azonositani hajlandó a radikalizmussal. Es itt önkéntelenül eszembe jut egy régi Írónak irása, aki még annak a kornak az irodalmát gazdagította, amelylyel a t. ministerelnök ur oly nagy előszeretettel foglalkozott, Priedrich Rhomernak 1844-ből való Die politischen Partéién czimü munkája és ennek a Die vier Partéién czimü része, amelyben annak a kornak és Bluntschli szellemének élénkségével hasonlítja a különböző politikai pártokat a különböző életkorokhoz és azt mondja : a fiatalságot a radikális pártnak eszméi fedik, a meglett férfit a liberális pártéi, az öregedő embert a konzervatív pártéi és az aggastyánt a reakczióéi. A t. ministerelnök ur elfelejti azonban, hogy ő már koránál fogva sem tartozik azon férfiak közé, akik duzzadó erőtől hajtva, valami túlliberális változásra ragadtatják el magukat, mert hiszen Rhomer beosztása szerint ő már a konzervatívok osztályába tartozik. De ha gondolatait és szavait halljuk, akkor igazán az aggastyánok, a reakcziósok táborába tartozik. (ügy van I a bal- és a szélsőbaloldalon,) De, t. ház, Lévay t. képviselőtársamnak csak az emlékezetébe idézem azt a szóvitát, melyet szerencsém volt folytatni a t. ministerelnök úrral, amelyre később rátérek, a birtokreform kérdésében ; ott azon eszmék, igaz, hogy a mindent megváltó liberalizmus nevében, de azon eszmék, amelyeket ő hangoztatott a liberalizmus mezében, az aggastyán megcsontosodott, megkövesedett világfelfogásának múlt századbeli eszméi voltak. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Es ha már itt tartunk, méltóztassék megengedni, hogy egészen röviden foglalkozzam azzal a rettenetes mumussal, amelyet a t. ministerelnök ur, de a közéletben szónokok és hírlapok is a radikalizmus jegyében mutogatnak a közönség előtt. A radikalizmust azonositani szeretik a gyökeréig hatoló és ennélfogva a felforgatással azonos törekvésekkel, a radikalizmust azonositani szeretik a sajtóban és a parlamentben is azzal a nemzeti fejlődéssel számot nem vető, a nemzeti fejlődés fontosságát semmibevevő irányzattal, mely nem tekintve tiszteletreméltó tradiczióra, a messze jövendőre szegzi tekintetét, álmokat hajszol, nem áll a modern valóság alapján és ne feledjük, hogy a radikalizmust azonosítják a nemzetietlen, sőt nemzetellenes irányzattal és e nemzetellenességgel gyakran megvádolják azokat is, kiknek semmiféle szava, még kevésbbé cselekedete ily gyanúsításra jogot és felhatalmazást nem ad. Pedig a radikalizmus általános kritériumát felállítani vajmi nehéz. Hisz ne feledjük, hogy amit Kossuth Lajos 1848ban hirdetett, radikálisnak tűnt fel és felforgatónak, és csak később igazolódott be, hogy nagy, világot megértő lángelme látnoki meglátása volt. (Ugy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) És ne feledjük el azt sem, hogy a mai időből vegyem a példát, hogy a háború előtt számtalan kérdést radikálisnak, felforgatónak, megvalósíthatatlannak tartottunk, — csak a birtokreformra utalok — amit a háború megérlelő tanúságai megvalósitandókként tűzött a napirendre. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ne feledj ük, hogy minden oly reformtörelevés, amely lépést tart a néplélek, az emberiség fejlődésével, jogosult még hogyha gyors tempójúvá válik is. Mert az élet számára a fejlődésnek az ütemét nem lehet előírni. Ma lassú tempójú, ha az-emberiség fejlődése lefelé irányuló hullámvonalba jutott, majd gyorsabb tempójúvá válik, nagy megrázkódtatás vagy revoluezió idején. De jaj annak a nemzetnek, jaj annak az országnak és népnek, mely nem érti meg az idők járását és nem érti az élet hivó szavát, mert azok számára nem jut hely a független nemzetek teritett asztalánál. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az igen tisztelt ministerelnök az ő örök öregségével mindig szemben fog állni a radikális fejlőndés törvényeivel, hiába fogja elkerülni, vagy hiába fog keresztülgázolni rajta a fejlődés kereke, sohasem fogja megérteni akarni, fájdalom, nem fogja megérteni tudni soha, hogy a radikális haladás nem egyértelmű a felforgatással és lehet radikális reformokat követelni, hogyha az ember nemcsak a jövőbe tekint, de a múltnak tiszteletreméltó és fentartandó tradiczióit is értékeli. Mi, t. képviselőház, szegény emberek, örök kisebbség, a demokratikus haladásnak tövises ösvényein megyünk előre azért, mert az élet parancsolja igy, azért mert a 48 mutatja így, mi mindig azon leszünk, hogy összekössük a 48-ban elejtett fejlődés fonalát, amelyet önök a túloldalon évtizedeken keresztül mesterségesen összebogoztak, a jövendő nemzeti demokratikus fejlődés fonalával. (Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Ezek után áttérek a nemzeti demokrácziának másik mezejére, arra a feladatra, amelyet, sajnos, a nemzeti munkapárt minden hirdetett törekvése daczára is oly kevéssé oldott meg, a szocziális reformok kérdésére. (Halljuk l Halljuk !) E téren elsősorban is, hangsúlyoznom kell, bármilyen általánosnak látszik is a mondás, hogy ilyen reformot egy országban gyökeresen és alaposan szocziális érzék, szocziális lélek nélkül megvalósítani egyáltalában nem lehet és hogy azok az igen üdvös és kívánatos reformtörekvések, melyeket az előttem szólt igen t. képviselő ur részletesen taglalt és amelyeknek egy sorára én is rátérek, testet ölteni itt nálunk nem fognak, mig népszerűvé, közkincsesé nem válik annak tudása, hogy ezt az országot egészségügyileg, szocziális alapon, szellemileg, de katonai fel-