Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-693

22 693. országos ülés 1917 február 5-én, hétfőn. foglalkozással egybekötye lehetne rokkant-telepeket létesíteni, az u. n. Invalidenheimstätteket, Kriegerheimstätteket, mint amilyenek Németországban vannak, hol ezeket a beneficziumokat nemcsak a rokkantakra, de mindenkire kiterjesztik, ki a háborúban részt Tett. Ilyen értelemben óhajtanám, hogy egy tömegben legyenek nemcsak azok, akik mint pl. a vakok, a közös életre rászorulnak, de olyanok is, akik tudnak mozogni, tudnak egy kicsit kapálni, gyomlálni s oly életmódhoz jutnának, amely nekik nem idegen és melylyel talán jólétre is tehetnének szert. Nagyobb városaink az utóbbi időben létesítették a bolgár telepeket. A bolgárok, igaz, szövetséges társaink, de mégis kivánatos volna, hogy az a pénz, ami a kertészetből befolyik, itthonmaradna az országban. [Helyeslés a haloldalon.) Ezek a rokkantak alkalmas elemek volnának arra, hogy ilyenekre betanittassanak és ilyen dolgokra figyelmeztessenek: »ime te nem tudsz ekét fogni, de tudsz kertet művelni, s ha nem is tudod megásni, de el tudod szépen dirigálni«. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) S ha lenne olyan házikója és kertecskéje, amelyet nem lehet adóssággal megterhelni, amelyet, nem lehet bizonyos időn belül elpocsékolni, amelyet nem lehet telekspekuláczió tárgyává tenni, akkor ez az ő megélhetését biztosítaná és ezáltal önérzetét is nagyban nevelné. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nekünk ügyelnünk kell arra, hogy ezek a szegény rokkantak ne tekintsék magukat a nemzet eltartottjainak, mint azok, akik szegényházakban tengetik életüket. Hiszen számolnunk kell a magyar nép bizonyos komoditási hajlandóságaival. De azért van a magyar embernek önérzete s ha azt tudjuk emelni és táplálni, akkor le fogja győzni a kényelemszeretetet, mig hogyha nemtörődömséggel kezeljük a dolgot, akkor kifejlődik az indolenczia felé való hajlandóság. Ezért népünk nevelését ugy lelki, mint gazdasági szempontból kell felkarolnunk (Helyeslés a baloldalon.) és azon kell lenni, hogy azok a derék honfitársaink, akik a háború alatt belső vagy külső kárt szenvedtek és nem teljesen munkaképesek, önmaguk javára dolgozhassanak, (Helyeslés balfelöl.) hogy. a nemzetnek hasznos tagjai lehessenek. Megbocsáthatatlan hanyagság volna, hogyha mi ezen komoly napokban nem gondolnánk a nemzet jövőjére, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) hogyha mi azzal áltatnók magunkat, hogy ha mi egy törvényben kimondjuk azt, hogy hálásak vagyunk az elesettek iránt, hogy ezzel eleget tettünk kötelességünknek. (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) Huszár Károly (sárvári): Az élőket is meg kell becsülni! Giesswein Sándor: Nincsenek-e azoknak hátramaradottjai, nincs azoknak szülője, testvére, hitvestársa, gyermeke? Akár hány édesanya többet szenvedett, mint az a fia, ki a harcztéren van. Hány család van megfosztva igazi reményétől? (Igaz! Ugy van! bal felől.) Hány öreg szülő van, aki bizakodva nézett a jövőbe, mert van egy fia, vagy két vagy több fia, aki majd gondoskodik róla, ha kifárad s kiesik kezéből a szerszám. S ha ennek meghal egy fia, néhol kettő, néhol három, néhol több is, (Igaz! Ugy van! balfelől.) akkor ez is mártírja annak a nagy gigászi harcznak, mely egész Európában dul, amely gigászi harczból csak ugy kerülhetünk ki győztesen, ha ugy politikai, mint szocziális téren tudunk az itthonmaradottaknak jelentékeny előhaladást biztosítani, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) ha azon nagy vérveszteség helyett, mely az egész nemzetet érte, uj életet tudunk a nemzetbe belelehelni, ha azon vagyunk, hogy a nemzetnek minden gyermeke legyen annak igazi és teljes jogú tagja (Helyeslés a bal- és a széísöbaloldalon.) és hogy ha mi biztosítjuk elsősorban a rokkantakat, azután a hadi betegeket, a háborúban résztvetteket és azokat is, akik csak indirekté vettek részt, hogy mindezek gazdasági fejlődésnek mehessenek elébe. (Helyeslés a baloldalon.) Ha én ez alkalommal megismétlem már tavaly előterjesztett határozati javaslatomat, valószínűleg az lesz a sorsa, mint tavaly. Ha jól tudom, maga a t. ministerelnök ur mondotta, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyeket sokszor el kell mondani. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ezek közé tartozik ez is, mert ugy látszik első mondásra ezt nem hallják meg kellőképen. Az a hegyi patak, amely folyton súrolja a sziklát, az sem töri át a sziklát egyszerre; de azért az a hegyi patak győzedelmeskedik végre azon a kemény sziklán és ha az igazságoknak ezt a hegyi patakját, a nemzeti gazdasági igazságoknak ezt a hegyi patakját megeresztjük és szünet nélkül folytonosan nekirontunk a sziklának, végre valahára vagy utat tör rajta a patak, vagy elpusztítja azt. (Ugy van! balfelől.) Nem esünk kétségbe, ha esetleg ez a határozati javaslat is a tavalyinak a sorsára jut, mert öntudattal mondhatjuk, hogy mi megtettük kötelességünket. De igenis rá akarok mutatni arra, hogy a mi nagy szövetségesünknek gazdasági törekvései és a rokkantügynek gazdasági szempontból való megítélése mellett nekünk nem szabad hátramaradnunk, (Ugy van! balfelől.) annál kevésbbé, mert mi elsősorban agrikultur állam vagyunk és azért nekünk elsősorban ezen a téren kell követnünk azt, amit a kor kivan. Hiszen az ellenkező oldalon inkább azt látom, mintha olyan törekvés volna, hogy a rokkantakat akkor is, ha azok a mezőgazdasággal foglalkozók köréből lettek rokkantakká, ipari munkára oktassák. Egyiknél-másiknál lehet ez indokolva. De valamitől nagyon tartok, különösen, ha arról hallok, hogy ezeket a rokkantakat nagy műhelyekben kell összefog-