Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-700
700. országos ülés 19l1 február 20-án, kedden. 2V> igényeinek kielégítésében megakadályoznak. (Altalános helyeslés.) A nyomor a drágasággal egyenlő arányban nő. ÜSTe tévesszen meg bennünket az anyagi gondtalanság sokszor tapasztalt hivalkodása, mert a vagyonosodás csak nagyon szűk rétegeket ért. Mert ki vagyonosodott meg a háborúban? (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Az r a gazda, aki a háborús konjunktúrákat gazdaságának kereskedelmi alapon való vezetésével ki tudta használni és ezáltal ellensúlyozta azt a hátrányt, amivel az iparczikkek fékezetlen ára a normális mezőgazdasági termelés rentabilitását mindinkább megbénitja. A kisgazda ha felismerte, hogy a gazdálkodás mellékágai, a baromfitenyésztés, zöldségtermelés jobb üzlet a szemterményeknél. Meggazdagodott a kereskedő, ha üzletágának a háborús konjunktúra kedvezett. Es végül meggazdagodtak, nagyon meggazdagodtak minden »ha« nélkül, mert minden virág nékik nyilott és minden gyümölcs nékik érett, az iparvállalatok, a nagybankok és — akiket elsősorban kellett volna említenem, — a_ hadiszállítók. (Igaz! TJgy van ! a baloldalon. Élénk felkiáltások: A kijárok!) Minden, ami ezen a körön kivül esik, a nagy többség csak szenvedő tényezője ennek a nagy meggazdago : elásnak. (Igaz! Ügy van!) Az egyes társadalmi rétegek anyagi helyzetének a túlnyomó többség rovására való-eltolódása pedig nemcsak szocziális katasztrófával fenyeget, hanem államgazdasági szempontból is káros. Mert erőteljes államgazdaság, olyan, mely az állam fokozódó pénzügyi igényeinek teherprőbáját kibírja, nem egyes csoportok gazdaságára, hanem csak az általános jólétre építhető fel. (Élénk helyeslés, tetszés és taps a baloldalon.) Ha tehát ezt a kérdést minden szocziális és erkölcsi vonatkozásából kivetkőztetjük s figyelembe csak az ország pénzügyi érdekeit veszszük, akkor sem juthatunk más meggyőződésre, mint hogy a jólét demokratizálása az egyedüli ut, amelyen az államháztartást megtermékenyíthetjük. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) A vagyonnak egyes csoportok birtokába való eltolódása és a tömegek deposszedálása tehát a legrövidebb és legegyenesebb ut az állam elszegényedésére. Az állam közgazdasági politikáján vörösfonálként vonul végig a nagy tőkekonczentráczió dédelgetése az általános jólét rovására. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Az iparvállalatok dus mérlegei versenyre kelnek a bankok nagy osztalékaival. Még a háborús közgazdaságnak azon állítólag altruisztikus intézményei: az úgynevezett központok is leginkább az üzleti érdekeltségnek szervei, melyekkel saját üzleti érdekeiket megóvják. A mi központjaink nem állják ki az összehasonlítást a német központokkal, mert mig ezek mindig a közérdeket szolgálják, magyar központok csak a legritkábban felelnek meg bevallott czéljuknak. Ez a különbség már a központok szervezetében és összetételében is jelentkezik. A német központ két osztályból áll: a Geschäftsabteilungés Verwaltmigsabteilungból. Az első végzi az üzleti részt, a második a szétosztást. A német központokban ott látjuk a kereskedelem és ipar képviselői mellett a fogyasztók, a termelők, a városok, sőt egyes helyeken a sajtó képviselőit is. Nálunk a központok érdekképviseletek: (Ugy van! balról.) egy pár gyáros, egy pár nagykereskedő és majdnem mindig ugyanazon néhány banknak képviselői. Xem csoda tehát, ha e központok magukat eljárásukban kartelleknek erezik, az agyonközpontositott közönség j>edig kartellt és trösztöt lát a magyar központokban. (Élénk helyeslés balról.) Hiszen a czukorkartell egyenesen a czukorközpontból alakult át, minden lényegesebb változás nélkül. Önkénytelenül eszembe jut a selyemlejske példája, amikor a vastagra hizott élelmes hernyók egy szép napon begubózódnak, hogy aztán szárnyakkal folytassák életüket. E hernyók pandantjai a háború konjunktúráján felhizott gyárosok és nagyi párosok, akik a kormány jóvoltából egy szép napon begubózódnak a központok titokzatos gubóiba, hogy azután a központok még titokzatosabb működése folytán a háború után a milliók szárnyain emelkedjenek a nagy vagyonok felhőtlen régiójába. (Élénk tetszés balról.) Miért nem követjük mi a német példát, miért nem ad a magyar kormány képviseletet a fogyasztónak, a termelőnek, a város képviselőinek, miért nem ad a munkások millióinak, a sajtónak? Például a magyar városok kongresszusa, mely a kSzélei mezés terén úttörő volt, nincs kéjmselve a közélelmezési tanácsban, egyedül a burgonya-központban kapott képviseletet, holott a német városok kongresszusa 23 helyen van képviselve. Nem akarok hosszadalmas lenni, (Halljuk!) de méltóztassék megengedni, hogy néhány rövid példával illusztráljam, hogy a központok menynyire nem a közérdeket szolgálják. Például a székesfőváros Hollandiából 20 vaggon szappant akart behozni. Az olaj- és zsirközpont ezt megakadályozta, daczára annak, hogy ez a szappan 50 perczenttel lett volna olcsóbb az itteni áraknál. (Nagy mozgás balról. Felkiáltások: Hogy lehet ezt megakadályozni ?) Ugyancsak a székesfőváros Törökországban nagymennyiségű ótelolajat vásárolt, de az olaj- és zsirközpont tiltakozása folytán a kereskedelemügyi minister nem adta meg a behozatalra az engedélyt. (Aíozgás és zaj balfelöl.) Farkas Pál: Milyen indokolással? Bottlik István : Erre én is kíváncsi vagvok! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Bottiik István: Megalakult a kávéközpont. Elrendelték a készletek összeírását és az azok feletti rendelkezés természetesen e központot illette. Ez a központ meghagyta a kávékészletek nagy részét a kereskedőknél, de ezért két
