Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-697

140 fí97. országos iilés l9l7 február 9-én, pénteken. mindamellett mégis olyan állapotokat teremt, melyek által a gazdaság teljes megállását elkerülnie sikerül, azzal nagyon meg lehet elégedve. (Igaz ! Ugy van ! bal/elől.) Tényleg azonban Németország a szervezés terén olyan mintaintézményeket létesített, amelyeket hogy nem követhettünk, csak sajnálni lehet, ámbár talán nem is lehetett volna kívánni, hogy azokat mi is létesítsük idehaza. Ott vannak, t. ház, elsősorban, hogy egyebet ne említsek, az árvizsgáló bizottságok. (Halljuk! Halljuk!) Kilenczszáz ilyen árvizsgáló bizottság van Németországban. Nem olvastam sehol, hogy ezek fölöslegesek volnának ; ellenkezőleg : igen erős támaszát képezik egy másik intézménynek, tudniillik a hadiuzsorahivatalnak, amely ott mint külön szerv működik, száznál több hivatalnokkal és 320 szakértővel. Látjuk tehát, hogy amit a németek megfognak, azt ugy fogják meg, hogy a szükséges szellemi és anyagi erő is rendelkezésükre álljon. Itt még egy körülmény jön tekintetbe, t. ház, tudniillik- az, hogy Németországban a jogszolgáltatás is lényegesen előmozdítja azokat a törekvéseket, melyek a társadalom érdekében a közönség kiuzsorázását vannak hivatva meggátolni. (Halljuk! Halljuk!) Németország 1915 júliusban hozta meg azt a törvényt, mely a jogosulatlan árdrágításból eredő haszonnal foglalkozik. E törvény kimondja, hogy árdrágítás akkor is előáll, mikor a különböző viszonyok alapján nem indokolt az illető árnak megállapitása. Ez nagy vitát keltett. A közigazgatás eleinte azon az állásponton volt, hogy ez a makszimális árakra nem vonatkozik, tehát mindenki jogosult a makszimális árat követelni. Közbe jött azután 1916 március elsején a birodalmi törvényszéknek — Reichshandelsgericht — döntése Lipcsében, amely szerint ezt a törvényt nem objektív, hanem szubjektív értelemben kell venni és magyarázni. Ez a szubjektív értelem t. i. azt jelenti, hogy az eladónak viszonyai szerint. Kásőbb azután. 1916 április elsején, maga a kormány ugy interpretálta a törvényt, hogy azt szubjektív értelemben kell venni, tehát az illetőnek viszonyait kell vizsgálni, vagyis vizsgálni kell azt, hogy neki az áiu mennyibe került. Az, akinek az áruja jóval kevesebbe kerül, mint a makszimális ár, az a makszimális árat nem követelheti. A makszimális árat tehát nem tekintik olyan piaczi árnak, amelyet minden körülmények között lehet követelni ; csak az követelheti, akinek az előállítási költsége tényleg annak megfelelő. Olvastam egy közleményben, hogy Ausztriában is a törvényszékek kezdettől fogva arra az álláspontra helyezkedtek, hegy ők csak az illető előállítási költségeinek megfelelő árat ítélték meg, ha a dolog perre került. Ez mind olyan dolog, ami nagyon megkönnyíti és előmozdítja azt a törekvést, hogy a fogyasztókat megkíméljék a kiuzsorázástól. Azonban Németország ennél is tovább mert. Intézkedett például, ami kétségkívül nagy fontossággal bír, hogy minden község, amennyiben ott annak szüksége felmerül, tartozik a tömeg élelmezéséről gondoskodni és erre az állam segélyét is igénybe veheti. Ezáltal biztosítva van, hogy mindenhol a legszükségesebb fogyasztási czikkeket be lehessen szerezni. Igen érdekes a fogyasztás kielégítése czéljából az a törekvés, amit különben legutóbb egy magyar város is megpróbált, hogy az árakat a jövedelmi fokok szerint állapítják meg. Akinek a jövedelme alacsonyabb, az az árut olcsóbban kapja meg, mint más. Természetes, hogy ennek keresztülvitele bizonyos nehézségekbe ütközik. De ha nem is lehet azt általánosítani, mégis a mostani körülmények között és bizonyos árukra vonatkozólag alkalmazást találhat. A német közélelmezési hivatalnak egy további fontos intézkedése az, hogy a maga szervezetét most az egész országra kiterjeszti és kirendeltségekkel dolgozik, amelyek teljesen a híva tal által előirt szabályok szerint működnek. A mi az élelmezési kérdésnek egyik nagyon kedvezőtlen, mondhatni sötét oldala és amire nézve a t. kormány mindenesetre felvilágosítással tartozik, az az a panasz, hogy pártpolitikai szempontok is belejátszanak az élelmezéssel összefüggő intézkedések keresztülvitelébe. Erre szintén leszek bátor néhány esetet előadni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Igen szomorú volna, ha az az emlék maradna fenn, hogy itt ebben a súlyos helyzetben, ebben a kataklizmában különbséget tettek pártállás szerint az emberek között. (Ugy van! balfelől.) Fráter Lóránt: Pedig tesznek ! Földes Béla : Csak egynéhányat akarok felhozni a rendelkezésemre bocsátott adatok közül, amelyek részint a központokkal, részint a rekvirálással függnek össze. Kecskemétről például ezt irták / Olvassa.) »Az itteni nagy malmok, amig korpát termelnek, abból itt el nem adhatnak semmit, hanem ide küldenek az ország legtávolabbi helyéről, az itteni malmok pedig a saját termelésüket elküldik az ország másik végébe. (Élénk felkiáltások a baloldalon : Ugy van ! Ez rendszer!) Ez csak arravaló, hogy drágítsa és maholnap lehetetlenné tegye a szállítást minden téren.« Elénk felkiáltások a baloldalon; (Igaz ! Ugy van ! Erre kell a szén !) Van pl. az itteni malmokban a Haditerménynek óriási gabonakészlete. Ha azonban liszt kell Kecskeméten, akkor nem ugy rendelkezik a Haditermény, hogy megőröltetne egy-két vaggont a készletéből, hanem lisztet küldet pl. Nagykanizsáról Kecskemétre. .Hiszen a bolond is láthatja, milyen abszurdumok ezek és mennyire drágítják az élelmet.» (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A levél végén azután az illető azt irja, hogy a vidéken az a nézet is van elterjedve, hogy a képviselők bizonyosan tagjai a központoknak, különben felszólalnának eller.ök. (Élénk derültség.) Egy másik levél Szatmárról kelt. (Olvassa.) »Ahány járás — irja, annyi a fejkvóta. 480 vaggon búzát vetettek ki reánk, holott három év óta nincs ter-