Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-693

693. országos ülés I9l7 február 5-én, hétfőn. ismerésben és tiszteletben kell részesíteni a hozzájuk tartozókat is. Épen azért, ha a férfiaknak adunk kitüntetést, akkoc az özvegyeknek vagy a szülőknek is kellene valami módon kifejeznünk külsőségben is a tiszteletünket, valami kitüntetésfélét kellene alapítani. Miért ne lehetne a hős özvegyének egy megfelelő lánczon függő szimbólumát ajándékozni a hazának. Csekélységnek látszik, de a női léleknek, a női szívnek nagy vigasztalás lenne. Ismerek pl. egy anyát, akinek 7 gyermeke volt a háborúban, kettő már meghalt, egy rokkant, a negyedik pedig sorvadást kapott a háborúban. Most fel van terjesztve ö felségéhez kitüntetésre és ugy hallom, hogy ezüst órát kap ö felségétől. Nem sok ugyan az igaz, egy ezüst óra . . . Ábrahám Dezső : Emeletes ház "jobb lenne. Juriga Nándor : ... nem sok két halottért, egy rokkantért és egy sorvadásos fiúért az anyaszívnek, de a pretium affectionis, az érzület nemessége, hogy ö felségétől kap ily kitüntetést, bizonyos mértékben hegeszti az anyai sziv sebét és enyhíti fájdalmát. Kitüntetéssel kell illetni a szülőket, az özvegyeket, az árvákat. De nemcsak társadalmi szempontból áll ez, de minthogy a hősök az államért küzdöttek, az államnak politikai téren is kell az ő elismerését, tiszteletét és háláját kifejezni. Anachronizmus afölött vitatkozni, hogy jár-e szavazati jog a hősöknek. Talán csak taktikai szempontból vitatják ezt most, de azt hiszem a háború után senki sem bátorkodnék odalépni a küzdők és harczosok választó tömege elé és a katonaviselt polgárok serege elé, aki nem mondaná azt, hogy minden harczos választójogot kap. Ez szerény meggyőződésem szerint már annyira elintézett dolog, hogy szinte kár róla beszélni. Sőt tovább megyekés annak a nőnek is adnék szavazati jogot, akinek férje, mint hős, életét áldozta a hazáért. Megadnám mint elismerést, mint kitüntetést, mint vigasztalást. Méltóvá tette a nőket erre az ő szenvedésük. Néhány szóval rá akarok térni még a gyermekek ellátásának kérdésére. A nevelési pótlék mellett gondoskodni kell megfelelő számú árvaházról, ahol a hősök árváit a hősök vallása, anyanyelve és állása szerint kellene nevelni. Es meg lehetne szabni az áldozatok mértékét azzal is, hogy minden egyes hős halottnak legalább egy gyermekét föl kellene menteni a katonai szolgálat alól. Hiszen oly sokan varrnak fölmentve, akik mehetnének a háborúba. Ha tehát valaki már meghalt, legalább mintegy rekompenzáczióképen a családjával szemben, mentsék fel az egyik gyermeket a hadiszolgálat alól. Épugy, ha egy anya elveszítette az egyik gyermekét, mentsék meg számára a másikat. Adják a másikat hadtápszolgálatra és kíméljék a családot, hogy ne pusztuljon ki. Ily értelemben a háború áldozatainak praktikus módon megszabná méreteit. Ahány hős meghalt, annyi maradjon élve, a ahány testvér meghal, annyi maradjon élve. Es ha már annyi áldozatot hozunk a háborúnak, legalább minden halott gyermekért maradjon élve egy fiu, minden halott**fest vérért maradjon élve egy fivér, hogy ez a nemzet újra felvirulhasson. T. ház! Midőn ezeket mintegy babérlevelek gyanánt helyezem el a hősök fejére és sírjára, engedjék meg, hogy egy különös specziális szempontból kérjem még valamire a t. kormányt és a t. házat. T. ház ! Azon hősök sírjánál, akik vér az én véremből, a mi szlovák népünk sírjainál, mert azok is haltak, ugy, mint mindenki más, engedtessék meg, hogy felolvassam mintegy az ő testamentumukat, amelyet küldtek a csatatérről, amellyet aláirtak sokan, kik közül ma már több mint egyharmad halott. Mikor itt a parlamentben a t. közoktatásügyi minister ur beterjesztette javaslatát az anyanyelvnek tanításáról a középiskolákban, én akkor üdvözöltem ezt a sajtóban, mint örvendetes jelenségét az uj kornak, örültem ennek és megjelöltem ezt a törvényjavaslatot, mint Magyarország újraépítésének talpkövét. Erre az üdvözletemre a harcztérről számos aláírással igazán megható leveleket kaptam, amelyben köszönik a minister urnak azt, hogy gondolt ebben az időben az ő anyanyelvükre. Engedjék meg, hogy ezeket a szavakat felolvassam akkor, amikor igaz szeretettel és tisztelettel átölelem egyrészt az ő fejfájukat, másrészt kérőleg nyújtom ki karomat a t. kormány felé, hogy ezt a testamentumot méltóztassanak figyelembe venni, a meghalt hősök tisztelete jeléül. A levél igy hangzik. Engedjék meg, hogy az ő nyelvükön felolvashassam : »Szrce . . . (Élénk felkiáltások a baloldalon és a középeti : Magyarul! Magyarul!) Rakovszky István : Csak magyarul ! (Zaj.) Juriga Nándor: Eakovszky ur németül felolvashat. Érdekes. Az én nyelvem ép olyan hazai nyelv, mint a Rakovszky uré. (Felkiáltások : Németül szabad I Tótul nem!) Odakünn milyen lelkesen beszélnek a szlovák nyelven a rohamozásnál. (Zaj bal felől. Felkiáltások : Tótul nem lehet I Senki sem érti ! Általános zaj.) Elnök : Csendet kérek. (Felkiáltások : Olvasson magyarul 1) Juriga Nándor: Jól van, tudomásul veszem. Francziául sem ért mindenki és mégis felolvasnak francziául, j)edig az eilenséges nyelv. Angolul is felolvasnak, pedig az angol a legnagyobb ellenségünk. (Zaj a baloldalon.) Ez pedig hazai nyelv. (Zaj és ellenmondás.) Kérem, tudomásul veszem, keserű fájdalommal veszem tudomásul. Konstatálom, hogy ezek a hősök azt kérik, hogy a kultuszminister ur az ő halálukért, az ő szeretetükért, amelyet kimutattak a magyar haza iránt, a magyar nemzettel szemben, értékelve azt a verejtéket, azt a könnyet, w> ő anyanyelvüket vezesse be az összes iskolákba. Ezt kötelességemnek tartottam elmondani és a ház asztalára teszem le a levelet, amelyei mint legforróbb vágyukat küldik a t. háznak és a t. kormánynak, köszönve azt a jóakaratot, amely nyilvánult a Jankóvich-féle javaslatban. Ök azt mondják, hogy akkor nyugodtan és boldogan fognak feküdni az erdők sírdomb-