Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-696

110 696. országos ülés 1917 február 8-án, csütörtökön. a törvény alapján bárki megszerezhet, amely azonban egyáltalában nem jelent semmiféle hatósági támogatást és nem ad az illetőnek jogczimet arra, hogy ilyen támogatásra hivatkozhassak. (Felkiáltások balfelöl: De alkalmat ad neki a közönség megtévesztésére.) Hogy a megtévesztéssel szemben intézkedések szükségesek, elismerem és hajlandó is vagyok ezeket alkalmas formában megtenni, (Helyeslés.) nagyon kérem azonban, méltóztassanak ilyen rendelkezéseknek a törvényjavaslatba való felvételét mellőzni, mert nem tartanám helyesnek, hogy amikor a nemzet kegyeletéről, hálájáról, elismeréséről, e nagy és magasztos dolgokról van szó, ezek közé ilyen silány kis üzleti dolgok vegyüljenek. (Helyeslés jobbfelöl.) Nem szabad azonban összetévesztenünk ezt a jelentéktelen kis vállalkozást a hősök emlékét megörökítő országos bizottságnak, az illetékes művészi testületek: a Magyar Képzőművészeti Egyesület, az Országos Magyar Iparművészeti Társaság, a Magyar Mérnök- és Epitészegyesület, a Magyar Építőművészek Szövetsége belevonásával még 1915. elején megindított önzetlen működésével, amely hazafias és művészi czélokat tart szem előtt. Ez a bizottság még 1915. májusában, amikor e törvényjavaslatnak még eszméje sem merült fel, hozzánk fordult és bejelentette, hogy egyesek és községek ilyen emlékműveket szándékoznak felállítani és a külföldről máris üzleti szellemű vállalkozás indult meg abból a czélból, hogy ezt a dolgot magához ragadja és üzleti ezélokra kihasználja. Felajánlotta tehát e bizottság a maga önzetlen és ingyenes szolgálatát abban a tekintetben, hogy azoknak a községeknek és hatóságoknak, amelyek hozzáfordulnak, ingyen nyújt útmutatást és tájékozást. Akkor körlevélben hivtam fel erre a hatóságok figyelmét. A bizottság a legjobb intencziók által vezéreltetve megújította ezt az ajánlatát, a törvényjavaslat benyújtása alkalmával, azonban, amint már a múltkor is volt alkalmam kijelenteni, azt a választ adtam, hogy, mivel a helyzet megváltozott, amennyiben most már a törvény fogja rendelni ezeknek az emlékeknek felállítását s mivel e törvény végrehajtására én leszek hivatva, nem vagyok abban a helyzetben, hogy továbbra is ilyen ajánlásokat adhassak ki, nehogy ezekből az a félreértés támadjon, mintha bármely egyes vállalkozást a kormány^ különös támogatásban kívánná részesiteni. (Elénk helyeslés jobb- és balfelöl.) Mindezek után pedig kérem a t. házat, hogy a beadott határozati javaslatok mellőzésével a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául eredeti szövegében méltóztassék elfogadni, hogy ezáltal jusson kifejezésre és örökittessék meg törvénykönyvünkben is — amiben mindnyájan egyetértünk, mit lelkünk mélyén mindnyájan egyformán érzünk — az elismerés és a hála azok iránt, akik a haza érdekében nem politikai jogokért, nem egyéni és anyagi előnyökért, hanem a legfőbb erkölcsi javakért, a nemzet fennállásáért, a haza megvédéséért küzdenek, tűrnek, szenvednek, egy sorban, egyforma lelkesedéssel, kitartással és önfeláldozással.(TJgyvan!jobbfelol() Hadd lássák ebből is a távoli hareztereken küzdő fiaink, hogy az egész nemzet ismeri, megérti és méltányolja hősi küzdelmeiket, sok tűrésüket, szenvedésüket, önfeláldozó kitartásukat, amelyekért hálás elismerését törvénykönyvében akarja az utókor előtt is megörökíteni. (Helyeslés jobbfelől.) De ha hálát és elismerést nyilvánítunk az élők iránt, fokozottabban kell kegyeletünkkel fordulni azok felé, akik a legtöbbet, a legbecsesebbet, életüket áldozták a hazáért, mindnyájunkért. Mielőtt még a törvényhozás felhívó, buzdító szava elhangzott volna, általános volt az érzés széles ez országban, a palotától a kunyhóig, hogy a haza védelmében elesett, legnagyobb részben idegen földön jeltelen sirökbän pihenő hősök nevei nem mehetnek feledésbe, hanem a nemzetnek irántuk érzett kegyeletét külsőleg is kifejezésre kell juttatni, részükre méltó emléket kell állítani, amelyeken érczbe öntve, kőbe vésve adjuk át neveiket az utókornak. Gróf Batthyány Tivadar képviselő ur azt mondja, hogy ő nem parancsolta volna meg a községeknek, hogy azok kötelesek emlékeket állítani, mert nem akarná a törvény béklyóiba szorítani azt a spontán elhatározást, amely a községeknél az egész országban már úgyis megnyilatkozott. Hát ha ez a spontán elhatározás megvan az egész országban, akkor senki sem fogja ezt az útmutatást kényszernek, béklyónak tekinteni, hanem csak az fog kifejezésre jutni, hogy a magyar törvényhozásnak és a magyar népiéleknek érzése találkozott és ez a közös érzés jut kifejezésre a törvényben, amelynek megvalósítása tehát nehézségekbe, akadályokba ütközni nem fog. De méltóztassanak megengedni, ha némi ellentétet is látok abban, hogy egyfelől a t. túloldal szónokai azt rójják fel a kormány hibájául, hogy ime most a községeket akarja kényszeríteni, hogy közpénzen állítsanak az elesett hősöknek emléket, holott szerintük ezt államköltségen, állami pénzből kellett volna megtenni, másfelől azt mondják, hogy mindent a társadalomtól vár a kormány és hogy ezt a sokfelé igénybevett, sokfelől zaklatott társadalmat akarja erre is kényszeríteni. Nóvák képviselő ur pedig egyenesen odáig megy, hogy ő közös műhelyekben egészen egyforma táblákat akarna készíttetni és azokat akarná a községeknek elküldetni. Nóvák János: Nem táblákat, hanem sirkőmüemlékeket. Sándor János belügyminister: Hát nem táblákat, hanem sírkő-műemlékeket. Méltóztassanak megengedni, hogy itt közbevetőleg megjegyezzem, hogy a táblát csak az indokolásban emiitettem,