Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-674
02 674. országos ülés 1916 deczember ll-én, hétfőn. urak, kik a nagytőkét képviselik, óriási hasznot raknak zsebre, de a termelő- és a fogyasztóközönség érdekeit a legkevésbbé sem veszik figyelembe. Ha igy mennek tovább, t. uraim. katasztrófába viszik az országot. S van még egy kérdés, melyről nem beszélek, csak érintem : ez a marka, a tus és a bőr kérdése. Nem merek hozzányúlni, mert az Ivánka Pál, Eeithoő'er Eliz, Leona és hasonló nevek forgalomba hozatala óta e kérdés oly odiózus, nyilvános taglalása oly veszedelmesnek látszik, hogy csak arra kérem a t. kormányt, dobja ki az összes marha körüli üzéreket ós végezze az egész marhakereskedést saját maga. Ha lehet a huzat és a sertést rekvirálni, nem tudom miért kell a marhakereskedéshez oly nagy apparátus, mely mellett egy sereg ember milliókat keres. Most e kérdésről csak ennyit. Végezetül e témánál van egy kérésem a pénzügyminister úrhoz. Nemrég a házban és a házon kívül nagy viták folytak arról, hogy a kisebb pénzintézeteket, fővárosiakat és vidékieket, meg kell rendszabályozní, ellenőrzés alá kell helyezni, és a minister ur a legjobbhiszemüen e czél elérésére a Pénzintézeti Központ felállítását vélte alkalmasnak — hogy joggal-e vagy sem, a legközelebbi évek fogják megmutatni. Hogy intencziőja helyes volt, mindenkor elismertük, mert tényleg szükség volt e téren bizonyos akcziőra. De figyelmeztetni bátorkodom a minister urat, hogy oly stádiumba jutottunk, amikor sokkal fontosabb, a nagy részvénytársaságokat venni igen komoly ellenőrzés alá. Midőn épen az ötödik hadikölcsönre gyűjtik az aláírásokat, azt látjuk, hogy az összes nagy pénzintézetek a háború folyamán szerzett óriási keresményeik részben való eldugása czéljáhól egymásután emelik fel alaptőkéiket. Nagyon sajnálom, hogy a t. minister ur felszólalásom bevezető részét nem hallotta. En orvoslást kérek tőle abban az irányban, hogy e nagy pénzintézeteknek kiáltson oda egy megállj !-t. Mondja meg nekik, hogy megbotránkoztatják a nép tömegeit, hogy midőn ez országban mindenki szenved., ők a milliókat egyre tömik zsebeikbe, gyűjtik oly utakon is, melyek nem az 6 normális hatáskörükbe tartoznak. A minister ur és én is, épen e vállalatoknak teszszük a legnagyobb szolgálatot, ha odakiáltjuk nekik, hogy ez utón ne haladjanak tovább ! Szerezzenek tisztességes utón tisztességes hasznot, örömmel fogjuk látni. De ennyire ne hajtsák túl a dolgokat, mert a húr tulfeszitése mindig veszedelmes. Ma, midőn milliónyi polgár szenved a harcztéren, vagy küzd itthon a mindennapi megélhetéssel, midőn reggeltő] estélig és estétől reggelig lesni kell a szegény embernek, hogy hol kapja meg a megélhetésére szükséges eszközöket : ilyen időben nem szabad demonstrálni, hogy akik fent vannak, akik a nagy vagyonnak urai, hogyan halmozzák a milliókat! Ez nem egészséges állapot, ez oly szocziális felfordulásra vezet, mely Magyarországnak örök kárára lesz. Alija az útját a minister ur ez egészségtelen meggazdagodásnak; nem a bankok ellen, hanem a bankok érdekében cselekszik, ha kérésemet meghallgatja ! A mai délelőtt folyamán Ugron Gábor t. képviselőtársam már utalt az erdélyi kérdésre és gyönyörű felszólalásával kapcsolatban indítványozta, hogy terjeszszenek a ház elé törvényjavaslatot, mely kimondja hogy az érdemieknek önhibájukon kivül elszenvedett károkért kárpótlás nyújtandó. Ehhez röviden a következőket tartom szükségesnek elmondani, ezzel tartozom az igazságnak. Midőn az oláhok orvul betörtek Erdélybe, sokan, én is, két embert támadtam leginkább : Czernint és Buxiánt. Czerninről az volt a feltevésem, hogy ott volt Bukarestben és nem látott, nem tudott semmit, nem informálta feljebbvalóit a közelgő veszélyről. Ünnepélyesen kijelentem, hogy bár gróf Czernin egyéb politikai működését a leghatározottabban elitélem és helytelenítettem, hogy ily fontos hivatal élére állítottak olyan embert, ki magyar nemzeti szempontból annyira hibás felfogást vallott : mindazonáltal most készséggel kielentem, hogy tévedtem abban, hogy ő az informálás terén nem teljesítette volna kötelességét. Az egész Vereskönyv majdnem minden sora bizonyít ja, hogy ő igenis látta a helyzetet és majdnem minden héten két-három távirattal írásos, majd szóbeli jelentésekkel felhívta a veszedelemre a lcülügyministerönknek és általa a két rninisterelnöknek figyelmét. Már Ugron t. képviselőtársam utalt arra, hogy Czernin javaslatára már hetekkel előbb elvitették Bukarestből a titkos diplomácziai levéltárt, amit csak akkor szoktak tenni, ha a dijriomácziai viszony megszűnésének közeli lehetősége forog fenn. Jelentéseinek egész sorában augusztus második felét jelöli meg, mint azt az időpontot, amikor Románia bennünket előreláthatólag hátba fog támadni. Ezt ő jelentette, tehát teljesítette kötelességét. A közös külügyminister mindenesetre kiadta e jelentéseket a két rninisterelnöknek és a hadvezetőségnek. Ha a közös küliigyminister ur egyszerű bürokrata lenne, akkor ezzel teljesítette volna kötelességét. Minthogy azonban vezető minister Bécsben, ennélfogva szerintem neki sem lett volna szabad egy perczig sem megmaradnia a helyén, ha ezekből a jelentésekből az illetékes katonai tényezők a konzekvencziát le nem vonják. Én tehát a közös külügyministerrel szemben azt a vádamat, hogy ő kötelességmulasztást követett el, kénytelen vagyok fentartani. A legsúlyosabb vád éri azonban a magyar ministerelnököfc (TJgy van ! balfelől.) és a legfőbb hadvezetőséget. (TJgy van! balfelől.) Tisztelettel kérdem, hogy ka tudták, — aminthogy tudták, mert. százszor megmondták nekik, — hogy proximus ardet, hogy Erdélybe a románok be fognak törni; hogy megvan a lehetősége, a valószínűsége, a bizonyossága, hogy be fognak törni és tudták a terminust is, amikor be akarnak törni : ennek daczára miért nem tettek sem katonailag, sem
