Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-674
60 674. országos ülés 1916 deczember 11-én, hétfőn. szesz minden fajtája makszimálva van, egy azonban, az úgynevezett gyümölcsszesz, nincs makszimálva; most a keverés elmélete alapján az, aki akarja, egyszerűen beleönt egy pár hektoliter gyümölcsszeszt a másikba és megvan a gyümölcsszesz, amelyet aztán árusít olyan áron, amint az neki tetszik. Természetesen történnek óriási tőkegyűjtések, ugyanakkor azonban, ha az ember kimegy kissé a külvárosba és megnézi a munkásoknak vagy kisjövedelmű osztályoknak életét, fáj az ember szive, ha azt a nyomorúságot látja. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A mezőgazdasággal kapcsolatban még különösen kettőre óhajtom a t. ház figyelmét felhívni. Az egyik a malmoknak, a másik a dohánynak kérdése. A malmokra nézve áll az, amit eddig mondottam, egy különbséggel. Óriási hasznokat hajtanak, igen jó protektoraik vannak, amennyiben ma már a vidéki és fővárosi nagy malmok többé-kevésbbé egy-egy nagy bank érdekkörébe lettek bevonva s ezek protekeziója alatt csinálják a nagy nyereségeket oly mértékben, hogy a szegény könyvelők a legnagyobb kutatásokra vannak utalva, amig el tudják dugni az óriási nyereségek kisded részét is. Hogy itt miért van ily nagy haszon, az igen egyszerű. Itt kénytelen vagyok szembehelyezkedni a Köztelek vezetőinek álláspontjával, elsősorban Gál Gaszton tisztelt barátoméval, aki egyébként a gazdatársadalom szempontjából fényes működést fejt ki. Ok t. i. azt kívánják, hogy a gabonaárakat emeljék fel. Én nem kívánom ezt, sőt le is lehetne a jövőben szállítani. Annak azonban; hogy ez megtörténjék, vagy hogy a gabonaárak a mai állapotban maradjanak, az a feltétele, hogy az őrlési dij tekintetében a német példát kövessük. Mellőzöm a számadatok felsorolását, csak konstatálom, hogy a kisebb malmoknál, ahol három-négyszáz vaggont őrölnek egy nap, természetesen a métermázsánkénti őrlési dij is relatíve csökken. Ha átveszszük a német példát, meg fogjuk látni, hogy malmaink körülbelül 100 százalékkal nagyobb őrlési dijat szednek most, mint a németek. A németek szép polgári haszonnal dolgoznak, a mi nagy malmaink azonban nem képesek a hasznot kellőképen elkönyvelni, mert oly óriási pénzeket szereznek. Bn tehát a gabonaárakat meghagynám a mai állapotban, de követelném, hogy az őrlési dijakat szállítsák le, vagyis, hogy a lisztárakat szállítsák le. (Helyeslés balfelöl.) Mert hogy mibe kerül a búza, az csak a gazdára lényeges, a közre nézve az a lényeges, mibe kerül a liszt. Ha a mai gabonaárak mellett alacsonyabban állapítják meg a lisztárakat, ennek két eredménye lesz: hogy olcsóbban jut hozzá a nép, ami igen nagy szó és a t. malmok ós az azok mellett álló nagytőkések valamivel kevesebb dividendát fognak zsebrevágni, ami nemcsak nem baj, hanem határozottan erkölcsi kötelesség. Gr. Esterházy Móricz: Rekvirálják a malmokat ! Gr. Batthyány Tivadar: A másik ellenfeltétele ennek az, hogy a gabona ára attól függ, hogy mibe kerül a gabona előállítása, vagyis, hogy milyen a gazda rezsije. Ha az a gazda 4—6 koronát fizet egy rossz munkásért, ha a kocsikenőcs 500 százalókkal, a gépolaj 300 SZdZdlékkai emelkedik árban, ha a mezőgazdasági gépeket 50—80 százalékkal drágábban kell vennie, akkor rezsikiadásai is ilyen százalékos arányban emelkednek, akkor ugyanebben az arányban kell emelnie a gabonaárakat is, hogy a maga 4—5—6 százalék nyereségét megkapja. Ha azt akarjuk mindannyian, hogy olcsó legyen a megélhetés — hiszen ez a háború győzelmes befejezésének előfeltétele — ha azt akarjuk, hogy néjjünk ne menjen tönkre, akkor ennek egyetlen módja, hogy a gazdáknak és ezzel együtt az összes kereső érdekköröknek szükségleti czikkeit az ipari téren épugy makszimálni, amint az a mezőgazdasági czikkeknél történik. (Helyeslés balfelöl.) Ez nem agrárkérdés, ez ellen tiltakozom ; én nem voltam és nem vagyok agrárius, hanem ez elsősorban államérdek. Gr. Apponyi Albert: Osztó igazság! Gr. Batthyány Tivadar: Másodsorban olyan igazság, amelyet figyelmen kívül hagyni nem lehet. A t. földmivelésügyi minister ur a gazdák tegnapi gyűlésén nyilatkozatot tett, amelyért igen nagy hálával tartozom. 0 olyasmit mondott, hogy szeretnék az ármakszimálásokat keresztülvinni, de a külföldi érdekekre is figyelemmel kell lenni. Én ezt magyarra fordítom le: az osztrák nagyiparnak és a magyar nagyiparnak érdekei egyszerűen nem engedik meg, hogy az iparczikkeket makszimálják és ezért marad fenn az a legnagyobb igazságtalanság, hogy csupán a mezőgazdasági termékek ára van limitálva, míg az iparczikkek terén az uzsoraszerü áremelkedéseket megengedik. Talán megengedi a czenzura, hogy kiadják ezeket az áremelkedési kimutatásokat. Én csak egy példát akarok felhozni, amelyre nemrégiben egy barátom figyelmeztetett, hogy a nép közszükségleti czikkeivel minő aránytalanság áll fenn. Tudjuk, hogy 1907 — 1908-ban a búza ára 15 forintot, 30 koronát ért el. Ezzel szemben a 41 korona 50 filléres búzaár aránylag csekély perczentuális emelkedést képez. Az a cseléd, az a kisgazda, az a munkás a városban, falun egyaránt azt hiszem, ma sok húst nem eszik, hanem lisztből, zöldségből, burgonyából táplálkozik. Mindezeknek a czikkeknek az ára tetemesen drágább, mint volt a háború előtt, de viszonyítva az iparczikkekhez, mégis kisebb az áremelkedés. Itt említem fel egy jó barátom bemondása nyomán, hogy az a közönséges perkál, amit a munkásnép, különösen az asszonyok leginkább használnak ruházatra, tehát olyan czikk, amelynek forgalma egy 20 milliós nemzetnél sok millióra megy és
