Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-692

552 692. országos ülés 1917 február 1-én, csütörtökön. groteszk kép lenne az, ha az elesett hősök nagy és szép obeliszkje mellett az ő özvegyeik, árváik és talán a rokkant katonák könyöradományokért nyújtanák ki kezüket, hogy mindennapi kenyerüket megszerezzék. A legszebb és leghatalmasabb márványoszlop is hideg kö, ellenben a nélkülözőnek nyújtott darab kenyér táplálékot, életerőt és mindenesetre melegséget ad. (Ugy van! Ugy van! halfelöl.) T, ház ! Igazán elismeréssel kell megemlékeznünk a társadalomról is. amely igyekszik e tekintetben pillanatnyi segitséget nyújtani. Kicsi és nagy, gazdag és szegény összefogott, hogy annyira amennyire enyhitse a szükséget. De bármily elismerésre méltó, bármily nemes dolog is ez emberileg, mégsem elégséges. Ne felejtsük cl, hogy a társadalom ezen az utón nem biztosithatja a jövőt. (Ugy van! balfélől.) Elismerem az előadó ur bevezető felszólalása után, hogy a törvényjavaslat tulaj dónképeni inteneziója nemes, czélja szép és bizonyos erkölcsi kötelesség azt elfogadnunk. Ám a mai, mondhatnám szomorú világban bizonyos realitás vesz rajtunk erőt és önkéntelenül azt kell kérdenünk : elég-e, hogy mi pusztán elismerésünket fejezzük ki a dicsőitett hősökkel szemben, tisztán az elesett hősök emlékét örökitjük meg emlékoszlopokon ? Fel kell itt vetnem a kérdést, hogy mindehhez pedig mivel járul hozzá az állam. Igaz, hogy a törvényhatóság, község kisebb körzetben ugyanazt a kötelességet teljesiti, mint nagyban az állam, de a törvényjavaslat tisztán és kizárólag a községek anyagi erejére utalja a hősök emlékének felállítását. Én és pártom ennélfogva azt tartjuk, hogy a törvényjavaslat nem teljes, kötelezettségünk teljesítését csak részben szolgálja. (Igaz !.Ügy van! balfélől.) Különösen nem teljes a törvényjavaslat azért, mert nem gondoskodik sem a hadirokkantakról, sem az elesett hősök özvegyeiről és árváiról. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Az idő előrehaladottsága miatt csak hivatkozom a mai és tegnapi napon elhangzott felszólalások keretében már érintett azon anomáliákra, hogy az özvegyek és árvák ellátása minő sok kivánni valót hagy fenn. Ezeknek az özvegyeknek és árváknak panasza és sírása nagyon lényegesen leszállítja a mi hálánk értékét. (TJgy van ! balfélől.) Én ug)* látom, hogy valósággal elfogultan saját nemzeti hiúságunkat legyezzük akkor, amikor tisztán és kizárólag hősökről beszélünk, hősökre vonatkozólag iktatunk törvénybe egy javaslatot és elfeledkezünk a nélkülöző élőkről. Mennyivel több melegség, több hála és elismerés foglaltatnék ebben a törvényjavaslatban, ha az elismerő szavak mellett olyan reális intézkedéseket is találna, amelyek a nélkülözések enyhítésére, a könnyek felszáritására alkalmasak. (Ugy van! balfélől.) Én azt hiszem, hogy a hősöket méltó jaiedesztálra osak akkor helyeztük, ha igyekszünk a nyomoron segíteni. A jövőre nézve, mint már az imént is emiitettem, állami intézkedést kell kérnünk. Az államnak kell gondoskodnia mindazokról, akik müiclenüket feláldozták, akik betegen, bénán jönnek haza a harcztérről. (Ugy van ! balfélől.) Nagy elfogultság és óriási tévedés azt hinni, hogy ha ez a törvényjavaslat életbelép, akkor a hősökkel szemben minden kötelességünket leróttuk. A legszebben kifejezett hála is kevés akkor, ha mi itt csak a szót fecséreljük és meglehetősen megfoghatatlan és érthetetlen alapon afölött vitatkozunk, hogy vájjon aki ma, mindenét koezkára tette a hazáért, hogy vájjon az méltó-e arra, hogy az ország sorsának irányításában részt vegyen. (Igaz ! Ugy van! a baloldalon.) Huszár Károly (sárvári); Farizeuskodás az egész ! JaczkÓ Pál : Én azt hiszem, hogy aki a lövész^ árokban megtette a maga kötelességét, az hiven fogja teljesíteni kötelességét a szavazóurnánál is, de sőt itt a házban is. (Ugy van! balfélől.) Lehetetlennek tartom, hogy hős katonáink irányában elismerésről és háláról beszéljünk mindaddig, amíg nem engedjük meg nekik, ' hogy a, nemzet jövendő sorsának irányításában szavazatukkal részt vehessenek és szavazati jogukat minden megfélemlítés és befolyásolás nélkül szabadon érvényesíthessék. (Élénk tetszés és helyeslés a baloldalon.) Lehet talán köztünk és a szemközt ülők között különbség annak a jutalomnak a minősége és talán mérve tekintetében, amelyben mi hőseink nagy áldozatait részesíteni akarjuk. De ha egyek vagyunk abban, hogy ennek a jutalomnak mindenesetre méltónak kell lenni ahhoz a magatartáshoz, amit ők tanúsítanak, akkor nem lehet köztünk véleményeltérés abban a tekintetben, hogy nem lehet pusztán szóval, nem lehet még törvénybe iktatott elismeréssel se leróni ezt a jutalmat. (Igaz ! Ugy van! a baloldalon.) A t. ministerelnök ur 1915 április 30-án, amikor Rakovszky t. képviselőtársunk azt indítványozta, hogy a harcztéren küzdők kapják meg a választójogot, erre az indítványra azt válaszolta, hogy a választójog kiterjesztése nem alkalmas eszköz ennek a hálának kifejezésére. Mondotta azt is, hogy ha valaki a harcztéren volt és ott kötelességét hiven és bátran teljesítette, ebben ő a szelekcziót nem tudja felfedezni. A ministerelnök urnak ezt az álláspontját én nem fogadhatom el. Ez olyan indokolás, amelyet talán sugallhat az ész, de én azt kérem tőle, hogy hallgasson ő elsősorban saját szivére és ha ezt nem akarja megtenni, engedje meg, hogy az őt támogató párt tagjai szivükre hallgatva döntsék el azt a kérdést, vájjon a választói jog megadása azoknak, kik már a harminczegyedik hónapot töltik odakünn, oly jutalom-e, melyről csak gondolkozni is szabad? Hoványi Géza: Nem jutalom ! Falcione.Árpád : Mi lesz azokkal, akik már a harcztéren birnak szavazati joggal? JaczkÓ Pál : Hiszen a t. többség az erre nézve Héderváry t. képviselőtársam által benyújtott javaslatot leszavazta ! Akik már birtak szavazati