Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-692
február 1-én, csütörtökön. 546 692, országos ülés 1917 men fekszenek ezek a dolgok és viszont nem mulaszthatom el annak megemlítését, hogy a legnagyobb örömmel tölt el a képviselőház jelenlegi magatartása e kérdésekben, örülök, hogy ma a helyzet odaalakult, hogy itt is, ott is, minden oldalon egyformán érdeklődnek e dolgok iránt, mert a munkásbetegsegélyezés és balesetbiztosítás kérdését nem lehet pártkérdéssé tenni, a munkás betegágyánál meg kell szűnnie a politikának. A szegény munkás egész életén keresztül kínlódik, az ő betegágyánál mi politikusok az ő bőrére nem csinálhatunk nagy politikát. A betegágy előtt valamennyiünknek tiszteletet, önuralmat, magunkbaszállást kell tanusitanunk. Mondom, mélyen érzett örömömnek adok kifejezést, hogy ma a magyar képviselőházban ily közvéleményt, ily közhangulatot találok ezekre a kérdésekre nézve. Ez is, azt hiszem, a háborúnak a hatása. A háború alatt sok mindent máskép látunk, sok minden igazság megvilágosodott előttünk és olyan kérdések, melyek azelőtt csigalassúsággal haladtak, most expresz-vonat sebességével robognak előre a megvalósulás felé. Mindannyiunknak vannak tapasztalataink és mindebből az a következtetés vonható le, hogy valamennyiünknek, de különösen a magyar törvényhozásnak mindent el kell követnie a munka megbecsülésére és a munkás egészségének megvédésére. Miként már említettem, ez nemcsak a humanizmus kérdése, hanem egyúttal a népesedésnek és a közegészségnek a kérdése is. Minél több ember marad erős és egészséges ebben az országban, minél több ember végezheti hivatását és produkálhat értékeket, a nemzet annál produktívabb lesz, mert minden egészséges ember egy nemzetgazdasági előny, minden, az életnek megmentett ember egy uj érték, mely a nemzet vagyonába elleltározható, melyet fel kell keresnünk és meg kell becsülnünk, örülök, hogy ilyen kedvező hangulatot találok ezekre a kérdésekre és örülök, hogy valamennyien belátjuk, hogy a munkásbiztositó pénztárak intézménye milyen rendkívüli fontosságú már most a háború alatt és milyen rendkívüli súlya van a háború utáni időkre vonatkozólag. Ebből a szempontból is igen köszönöm a kereskedelemügyi minister urnak azt a felvilágosítást, melyet adott a venereás betegeknek a katonasággal és a pénztárakkal való kapcsolata tekintetében, mikor azt mondta, hogy a belügyminister ur már érintkezésbe lépett a hadvezetőséggel, mely értesíteni fogja a belügyministeriumot az ilyen venereás betegekről, viszont a belügyministerium közvetlenül a pénztárakat fogja értesíteni azokról, kik ezen intézménynek tagjai. így lehetséges lesz a kontroll és az, hogy a betegek kellő időben kerülhessenek olyan gyógykezelés alá, mely lehetővé teszi számukra a végleges gyógyulást. A magam részéről köszönöm az igen t. kereskedelemügyi minister, urnak azok nevében, kik ezen kérdések iránt mint orvosok, tudósok, hivatalnokok érdeklődnek, hogy .ezen felvilágosítást megadni mélt óztatott, Azt hiszem, bebizonyítottam, hogy nem vagyok akadékoskodó és hogy csak az ügy szeretete és az ügy érdeke vezérel ezekben a kérdésekben. Ezért módosításom is csak arra a térre szorítkozik, melyről az az érzésem van, hogy az igen t. minister ur minden nehézség nélkül elfogadhatja. Módosításom két kérdésre vonatkozik. Az egyik az, hogy ezen felhatalmazás, mely itt a törvényjavaslatban kontempláltatik, ne csak a betegsegélyezésre, hanem a balesetre is terjedjen ki. Itt ugyanis a járulékok behajtásának kérdéséről van szó, hogy ez jobban történjék, mint eddig és a törvényjavaslat eredeti szövegében csak a munkásbetegsegélyzésről van szó, a balesetről nem. Miután már az általános vita alkalmával kifejtettem, hogy semmiféle különbség a két ágazat közt nincs, tulaj donképen nincs értelme annak, hogy a balesetbiztosítás költsége miért ne hajtassék be azon az utón, mint a betegsegélyezés költsége. Módosításom második része arra vonatkozik, ami régi panasz és állandó rákfenéje volt az intézménynek, hogy t. i. megtörtént az, hogy a munkaadók az alkalmazottaktól levonták a járulékokat és nem szolgáltatták be a pénztárnak. Ezáltal óriási hátralékok keletkeztek, melyek megakasztották a pénztárak fejlődését. Már Szterényi igen t. képviselőtársam is szóbahozta ezt a kérdést, de ez annyira köztudomású, hogy tulaj donképen itt egy bűncselekménynyel, sikkasztással állunk szemben. Sőt erkölcsileg talán még súlyosabb a dolog és minősített sikkasztás esete forog fenn, mikor annak a munkaadónak van szive a munkástól elvenni a pénzt és azt be nem szolgáltatni. Ezt a minősített sikkasztást a judikatura eddig nem állapította meg és a jelenlegi törvény nem ad módot arra, hogy kellő szigorral kezeltessék. Második módosításom vonatkozik tehát arra, hogy az ez ellen való vetés az 1916. évi IV. t.-cz. 6. §-a értelmében kihágásnak legyen minősíthető. Ez azt jelenti, hogy 6 hónapi elzárással és 2000 korona pénzbüntetéssel büntethető az a munkaadó, ki az alkalmazottól beszedett betegsegélyezési pénzt visszatartja. Most méltóztassék megengedni, hogy módosításaimat felolvassam. (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) »A 2. §. első sorában a »betegségi biztositásfa« kifejezés Helyett »munkásbiztositás« kifejezés teendő. Ezen szakasz második sorában a »biztositási kötelezettség« kifejezés elébe iktatandó »betegség esetére való« kifejezés. Ezen szakasz harmadik sorában a »tagsági igazolványi« szó törlendő. így talán kissé nehézkes a szöveg, de aki előveszi a javaslatot, rájön, hogy itt arról van szó, hogy ez a behajtási mód a balesetbiztosításra is vonatkozzék. Ezzel a magyarázattal vagyok bátor ezt a módosítást elfogadásra ajánlani. Végül uj bekezdés gyanánt ajánlom (Olvassa) : »Az 1916. évi IV. t.-czikknek a kihágások tekin-