Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-692
Ú9É. országos ülés W17 Ezt,, kérem,, ezen az oldalon senki sem vonta kétségbe. En sem vonom kétségbe, hogy ilyen rendkívüli helyzetekben, mint amilyenben most van országunk és nemzetünk, minden kormánynak, amely tényleg gyakorolja az államhatalmat, szüksége van a rendestől eltérő diszkrecionális felhatalmazásra. A különbség csak a felhatalmazás körére és korlátaira nézve állhat fenn. Es ha csak az volt czélja az igazságügyminister urnak, hogy minket a diszkreczionális hatalom szükségességéről győzzön meg, ugy e tekintetben már eleve is biztos lehetett arról, hogy elvileg teljes tökéletesen egyetértünk. Azt mondta a minister ur, hogy főleg a rekvirálások körüli eljárás gyorsítására s az ezen eljárás körül tapasztalható visszaélések megtorlása végett van szükség a rendkívüli hatalom kiterjesztésére, egy fokozott gyorsaságot biztosító eljárásnak statuálására. Mert, úgymond, meg kell értetni a mi becsületes népünkkel, hogy amit ő most produkál, az nem kizárólag az övé, arra elsősorban az államnak van szüksége s hogy el kell térnie most attól a fogalomés gondolatmenettől, miszerint az, amit ő termel, szabadon, minden más beavatkozástól menten az ő rendelkezésére áll. Ez nagyon szép és helyes. Ámde amikor azt mondom: ha fel akarjuk világosítani azt a mi becsületes, jő népünket, akkor ne tegyük őt konfuzussá. Már pedig egy bizonyos fokig konfuzussá is lehet, ha azt mondja neki az államhatalom : Barátom, értsd meg, oly időket élünk, amikor te nem rendelkezhetel a magadéval. Nem a tied tulajdonképen, amit termeltél, hanem a közé, az államé. Akkor pedig ő^teljesen jogosítottnak tartja magát, hogy azt mondja: ha az állam elveszi tőlem azt, amire neki szüksége van, lásson el az állam engem más, elsőrendű szükségleti czikkekkel. Ha elveszi tőlem, ami az enyém és állítólag nálam felesleges, akkor adja meg nekem azt, amire pedig nekem okvetlenül szükségem van. Nemcsak életnemüről, takarmányozási anyagokról van itt szó. Nemcsak ezek tartoznak az elsőrendű szükségleti czikkek közé, hanem ott van a czukor, a petróleum, a só, a fűtőanyagok. Ezek körül pedig a nép nem tapasztalja azt a gondosságot, vagy legalább kézzelfogható eredményt a hatóság részéről, amelyet ő teljes joggal megkívánhatna a maga részére annak fejében, amit őtőle kivannak. Fel kell világosítani és meg kell tanítani azt a népet, — ez helyes. De vájjon czélszerü utja-e ennek az erőhatalom fokozása, az más kérdés. Én konkrét vidéki példát tudnék felhozni, amikor a rekvirálás végett kiment az a katonatiszt, aki magával vitte a megfelelő hatalmat is s abszolúte semmire sem ment az illető községekben és azzal a jelentéssel tért vissza a szolgabíróhoz: Kérem^ott nincs semmi, de facto nem találok semmit. És amikor kiment a szolgabíró, — pedig fiatal ember volt, nem volt oly "ebruár 1-én, csütörtökön. 531 nagy tapasztalata — s összegyűjtve a népet, megmagyarázta nekik az előtte érthető nyelven és módon azt, amit az igazságügyminister ur oly szépen és helyesen fejezett ki, hogy lásd barátom, a te munkád gyümölcse most nem kizárólag a tied, azzal nem rendelkezhetel szabadon, mert arra ezen és ezen oknál fogva elsősorban az államnak van szüksége, — akkor egyszerre megszólaltak, egyik a másik után, hogy: kérem, én talán restringálom a magam szükségletét s adok ennyit és ennyit. Följegyezték az egyes ajánlatokat s oly mennyiség jött . ki, amit nem mert volna senkisem képzelni és remélni. Kérdés tehát, nem czélszerühb-e a rekvirálás terén ezt a módot is megkisérleni, mint csakis kizárólag a hatalmi eszközökre appellálni, amelyeket ismétlem, nagyon szivesen bocsátunk a megfelelő korlátok keretében és garancziák mellett az ellenzék részéről is a kormánynak rendelkezésére. Megengedem, hogy a rekvirálás talán az ultima ratio. De kérdem, czélszerü-e hónapokkal, évekkel előre kimondani a rekvirálás szükségét, kényszerűségét és eljövetelét, azonban csak elvileg, s magát a rekvirálást elhalasztani hónapokra, különösen a téli hónapokra, midőn az időjárás az évszak miatt talán nehézkesebb s akadályokkal teljesebb, s ezen hónapok és hónapok alatt időt adni azon gonosz és vague elemeknek oly garázdálkodás elkövetésére, amelyre nagyon éles világot vetett az igen tisztelt igazságügy minister ur indokolása és előadása. Nézetem szerint legczélszerübb módja volna a rekvirálásnak az, amire gróf Esterházy Móricz igen t. barátom tegnap oly szépen rámutatott, ha jól vagyok értesülve, saját személyem tapasztalatából. Nem volna-e könnyű rekvirálni ugy, hogy azt mondaná a rekviráló közeg, — bár hiszen a fizikai végrehajtás módját is meg kellene s lehetne jelölni: Barátom, ha te rendelkezésére adod az államnak, a hadseregnek s a népesség nem termelő részének a szükséges életnemüeket, szemes terményt a magad fölöslegébe!, akkor te kapsz szintén meghatározott áron — mert hiszen ezeket is meghatározott áron kívánjuk adni, — és pedig rögtön in facie loci petróleumot, ezukrot, sót, esetleg csizmát és főleg dohányt. Mert legyünk őszinték, ma a dohány az, mely körül legnyomasztóbban érzi a mizériát népünk. Nagyon sok helyen így lehetne legkönnyebben kapaczitálni népünket erre az észjárásra, hogy adja oda feleslegét az államnak. De viszont ez mutassa meg neki, hogy őt ellátja az okvetetlen szükségessel. Azonban nehezen fogjuk megértetni népünkkel ezt a helyes álláspontot, ha az ő búzájának ára . makszimálva lévén, igaz, hogy ő kap érte mégegyszer annyit, mint békeidőben, a háború előtt kapott, de arról senkisem gondoskodik,, hogy ő csizmát, bakancsot, stb. — csak ekszenrplikative t>7*