Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-692

Ú9É. országos ülés W17 Ezt,, kérem,, ezen az oldalon senki sem vonta kétségbe. En sem vonom kétségbe, hogy ilyen rendkívüli helyzetekben, mint amilyenben most van országunk és nemzetünk, minden kor­mánynak, amely tényleg gyakorolja az állam­hatalmat, szüksége van a rendestől eltérő disz­krecionális felhatalmazásra. A különbség csak a felhatalmazás körére és korlátaira nézve áll­hat fenn. Es ha csak az volt czélja az igazság­ügyminister urnak, hogy minket a diszkreczio­nális hatalom szükségességéről győzzön meg, ugy e tekintetben már eleve is biztos lehetett arról, hogy elvileg teljes tökéletesen egyetértünk. Azt mondta a minister ur, hogy főleg a rekvirálások körüli eljárás gyorsítására s az ezen eljárás körül tapasztalható visszaélések megtorlása végett van szükség a rendkívüli ha­talom kiterjesztésére, egy fokozott gyorsaságot biztosító eljárásnak statuálására. Mert, úgymond, meg kell értetni a mi becsületes népünkkel, hogy amit ő most produkál, az nem kizárólag az övé, arra elsősorban az államnak van szük­sége s hogy el kell térnie most attól a fogalom­és gondolatmenettől, miszerint az, amit ő termel, szabadon, minden más beavatkozástól menten az ő rendelkezésére áll. Ez nagyon szép és helyes. Ámde amikor azt mondom: ha fel akarjuk világosítani azt a mi becsületes, jő népünket, akkor ne tegyük őt konfuzussá. Már pedig egy bizonyos fokig kon­fuzussá is lehet, ha azt mondja neki az állam­hatalom : Barátom, értsd meg, oly időket élünk, amikor te nem rendelkezhetel a magadéval. Nem a tied tulajdonképen, amit termeltél, hanem a közé, az államé. Akkor pedig ő^telje­sen jogosítottnak tartja magát, hogy azt mondja: ha az állam elveszi tőlem azt, amire neki szüksége van, lásson el az állam engem más, elsőrendű szükségleti czikkekkel. Ha elveszi tőlem, ami az enyém és állítólag nálam felesle­ges, akkor adja meg nekem azt, amire pedig nekem okvetlenül szükségem van. Nemcsak életnemüről, takarmányozási anyagokról van itt szó. Nemcsak ezek tartoznak az első­rendű szükségleti czikkek közé, hanem ott van a czukor, a petróleum, a só, a fűtőanyagok. Ezek körül pedig a nép nem tapasztalja azt a gondosságot, vagy legalább kézzelfogható ered­ményt a hatóság részéről, amelyet ő teljes jog­gal megkívánhatna a maga részére annak fejé­ben, amit őtőle kivannak. Fel kell világosítani és meg kell tanítani azt a népet, — ez helyes. De vájjon czélszerü utja-e ennek az erőhatalom fokozása, az más kérdés. Én konkrét vidéki példát tudnék fel­hozni, amikor a rekvirálás végett kiment az a katonatiszt, aki magával vitte a megfelelő hatal­mat is s abszolúte semmire sem ment az illető községekben és azzal a jelentéssel tért vissza a szolgabíróhoz: Kérem^ott nincs semmi, de facto nem találok semmit. És amikor kiment a szolga­bíró, — pedig fiatal ember volt, nem volt oly "ebruár 1-én, csütörtökön. 531 nagy tapasztalata — s összegyűjtve a népet, megmagyarázta nekik az előtte érthető nyelven és módon azt, amit az igazságügyminister ur oly szépen és helyesen fejezett ki, hogy lásd barátom, a te munkád gyümölcse most nem kizárólag a tied, azzal nem rendelkezhetel sza­badon, mert arra ezen és ezen oknál fogva első­sorban az államnak van szüksége, — akkor egyszerre megszólaltak, egyik a másik után, hogy: kérem, én talán restringálom a magam szükségletét s adok ennyit és ennyit. Följegyez­ték az egyes ajánlatokat s oly mennyiség jött . ki, amit nem mert volna senkisem képzelni és remélni. Kérdés tehát, nem czélszerühb-e a rekvi­rálás terén ezt a módot is megkisérleni, mint csakis kizárólag a hatalmi eszközökre appellálni, amelyeket ismétlem, nagyon szivesen bocsátunk a megfelelő korlátok keretében és garancziák mellett az ellenzék részéről is a kormánynak rendelkezésére. Megengedem, hogy a rekvirálás talán az ultima ratio. De kérdem, czélszerü-e hónapokkal, évekkel előre kimondani a rekvirálás szükségét, kényszerűségét és eljövetelét, azonban csak elvi­leg, s magát a rekvirálást elhalasztani hóna­pokra, különösen a téli hónapokra, midőn az időjárás az évszak miatt talán nehézkesebb s akadályokkal teljesebb, s ezen hónapok és hó­napok alatt időt adni azon gonosz és vague elemeknek oly garázdálkodás elkövetésére, amelyre nagyon éles világot vetett az igen tisztelt igaz­ságügy minister ur indokolása és előadása. Nézetem szerint legczélszerübb módja volna a rekvirálásnak az, amire gróf Esterházy Móricz igen t. barátom tegnap oly szépen rámutatott, ha jól vagyok értesülve, saját személyem tapasz­talatából. Nem volna-e könnyű rekvirálni ugy, hogy azt mondaná a rekviráló közeg, — bár hiszen a fizikai végrehajtás módját is meg kel­lene s lehetne jelölni: Barátom, ha te rendel­kezésére adod az államnak, a hadseregnek s a népesség nem termelő részének a szükséges élet­nemüeket, szemes terményt a magad fölöslegé­be!, akkor te kapsz szintén meghatározott áron — mert hiszen ezeket is meghatározott áron kívánjuk adni, — és pedig rögtön in facie loci petróleumot, ezukrot, sót, esetleg csizmát és főleg dohányt. Mert legyünk őszinték, ma a dohány az, mely körül legnyomasztóbban érzi a mizériát népünk. Nagyon sok helyen így lehetne legkönnyebben kapaczitálni népünket erre az észjárásra, hogy adja oda feleslegét az államnak. De viszont ez mutassa meg neki, hogy őt ellátja az okvetetlen szükségessel. Azon­ban nehezen fogjuk megértetni népünkkel ezt a helyes álláspontot, ha az ő búzájának ára . makszimálva lévén, igaz, hogy ő kap érte még­egyszer annyit, mint békeidőben, a háború előtt kapott, de arról senkisem gondoskodik,, hogy ő csizmát, bakancsot, stb. — csak ekszenrplikative t>7*

Next

/
Oldalképek
Tartalom