Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-674
674. országos ülés 1916 nak évtizedeken át hangzó vészkiáltásait. Ha meg akarjuk menteni, ami még megmenthető, feltétlenül,most kell ezeket orvosolni! Nemcsak refcablirozni kell, nemcsak visszatelepíteni Erdélybe a kimenekült népet, hanem felhasználni a mai alkalmat arra, hogy az erdélyi kérdést a maga teljes komplekszumában megoldjuk. (Élénk helyeslés balról.) A kérdés megoldását eddig úgyszólván mesterségesen akadályozták. Nem akarták meghallani azokat, akik egyre hangoztatták, hogy a székelységnek a keleten őrtálló és az oláh tengertől mintegy aczélgyürütől körülvett és a magyarságtól elválasztott részeit a közbenső magyar szigetek felhasználásával összeköttetésbe kell hozni a nagy magyar Alfölddel és az északkeleti magyarsággal. E politikát, amelyet hiába hangoztattak, másként, mint az állam minden egyes tényezője anyagi erejének teljes latbavetésével, évtizedekre menő tervszerű megállapitásával megvalósítani nem lehet. E munkában a kormányzat minden ágának hatalmas feladatai vannak : van a földmivelésügyi kormánynak elsősorban a. telepítési törvény életbeléptetésével, van a kereskedelmi kormánynak a közlekedési viszonyok javításával, a Maros hajózhatóvá tételével, a vasúti hálózat megfelelő kiépítésével, az ipari akcziónak komoly, nem mint eddig minden anyagi háttér nélküli irányításával, hogy az Erdély földjében és földje alatt levő kincsek hasznosíthatók legyenek ; és végre a kultuszminisztertől várunk egy hatalmas, elsősorban a népoktatást tárgyaló tervszerű javaslatot, mert a kultuszkormány támogatása nélkül, mely a gyermek gondozását már egész fiatal korában kezébe venné, az erdélyi kérdést megoldani nem lehet. (Helyeslés balról.) E nagy munka a közel jövőben kétségtelenül hat almos kiadásokat fog igényelni. A kormánynak ily irányú programraját csak költségvetés beterjesztése esetén lehetett volna megbírálni, ellenben ebben a javaslatban mindezekből semmit sem találunk. Ezért eltekintve a bizalmi kérdéstől, ez is egyik oka annak, hogy az előttünk levő javaslatot el nem fogadhatjuk. T. ház ! Teljesen tisztában vagyok a kártalanítás kérdésének nehézségével, melyet annak idején indítvány alakjában bátorkodtam felvetni. Ezt a kérdést Ausztriával való viszonyunk és az ott okozott károk megtérítésének kérdése feltétlenül nagyon komplikálja. Tudom, hogy meg kell különböztetni a károkat aszerint, hogy kik okozták, és hogy ebből folyólag ki köteles azokat megtéríteni. Hiszen már itt hatféle klasszist lehet felállítani. A kártérítésnél egészen más elbírálás alá esik az a kár, melyet az ellenség okozott, és az a kár, amelyet a mi csapataink okoztak, akarva, vagy akaratlanul, de a hadművelettel összefüggő cselekedetekkel. Más elbírálás alá esik az olyan kár, amelyet saját csapataink okoztak, mint az, amelyet a szövetségesek csapatai okoztak. Más, ha a kárt a saját otthon maradt bűnös lakosságunk okozta, és más, ha a nyomorúságtól bűnre kénydeczember 11-én, hétfőn. 45 szerült menekülők okozták. De ez útvesztő lehet oka annak, hogy e kérdés rendezésénél tízszeres munkát is kelljen kifejtenünk, de nem annak, hogy a saját hibáján kívül, a háborúval közvetlenül össze nem függő károsodásért az a nép a jogos kártérítést meg ne kapja. (Általános helyeslés.) Azt mondják, a siker szentesíti az eszközöket. Azok a győzelmek, melyeket csapataink nap-nap után Romániában kivívnak, lehet hogy igazolják a hadvezetőség terveit, melyek Erdély egy részének ideiglenes feladását foglalták magukban. Merthogy ebben egységes terv szerint jártak el, azt bizonyítja, más értesülésektől eltekintve, Arz tárbornok urnak november 15-én több budapesti lapban a sajtóhadiszállás engedélyével kiadott nyilatkozata, melyben a következőket mondotta : (Olvassa) : »A román hadjárat eddig programmszerüen folyt le. Amikor Románia hadüzenete után a határról visszarendeltük csapatainkat, az épen olyon tervszerűen történt, mint a további események. Számomra a románok akcziói nem hoztak meglepetést. Nekem nem voltak nyugtalan, ideges napjaim, mert tudtam, minek kell elkövetkeznie. Hogy helyesen történt-e, ami történt, azt későbben jobban, alaposabban lehet megítélni, de annyit mondhatok, hogy az események terveim, szándékaim szerint folytak le.« T. ház ! Ha ez igy van, ahogy Arz tábornok ur mondja, ez még nem indokolhatja azt, hogy ezen tervszerű katonai elhatározásnak áldozatai, ha már lelki és testi szenvedéseikért nem is kárpótolhatok, legalább azokért a károkért ne kárpótoltassanak, amelyek ezekből a katonai tervekből kifolyólag hárultak reájuk. (Vgy van ! balfelől.) De, t. ház, amennyire el kell ismernem a sikert, amely a hadvezetőségnek ezt a tényét expiálhatja, annyira hiába keresem a sikert ezzel a háborúval összefüggésben diplomácziánk és még kevésbbé a magyar kormány tevékenységében. Állítom ezt a román vöröskönyv ellenére is. Mert hiszen a román vöröskönyv a felületes olvasó előtt gróf Czernin Ottokár igazolását tartalmazza ugyan, de ha elolvassuk a román vöröskönyv jelentéseit, akkor arra a konklúzióra jutunk, hogy ezt úgyszólván csak azért adták ki és azért ebben a formában, hogy gróf Czernin eljárása, igazolva legyen. (Vgy van! balfelől.) És tényleg megállapíthatjuk azt, hogy gróf Czernin mindent látott, mindent tudott és mindent hűségesen jelentett ministerének, meg is jövendölte úgyszólván napra hónapokkal előbb Románia hadüzenetének napját ; ez igy van, t. ház, és ezt elismerni erről az oldalról, ahonnan gróf Czernint sokat támadták, azt hiszem, kötelességem, (ügy van ! balfelöl.) Azonban gróf Czernin egy dolgot még sem tudott ; nem tudta az orosz ultimátumnak augusztus 24-ikén való megtörténtét. Érdekes dátum ez az augusztus 24-ike ; ugyanaz a nap ez, mikor minket erdélyi képviselőket a ministerelnök ur aggodalmainkra nézve megnyugtatott. Szeptember 19-én elmondott beszédemben
