Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-690
690. országos ülés 1917 január 26-án, pénteken. 443 társam, hogy egyhangúlag vallják mindenfelé, hogy ma igen sok ember visszaél a helyzettel. Igen sok ember, akinek a háború előtt semmije sem volt, nagy vagyont szerzett. A közönség nagyon jól tudja,, hogy az egyes szegény embernek nehéz valamihez hozzájutni; akinek azonban jjénze, összeköttetése van, az mindenhez hozzájut. Látjuk, ha az utczákon járunk, hogy egyes élelmiszerkereskedések, hatósági áruszékek előtt százszámra állanak az emberek órákhosszat ; ha azonban a fővárosban lakó gazdag emberek éléskamráit nézhetnők meg, nagyon sok esetben nagyobb készleteket találnánk ott, mint a bódékban. Közállapotaink romlása magyarázatául nem lehet mást gondolni, mint azt, amit a közmondás tart, hogy bizony fejétől romlik a hal. Midőn az egyes kisember is tudja, hogy Magyarország ministerelnöke — nagyon enyhén, parlamentárisán fejezve ki magamat — az államot illető pénzeket nem rendeltetési helyükre, hanem illetkételen helyre juttatta, amint ez a bíróság által megállapított tény, akkor ne csodálkozzunk, hogy az a kis állomásfőnök vagy raktárnok, akinek betevő falatja is alig van, akinek egész havi fizetését kell egy pár czipőért kiadnia, kinek nincs módjában a háború előtt felraktározott ruházati czikkeit most elővenni, ezek után megfeledkezik magáról. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Miért nem történtek eddig intézkedések afelől, hogy ezek a torlódások, amelyeket napról-napra tapasztalunk az utczákon, egyszer már megszűnjenek? Mert hiszen ha az a czikk, amiért odamennek, nincs is meg abban a mértékben, még az érthető, de igenis egy bizonyos kvantum megvan. Miért nem intézkednek, hogy azok a szegény emberek ne pocsékolják ott az idejüket? Ha nem elég az üzletek száma, tessék felemelni. Hiszen óriási összeget jelent az igy elpocsékolt munkaórák értéke. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) A vidéken sokfelé nagy petróleumhiány uralkodik. Mégis kaptam én is, ismerőseink közül is többen ajánlatot, hogy igenis, kapunk j^etróleumot, de csak akkor, ha megfizetjük a háromszorosnégyszeres árat. (Mozgás.) Vadász Lipót: Fel kell jelenteni! Platthy György : Pénzért mindent lehet kapni. Förster Aurél: Legkönnyebb ministert kapni. (Derültség.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Gedeon Aladár : Hála Istennek, van nálunk minden, csak makszimális áron nincs. Van minden czikkre központ, de a központ a legjobb módja a meglevő áru eltüntetésének. Ez tény. Ha valakinek korpa kell, kap egy utalványt de ha elmegy beváltani az utalványt, akkor nincs korpa. Ellenben mint t. képviselőtársam, Förster Aurél, tegnap egy gazdasági szaktanácskozáson volt szives kifejteni, a műtakarmánygyárak, igenis, kapnak korpát. Mindezekről különben majd a, kormány jelentése kapcsán lesz részletesebben szó. Most méltóztassék megengedni, hogy a mezőgazdaság helyzetével foglalkozzam kissé behatóbban. (Halljuk! Halljuk/ a baloldalon.) Nemcsak azért, inert ez az én foglalkozásom, nemcsak azért, mert Magyarország lakossága 70% erejéig a földből él, de azért is, mert hiszen ez most már nem magántevékenység, hanem hadiczél, hadieszköz, őszintén sajnálom, hogy a földmivelési minister ur nincs jelen, de nem is őt hibáztatom egyedül, mert jól tudom, hogy benne megvan a lehető legnagyobb jóakarat, azonban ugy tudom, •— hiszen adatokkal nem igazolhatom, mert ministertanácsi jegyzőkönyvekhez nem juthatunk hozzá, de ugy beszélik — igen sok esetben szakministertársai, így a kereskedelemügyi és a pénzügyi minister ur ellenzése miatt nem tudott megvalósítani olyan intézkedéseket, amiket megtenni szándékolt volna. Két szempontból óhajtanám a dolgokat csoportosítani. Nevezetesen foglalkozni kívánok egyrészt azzal a kérdéssel, hogy minő fontos intézkedéseket mulasztottak el, másrészt pedig azzal, hogy minő hiányosságban szenvednek azok az intézkedések, amelyek megtétettek. A ministeriumnak mindjárt a háború elején mindent el kellett volna követnie, hogy a mezőgazdaság vitele lehetőleg elősegittessék. Kellett volna gondoskodnia arról, hogy miután a katonaság nagyon sok fuvart, lovat, szekeret vett igénybe, motorikus erők és ezek részére megfelelő hajtóerő álljon a mezőgazdaság rendelkezésére. Hallottam, hogy Galicziában több milliót terveznek mezőgazdasági gépek beszerzésére fordítani, nálunk azonban egyéb intézkedés nem történt, mint hogy a háború elején 3% állami hozzájárulást ígértek azoknak, akik szántógépet szereznek. Hallottam azt is, hogy ajánltak fel szántógépeket a kormánynak, de lekéstek a megszerzésükkel és Németország, vagy Ausztria vette meg azután a gépeket. Igen nagy sérelme a mezőgazdaságnak, hogy míg a mezőgazdasági czikkek makszimálva vannak, addig az iparczikkek makszimálása in infinitum késik. Azt hiszem, hogy még a háború után is csak a tervezgetésnél fogunk tartani. Nem kifogásolom, hogy a kormány elveszi a gazdától az általa termelt árut, de akkor azután meg kell követelnünk, hogy tessék egyenlő mértékkel mérni és ha máinem mernek a kartellekhez erőteljes kézzel hozzányúlni, legalább azokat az iparczikkeket makszimálják, amikre a mezőgazdáknak feltétlenül szükségük van. (Helyeslés balfelöl.) Hiszen 4—5—6—7szeres emelkedésről lehet beszélni ezen a téren. Legyen szabad most a hibás intézkedéseket röviden bírálnom. A gabonaárak megállapításának alacsonysága általános reszenzust keltett a gazdáknál. Még nagyobb abszurdum az egyes gabonanemüek ára közti viszony. Tudjuk, hogy béke idején mennyivel olcsóbb volt a búzánál az árpa, vagy a zab. Most a búzával egyenlő ára van az árpának, vagy zabnak, a rozs pedig sokkal olcsóbb. Ez az intézkedés még kereskedelmi mérlegünk szempontjából is indokolatlan és helytelen, mert hiszen ekszportunk, eltekintve a sörárpától, 5ö*
