Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-690

432 690. országos ülés 1917 j is kevesebbet ér mai felszólalásom és a kereskedelmi kormánynak ezután bekövetkező az a kijelentése, hogy mihelyt lehet, foglalkozni fog ezzel a kérdéssel. (Felkiáltások jobb felől: A pénzügyministeriumhoz tartozik !) Akkor én a kereskedelemügyi minister ur protekcziójához folyamodom, legyen kegyes majd ezt a kérést a pénzügyminister nrnál támogatni. Minthogy azonban itt mégis pénztárakról van szó, méltóztassék megengedni, hogy rámutathassak a bányatársládáknál létező állaj33tokra. Az 1907. évi pénztári törvény 41. §-a szerint a betegsegélyző járulékok felét a munkaadó, felét a munkás fizeti. A törvény 36. §-a szerint pedig a balesetbiztosítási járulék egész összegében a munkaadóra rovatik ki. Ezzel szemben az 1854 óta fennálló társládaszabályok szerint a munkás által betegsegélyezésre fizetett járuléknak csak felét fizeti a társláda. Tehát a járulékok tekintetében ugy vagyunk, hogy kétharmadot a munkás, egyharmadot a munkaadó fizet és mig a baleseteknél a munkás az 1907. évi törvény szerint semmit sem fizet, a bányatársládáknál a baleset- és az ezzel kapcsolatos rokkantság és nyugbérellátásra egyforma arányban fizet a munkás és a társláda. íme tehát ebben is igen lényeges a különbség a pénztárak és a társládák között. Az 1907. évi törvény, amely meghagyta a vállalati pénztárakat, a 147. §-ban megszabja azt. hogy a vállalatok kötelesek a pénztárak kezelési és mindenféle adminisztraezionális költségét viselni, a bányatársládáknál ellenben nem a bányavállalat fizeti az adminisztráczió költségeit, ellenkezőleg, ha megvizsgáljuk egy ilyen bányatársláda számadását, azzal az- érdekes esettel találkozunk, hogy a bányatársláda nemcsak az intézménynyel járó költségeket fedezi, hanem még az illető bányavállalatnál fentartott egyházak és iskolák kiadásai is a bányatársláda számlájára iratnak. Tehát a bányavállalat mint meczenás felállít iskolát, tart papot, tanítót, — ez nagyon szép, nagyon helyes és szükséges is — és ennek költségét azután megfizetteti a bányatársládával, amelynél a hozzájárulás felét a munkás szolgáltatja. így néznek ki azok a nagyszabású szocziális és kulturális intézmények, amelyekkel a bányatulajdonosok az ő jobbágyaikat — mert a bányatársláda a munkást jobbágygyá avatja — ellátják. Azt mondtam, hogy jobbágygyá avatja ; rögtön igazolom. Az a szegény munkás — mert hiszen a bányamunka nagyon korán kezdődik, apáról fiúra szállnak ezek a nehéz munkaterhek — 10—1&—20 éven át dolgozik és befizette a maga járulékát, amely a heti bérnek minimálisan 7—10%-át teszi ki és amelylyel bizonyos nyugbérigényre is szert tesz és a bányatársládák mindenütt egyformán fennálló szabályai szerint minden igényét, tehát a nyugbérre és a befizetett járulékokra való igényét is elveszti többek között abban az esetben, ha elhagyja a szolgálatot, vagy ha fegyelmileg elbocsátják. A bányamunkás tehát a társláda nyugbér])énztárába éveken vagy évtizedeken át befbeti a maga járulékát és rn^rt talán jobb munkaalkalom január 26-án, pénteken, kinálkozik, vagy mert más okból él a maga költözködési szabadságával és más munkaalkalmat keres, vagy fegyelmileg elbocsátják, — hiszen .méltóztatik tudni, mit jelent az, hogy egy munkást fegyelmileg elbocsátanak, ez természetesen nem annyit jelent, mint mikor egy állami tisztviselőt fegyelmileg elbocsátanak, mert a felügyelőnek akármiféle nemtetszése, akár igaza van, akár nincs, elegendő arra, hogy a munkás elbocsáttassék — tehát, ha magyarán akarom kifejezni a dolgot, akár abban az esetben, ha szolgálatát önként elhagyja a munkás, akár abban az esetben, ka a szolgálatból elbocsátják, a társládára vonatkozó minden megszerzett igényét .elvesziti. En azt hiszem, hogy ezeket a bányatársládákat kivéve nincs olyan intézmény, ahol hasonló rendelkezések állanának fenn. Ezt más néven nem lehet nevezni, mint vagyonelkobzásnak. Nem akarom meggyanúsítani a bányatársláda vezetőit, de ilyen körülmények között élhetnek azzal a joggal is, mint a mese szerint élt az egyszeri ember, aki a munkából kidőlt szamarát világgá bocsátotta, visszaélhetnek azzal a helyzettel is, hogy amikor már megrokkan a munkás, amikor még tud dolgozni, de már alig és elérkezett ahhoz a korhatárhoz és egészségi állapotának ahhoz a határához, amikor rokkanttá válik és nyugbérre van igénye, egyszerűen elbocsátják, kiszekirozzák abból a bányavállalatból, ami nagyon könnyű, vagy — mondjuk— rosszul teljesiti a munkás a maga munkáját és komoly okot szolgáltat arra, hogy elbocsássak, ez rendben van, ez a mozgási szabadsággal összefér, a munkaadónak joga van a maga munkásait megválogatni, a munkásnak is joga van a munkaadóholjrét megválasztani a maga gusztusa szerint. De ha akár a munkaadó, akár a munkás ezzel a joggal él, hogy ennek vagyonelkobzás legyen a. következménye és elveszítse minden igényét a nyugbérre és minden befizetett járulékára, ennek lehet helye az államhivatalnokok részére biztosított nyugdíjpénztárnál, vagy a vasútnál, mert bizony ott igen nagy hibának kell bekövetkeznie, hogy valakit fegyelmi utón elbocsássanak, hiszen a büntetés rendszerint az szokott lenni, hogy humánus szempontból csak nyugdíjazzák, de olyan intézménynél, ahol márólholnapra kiléphet a munkás, ahol máról-holnapra elbocsátható a munkás, nem szabad tovább tűrni ilyen jogfosztó rendelkezéseket, amelyeket a császári pátens alapján 1854-ből örököltünk, mint jó gondos örökösök teljes épségében és érintetlenségében megőriztük az örökséget és generácziók átadták az utódoknak. En arra kérem a t. minister urat, — bár nem akarok alludálni arra, amire itt alludáltak —• hogy hír szerint elmegy, vagy nem megy-e el az állásából . . . Brődy Ernő: A pénzügyminister hatáskörébe tartozik ez az intézmény. Pető Sándor: ... a pénzügyministerek is el szoktak menni előbb vagy utóbb helyeikről, — hogy akár most,-akár később a helyéről elmegy, ne