Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-690

690. országos ülés 1917 január 26-án, pénteken. 421 olyan messzet erjedő felhatalmazásokat adunk. (Ügy van ! ügy van 1 balfelöl.) De ha már megadjuk azokat a felhatalmazásokat, akkoT, azt hiszem, kötelessége a törvényhozó testületnek, kötelességük a képviselőknek előzetesen informálni az illető minist ereket arról, hogy hogyan gondoljuk az illető erre vonatkozó rendeletnek megállapítását. Ugy-e bár, lehetetlen azt egészen arra a messzemenő felhatalmazásra bizni, amely ezen törvényjavaslatban előterjesztetik ? (Helyeslés balfelöl.) Rátérek ezek ut án a 2. §-ra, amelylyel, ismétlem, azért akarok különösen foglalkozni, mert annak messzemenő kihatása van a nemzet szocziálpolitikai alakulására. Azt hiszem, senkinek sem lehet kétsége aziránt, hogy a nemzet regenerácziójában a legnagyobb szerepet fogja játszani az a két erő, amely a magyar földben és a magyar munkában rejlik, (ügy van ! halfelól.) Ha nem tudjuk azt az őserőt, amelyet ez a kettő rejt magában, kellően értékesiteni, akkor lehetetlen lesz elviselni azokat az óriási terheket, amelyekkel a háború hosszú tartama, de általában egész természete, egész technikai berendezése jár. Ha ellenkezőleg ezt a két erőt kellően felhasználjuk és a hatékonyságnak, a funkczionálásnak legmagasabb fokára tudjuk vinni, akkor viszont merem állítani, hogy bár a háború által okozott terhek hatását soká nyomasztólag fogjuk érezni, de, azért azok a nemzetnek — ugyan lassú — haladását veszélyeztetni nem fogják. (Helyeslés a baloldalon.) Kétséget nem szenved tehát, hogy a törvényhozásnak már a jövő szempontjából is foglalkoznia kell mindazokkal a kérdésekkel, amelyek a munkapolitika vagy, mondjuk, a szocziál politika körébe tartoznak. (Helyeslés balfelöl.) Legyen szabad megjegyeznem, hogy annak a közigazgatási körnek az alakulása, amely nálunk elsősorban a kereskedelemügyi ministerium hatáskörébe tartozik, a háború következtében igen furcsa szimptómákat és jelenségeket mutat. Idetartozik elsősorban az a jelenség, hogy a háború kitörése alkalmával mindannyian — nemcsak nálunk, hanem másutt is — nagyon is tartottunk attól, hogy igen nagymérvű és intenzív munkanélküliség fog bekövetkezni. Amint általában sok gazdasági jelenséget helytelenül és túlsötéten projicziáltak, mert hiszen kellemesen emlékezhetünk meg arról, hogy sok hátrány, amelyet a háború kitörésével kaj)csolatba hoztak, be nem következett, ugy a munkanélküliség sem következett be és mi, akik a hadsegélyező-bizottság keretében többen foglalkoztunk a munkanélküliség kérdésével, abban a kellemes helyzetben voltunk, hogy tevékenységünket hosszú időre beszüntethettük, mert nemcsak munkanélküliség nem volt, hanem ellenkezőleg, nagy mértékben mutatkozott munkáshiány. Egy másik jelenség, amely a háború kitörésével és folytatásával összefüggött, az, hogy a szocziáhs érzék bizonyos erősbödést mutatott, különösen abban a tekintetben, hogy másutt is — de örömmel konstatálhatom, hogy nálunk is — az illető kormányzati szerv bizonyos intézkedéseket tett, amelyek az esetleg bekövetkezhető, vagy egyes iparágakban mutatkozó munkanélküliség csökkentésére irányultak. így pl. kérelem intéztetett a gyártulajdonosokhoz, hogy munkásaikat még akkor se bocsássák el, ha netalán a megrendelések mennyisége, száma csökkent volna, Ez mindenesetre helyes és igen bölcs, belátásos szocziális érzék által diktált intézkedés volt. Ép ugy helyes volt az az általános s tulaj donképen inkább a közönség részéről hangoztatott elv, amelyet azonban túlozni nem szabad, hogy t. i. a fogyasztást ne szorítsák meg, hanem hogy mindenki a lehetőségig maradjon meg szükségletkielégitésének azon a standardján, amelyet azelőtt tartott fenn, bár természetesen az, akire nézve a háborús helyzet ezt lehetetlenné teszi, kénytelen lesz arról leszállani. Egy harmadik jelenség, amely rendkívül érdekes, de munkásokra nézve már kevésbbé. örvendetes, hogy azoknak az intézkedéseknek megtartását, amelyek évtizedek szocziálpolitikai munkájának eredményei voltak és amelyeket a munkásvédelem műszavában lehet összefoglalni, nem lehetett a kellő szigorral venni és ellenőrizni, sőt, fájdalom, attól igen sok esetben mindenütt eltekintettek, így elsősorban Angliában is, ahol azok évtizedek munkájának, éles és heves küzdelmeinek eredményei voltak, kénytelenek voltak azokat a helyes, filantróp, szocziális intézkedéseket, amelyek a gyermekmunkára, a női és az éjjeli munkára vonatkozólag tétettek, megszüntetni, illetőleg felfüggeszteni. Azon intézkedések köréből, amelyek a háború alatt történtek, még egy-kettőt óhajtanék emliteni, mielőtt a munkásbiztositás kérdésére áttérnék. (Halljuk! Halljuk!) Ilyen elsősorban a munkabérek megállapítása. Nagyon természetes, hogy a nagy drágaság, amelynek különböző okaival itt nem foglalkozom, szükségessé tette, mint természetes következményt, a munkabérek emelését, de ezzel szemben azt is látjuk, hogy egyes vállalkozók nem vezettették magukat helyes szocziálpolitikai elvek által, helyes szocziálpolitikai érzékben szűkölködtek és igy nagy visszásságok következtek be. ürömmel konstatálom, hogy kereskedelemügyi kormányzatunk két, elvi szempontból nagy jelentőségű intézkedésre szánta el magát, amelyek, remélem, ha nem is ebben az alakban, amely természetesen a háborúval függ össze, annak idején a békében is éreztetni fogják hatásukat. Értem t. i. a munkabérekre vonatkozólag kibocsátott 3870. és 86023. számú rendeleteket.'Ezeknek rendkívül nagy elvi jelentőségük van, amennyiben arra az álláspontra helyezkednek, amelynek érvényesítését alig lehet már hosszú időre kitolni, amelytől a munkabér megállapítása tekintetében eltérni már alig lehet, hogy t. i. bizonyos minimális munkabér állapíttassák meg és hogy általában megállapittassanak a munkabérfeltételek. Igaz, hogy ez az intézkedés egyelőre csak a hadfelszereléssel összefüggő szűk térre szorítkozik, de épen azért emelem Id ezt az intézkedést, mert