Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-689

689. országos ülés 1917 t a czélt, hogy a betegek felvilágosittassanak és a kezelésről még idejében gondoskodjanak. Én mindenesetre a szóval való biztatást, a morális, etikai hatást helyesebbnek tartom, mint a nyomtatványok utján való kapaozitácziót. Az iskolákban azonban nyomtatvány utján és szóval is idejében foglalkozni kellene ezzel a kérdéssel, mert hiszen nagyon szomorú tapasztalat, hogy már egyes 14—15 éves gyerekek meg vannak fertőzve ilyen betegségekkel. Maguk az orvosok mondják, hogy a legszomorúbb, -valóban szivettépő látvány, mikor egy ilyen 14 éves fiatal gyerek egy súlyos nemi betegséggel jelentkezik. Ha tehát idejében az iskolaorvosi intézmény megfelelő beállítása és fejlesztése által fel világosítanánk a fiatalságot a várható következményekről, ha azokat eléjük tárnánk, ezzel is sokakat mentenénk meg és mindenesetre megtettünk volna a magunk részéről mindent, amit megtennünk lehet. (Helyeslés bal felől.) Végre is vannak javíthatatlan emberek és gyerekek, akiken nem lehet segíteni. Nekünk azonban mindenesetéé meg kell nyugtatnunk a lelkiismeretünket, hogy mi a magunk részéről mindent elkövettünk arra, hogy a társadalmat ezen rettenetes csapástól megóvjuk. (Helyeslés balfelől.) Méltóztassanak most már megengedni, t. ház, hogy okát és magyarázatát adjam annak, hogy tulaj donképen miért foglalkoztam ezzel a kérdéssel ilyen hosszasan és behatóan a mostani törvényjavaslat tárgyalása alkalmával és hogy kimutassam, hogy mi a kapcsolat a betegsegélyző pénztárak intézménye és ezen betegségek leküzdése között. Bocsánatot kérek, hogy ismét német példára hivatkozom. Németországban a katonai hatóságok a hazabocsátandó és nemi fertőzésen keresztülment és a katonai kórházakban gyógykezelés alatt állott katonákról jelentést tesznek annak a betegsegélyző pénztárnak vagy'biztosító intézetnek, amelyhez az illető katona tartozik. A biztosító intézet vagy betegsegélyző pénztár által fentartott tanácsadóhely azután felügyeletet gyakorol az illető felett, hogy amíg szükségesnek mutatkozik, további kezelésben részesüljön. Török Lajos professzor egy tanulmányában megemlíti, hogy Bissing, Belgium volt kormányzója, rendkívüli előrelátásról tett tanúságot, mikor annak a véleménj^ének adott kifejezést, hogy a katonai hatóságok és a munkásbiztositó pénztárak közötti legszorosabb érintkezés túl kell hogy élje a háborút és kell, hogy a béke idejére is biztosittassék a sikeres együttműködés. Az imént vázolt kapcsolatot a katonai orvosok, hatóságok és a nemi betegek számára szervezett tanácsadó-helyek között valóban a béke idejére is fenn kellene tartani. T. képviselőház ! Az én tiszteletteljes kérésem ezzel kapcsolatosan a kereskedelemügyi minister úrhoz az, méltóztassék intézkedni abban az irányban, hogy mindez nálunk is megtörténjék. Hogy a katonai hatóságok, a hadvezetőség lépjen nuár 25-én, csütörtökön. 407 érintkezésbe minálunk is a munkásbiztositó pénztárakkal, hogy amikor az a katona hazajön, ha nemi betegségben szenved, a biztosító pénztár erről értesülve legyen és megtehesse mindazokat az óvóintézkedéseket, amelyek szükségesek arra, hogy ennek a bajnak továbbterjedése megakadályoztassák és súlyosabbá fejlődésének eleje vétessék. Németországban a Reichs\ersicherungsamt elnöke, dr. Kauímann, aki a legelsőbbrangu szaktekintély, a már említett Bissingnek kezdeményezésére összeiratta ezeket az intézményeket és a meglévő betegsegélyző jránztárak közreműködésével és Kauímann doktornak, a birodalmi biztositóhivatal elnökének bevonásával, a katonai hatóságok, a pénztárak, a biztosító intézetek és az orvosi kar képviselőinek jelenlétében alapos megbeszélés után részletesen megállapította a betegségek elleni akczió vitelének módozatait. Semmi mást nem kérek, t. képviselőház, mint hogy ezt a példát kövessük mi is. Azt hiszem, ennek nem lehet akadálya, sőt bizonyára a hadvezetőség és maguk az egyes katonai hatóságok is örülni fognak ennek, mert lehet ugyan azt mondani, hogy az ilyen betegségeket tulajdonképen a katonakórházakban kellene meggyógyítani, ez azonban lehetetlen, kivihetetlen dolog, mert, mint mindannyian tudjuk, ezek hosszadalmas betegségek, átlagos időtartama az ilyen bajnak két év, semmiképen sem valószínű tehát, hogy a katonai kórházak, pláne a leszerelés után, még két évig ott tartsák azt az illető beteg katonát. De szükség van erre az intézkedésre azért is, mert mikor a külső jelenségek eltávoznak és az úgynevezett tünetmentesség stádiuma beáll, sokan azt hiszik, hog)' már teljesen megszűnt a baj, jóllehet csak lappang, csak' időlegesen tűnt el, később ismét kiújul és megtörténhetik, hogy egy ilyen stádiumban a beteget hazaküldik. Ez tág teret nyit az ujabb fertőzés lehetőségére. Én tehát azt kérem, hogy minden olyan esetben, amikor egy katona ilyen betegség ellen kezeltetik s a katonaságtól elkerül, amenynyiben az a katona egyúttal betegsegélyző pénztári tag is, a pénztár értesíttessék, hogy tudomást vegyen annak a tagnak betegségéről és a maga preventív intézkedései, a maga profilaxisát szintén megtehesse ebben az ügyben. Nagyon kérem ezért a mélyen t. kereskedelemügyi minister urat, méltóztassék megtenni a kezdeményezési; abban az irányban, hogy a katonai hatóságok, a pénztárak, az orvosok ebben a kérdésben összejöjjenek, ankétet tartsanak, megbeszéljék a védekezés kivitelének módozatait, hogy ezáltal amennyire lehet, útját vágjuk a rettenetes betegség továbbterjedésének. Ha ezt megtettük, akkor teljesítettük az ezen a téren reánk háruló feladatot. (Igaz! TJgy van ! Helyeslés hal felől.) T. képviselőház ! Bocsánatot kérek, hogy talán egy kissé hosszasan vettem igénybe a t. ház türelmét, (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) de abban a véleményben vagyok, hogy ezekről a kérdések-