Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-688

688. országos ülés l9l7 január 24-én, szerdán. 34:; Pedig a drágaság, a nélkülözés a múltban is elkerülhetlen kisérő jelensége volt minden háborúnak, amely félig-meddig összehasonlítható a mai háborúval, sőt ezek a jelenségek a múltban talán jobban mutatkoztak, mint ma, amikor azokat a lényegesebben megjavult szervezési lehetőségek mellett legalább részben kiparirozhatjuk. Minthogy ma a legfontosabb szükségleti czikkekben nem áll rendelkezésünkre annyi áru, hogy normális mértékben biztosíthatnék a szükségletek fedezését, tulajdonképen mindenkinek, aki a fennáüó rendeletek megszegésével készleteket visszatart, gondolnia kellene arra, hogy minden falatot, amelyet a saját jóllakásához szükséges mennyiségen túl magának tart meg, voltakép más, kevésbbé szerencsés viszonyok közt élő polgártársai szájától vonja el. Fájdalom, azonban ez a megismerés igen nehezen tud keresztülhatolni, és az a körülmény, hogy eddig a kihágás és büntetések közt rendesen igen hosszú idő folyt le, nem volt alkalmas arra, hogy ezt a megismerést a köztudatba kellőképen bevigve. Pedig ha az általános jogérzet a háborús helyzet kényszerűségéhez már hozzásimult volna, senkinek sem lehetne kétsége arra nézve, hogy aki a fennálló törvény rendelkezései ellenére elvon élelmiszereket csak azért, hogy magát bőségesen ellássa, a mai körülmények közt nem kevésbbé súlyosan vétkezik a háború által reánk parancsolt közrend ellen, mint az, aki saját ínségének enyhítésére esetleg a más feleslegéhez nyúl. Hiszen Manning bibornok ama merésznek látszó kijelentése, hogy az éhező embernek joga van embertársai kenyerére, tulaj donképen — ha némileg más értelemben is — a mai háborús gazdaságunk alapvető elvévé vált. Ezt a megismerést kell az államnak összes hatalmai eszközeinek igénybevételével belevinni a köztudatba. Ez pedig nem sikerült teljesen. Azokat az eszközöket, amelyeket az állam felhasználhat abban az irányban, hogy ezt a megismerést bevigye a köztudatba, t. ház, kétségkívül a büntető eljárás egyszerűsítésében, a kihágások feletti ítélkezés gyorsításában is kell keresnünk. Ezzel mód és alkalom adatik, hogy minden kihágás az e körbe tartozó, a hadsereg ellátása és a közélelmezés biztosítása érdekében kibocsátott rendelkezések ellen a legrövidebb idő alatt vegye el büntetését, és pedig lehetőleg ugyanazon hatóság részéről, amely hivatva van a kormányrendeletek keresztülvitele fölött őrködni. Ezt akarja a javaslat első szakasza biztosítani. Igen gazdag, t. ház, a törvényjavaslat 2. §-ának tartalma, amely a kormányt felhatalmazza arra, hogy a munkásbiztositás ügyére vonatkozó néhány fontos és igen messzemenő intézkedést léptessen életbe. (Ralijuk! Halljuk!) Azok az intézkedések, amelyekre a kormány a 2. §-ban felhatalmazást nyer, mind olyanok, amelyek nem érintik a munkásbiztositási törvények alapelveit, nem érintik azokat a nagy vitás kérdéseket, amelyek a •munkásbiztositási kérdés esetleges későbbi reformjával kapcsolatban kétségkívül fel fog vetődni. Azt a kérdést, hogy a betegség- és balesetbiztosítás egyesítve maradjon-e vagy elválasztassék, a javaslatban kért felhatalmazások nem érintik és nem érintik azt a kérdést sem, hogy az .intézmény a czentralizáczió vagy a deczentralizáczió irányában fejlesztessék-e. De a mai törvény keretein belül lehetséges, mert az összes javításokat a felhatalmazások lehetővé teszik. Nem kétlem, hogy a kormány az ezen javaslatban foglalt jogokkal élni is fog és csak azt akarom hozzátenni, hogy a 2, §. intézkedései az Állami Munkásbiztositási Hivatalnak a törvényben biztosított hatáskörét természetesen semmi irányban nem érintik. Ha a kormány a javaslatban foglalt felhatalmazásokat kellőképen fel fogja használni, ez lényegesen hozzá fog járulni ahhoz, hogy a hibák és baj ok, amelyek a munkásbiztositási pénztár körül az elmúlt időkben észlelhetők voltak, gyökeres orvoslást nyerjenek. Magának a munkásbiztositási pénztár intézményének fejlődése a háború kitörése óta nem mondható kedvezőtlennek. Magától értetődik, hogy a háború alatt a munkásbiztositási pénztárnak átlagos taglétszáma jelentékeny mértékben csökkent. Amíg 1913-ban az átlagos taglétszám I millió 200.000 lelket tett ki, 1915-ben az átlagos taglétszám csak 841.000-re rúgott ; a csökkenés tehát 30" 1%. A háború alatt az is észlelhető volt, hogy a tagok sokkal állandóbban maradtak az üzemekben, amelyeknél foglalkoztatva voltak. így pl. a bejelentéseknek száma 1915-ben 60'1%-kal, a kijelentések száma 41'4%-kal volt kevesebb, mint két évvel előzőleg. Feltűnő, hogy a keresetképtelenséggel járó betegségi esetek száma nemcsak oly arányban szállt le, amely arányban az általános taglétszám csökkent, hanem sokkal erősebben, mert míg a taglétszám csökkenése csak 30'1%-ot tett ki, a keresetképtelenséggel járó betegségi esetek száma 48'6%-kal, a gyógykezelt keresetképes beteg tagok száma 33'2%-kal és a gyógykezelt családtagok száma 36%-kal csökkent. Az így kialakult helyzet visszatükröződik a pénztárak pénzügyi helyzetét feltüntető adatokban is. A betegsegélyző pénztárak jövedelme 1913-ban 34,867.000 korona volt és 1915-ben 25,159.000 koronára rúgott, tehát 27.8%-kai csökkent. Ellenben az összes költsége a pénztárnak 35" I millióról 24.2 miihóra szállt le, vagyis 30%-kal csökkent; a jövedelem tehát jelentéktelenebben csökkent, mint a kiadás. Ez a pénztár pénzügyi helyzetét jelentékenyen megjavítja. 1913-ban az összes jövedelemből egy tagra 28 korona 96 fillér, az öszszes költségekből pedig 29'16 korona esett, tehát a jövedelem nem fedezte a segélyezési költségeket, míg 1915-ben a járulékjövedelemből egy tagra 29 korona 90 fillér esett, az összes költségekből pedig egy tagra 28 korona 77 fillér, ugy hogy a költség már fedezetet nyert a megnövekedett j övedelemben. Ugyancsak kedvező az az adat, hogy a járulékhátralék a háborús időben nern növeke-