Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-687

687. országos ülés 1917 immár 23-án, kedden. 309 iparosműhely, amelyből elvitték a legényeket, > amelyből a végén, bebivták magát az iparosmestert is, mint műhely megszűnt, ott a boltot becsukták, minden anyag elkallódott, tönkrement és az asszony gyerekeivel együtt ma a hadisegély ból tengődik. Sümegi Vilmos: És azt sem kapja meg! Gr. Batthyány Tivadar: Azt hallom, hogy ezeket az állam nem akarja továbbra is segélyezni, azzal az indokolással, hogy nem birja. Hát bocsánatot kérek, emberileg, jogilag és a jóérzés szempontjából is, csak közelebb állanak ezek a szerencsétlen kis ekz'sztencziák az államhoz, mint az a pár nagy bankár, aki igy is, ugy is 15%-nyi jövedelmet biztosit magának. Nagyon kérem tehát, méltóztassanak a viczinális vasúti kötvényekre szánt összegek kérdését rekonszideráczió tárgyává tenni ; talán függeszsze fel a kormány ennek a javaslatnak tárgyalását, tegyen valami uj propozicziót, de ezzel az iránynyal hagyjon fel, mert higyjék el nekem t. képviselőtársaim, az ilyesmi rettentő rossz vért szül, amint rossz vért szült a részvénytársaságokkal szemben a többi adójavaslatoknál tanusitott indokolatlan, túlzott előzékenység is, igy különösen a már közmondásossá vált családi részvénytársaságoknak adott kedvezmények. (Igaz ! Ugy van ! baljelöl.) T. képviselőház ! Mikor egyrészről ilyen dolgokat látunk, másrészről pedig látjuk azt, hogy a hadseregszállitások révén egyesek sokszor pár hónap, pár hét alatt milliókat szerezhetnek, akkor nem csoda, ha olyan közérzület keletkezik az ország népeinek milliói között, ami semmiképen sem kivánatos, s amit fokoz az, — amit én még a gróf Tisza István kormányáról sem akarok feltételezni — hogy még mindig megtagadják attól a sok millió katonától, aki az ország védelmében a különböző frontokon vérzik, az alkotmányos jogokat. Ha ezt a miliőt igy összeállitom magamnak és elgondolom, hogy mi lesz, ha majd a béke áldásos korszaka elkövetkezik és hazajönnek a frontról azok a százezrek és milliók és számon kérik, hogy mit csinált a kormány, mit adott ennek az országnak a kormány annyi szenvedéséért, annyi áldozatáért, akkor félek tőle, hogy a legnagyobb szerencsétlenség: forradalom fog bekövetkezni. T. képviselőház ! A kormány ]avaslatának harmadik, ötödik, hatodik, hetedik és tizenhetedik pontjában engedményeket tesz az adófizetésre, vagy a befizetett adók hovaforditására nézve, Engedményeket tesz tészint a most emiitett nagyrészvényes elsőbbségi tulajdonosok csoportjaival szemben, részint a vállalatokkal szemben, amely engedmények megadása mind a kormány belátásától tétetik függővé. Hát, engedelmet kérek, t. képviselőház, a mi kormányzatunkban már évek hosszú soTa óta progresszív irányban fejlődő két nizust látok kialakulni. Az egyik az, hogy minél több hatalmat, minél több fakultativ jogot vegyenek el a törvényhozástól és adjanak diszkréczionárius alkalmazás biztosításával a kormány kezébe, a másik j^edig a czentralizácziónak a végsőkig való fokozása. Nálunk már minden törvényben, rendeletben és minden kormányintézkedésben az a felfogás jut kifejezésre, hogy okos ember Magyarországon csak hét vagy nyolcz van : a ministerek. (Derültség baljelöl.) Mindent maguknak akarnak, minden rendel- ' kezest a saját hatáskörükbe kivannak. Hát ez lehetetlen állapot, t. képviselőház. Ez akadálya a józan adminisztrácziónak, sérti a köznek érdekeit is, mert minden legkisebb dolog miatt felviszik a kérdéseket egészen a ministerig, ahol azután a protekczió és a közbenjárások érvényesülnek, amelyek igazán utálatosak arra nézve is, akit a támogatásra felkérnek, arra is, akihez a pártfogással mennek, — nem szólva arról, hogy az ilyen kicsinyeskedéssel őrült módon megdrágitják az adminisztrácziót és valójában nullifikálják a ministereket. Mert bocsásson meg nekem minden volt és minden jelenlegi minister : lehet valaki Bismarcknál is okosabb, mégis fizikai képtelenség az, hogy egy ministeriumban, ahol 150—200.000 szám is van egy évben, valamennyi ügyet maga a minister intézzen. Nemcsak nem intézheti, de tudomást sem szereiket róla, ha pedig nem intézi és nem szerez róla tudomást, akkor igazán abszurdum, hogy miért kelljen egy aktát Magyaróvárról vag}' Temesvárról az első vagy második fokról felküldeni ide Budapestre, csak azért, hogy egy V. vagy VI. fizetési osztályban lévő tisztviselő intézze azt el ép ugy, mint az alsó fokon. En tehát közéletünknek ezen két kóros tünete ellen protestálok. Az egyik a túlzott czentralizáczió, a másik — a mi sokkal veszedelmesebb — az a tendenezia. amely ebben a törvényjavaslatban és az általam idézett szakaszokban kifejezésre jut, t. i., hogy az adókkal, pénzekkel való kegyosztogatásra a jogot a ministerek a törvényhozás által maguknak adatják meg. Ha én minister lennék, — Isten mentsen tőle (Derültség.) — tiltakoznám az ellen, hogy ilyen diszkre czionárius hatalmat kajyjak, mert utóvégre is a minister arra való, hogy kormányozzon, hogy adminisztráljon és irányitsa a dolgokat, és nem arra, hogy borravalókat vagy segélyeket osztogasson protekczióból. T. képviselőház ! Nem akarom szives figyelmüket tovább igénybe venni, s mielőtt befejezném felszólalásomat az általam megrajzolni kivánt kép teljességéért egészen röviden csak egy kérdésre akarok még kitérni, és ez : a viczinális vasutak egész szervezeti kérdése. (Halljuk! Halljuk! baljelöl.) Méltóztatnak tudni, hogy a mi vasúti politikánknak és törvényhozásunknak egész alapja, ha ugy veszszük, egy rettentő igazságtalan elvből indult ki a múltban, t. i. abból — ami különben logikus következménye a hefyzetnek —, hogy azok a vidékek és városok, amelyek földrajzi fekvésüknél fogva belekerültek valamely nagyérdekü fő.