Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-687

687. országos ülés 1917 január 23-án, kedden. 305 között olyan erős diszparitás áll fenn. Ez a diszparitás, amelyet épen Berlin föllépte velünk szemben okozott, képezi a mi u. n. drágaságunknak, vagyis valutánk elértéktelenedésének egyik nem csekély tényezőjét. (Igaz! TJgy van! a baloldalon!) Ezt azért tartom szükségesnek itt felemlíteni, mert jó lenne, ha a háborúnak ezen előrehaladott stádiumában, amidőn igazán az utolsó emberig harczolunk, jó lenne, ha mélyen t. szövetségeseink pénzügyi és közgazdasági kapaczitásai egy kissé többre értékelnék a kettős monarchia két államának és népének harczi készségét, vérét, r életét közgazdasági és pénzügyi téren is. (Elénk helyeslés a baloldalon.) T. képviselőtársaimnak előttem elhangzott felszólalásai mind szigorúan szakszerű alapon bírálták a tárgyalásra kitűzött törvényjavaslatot. Azt hiszem, kötelességet teljesítek akkor, amidőn lehetőleg mellőzöm azt, hogy megismételjek általuk már kifejtett argumentumokat, de egynéhány kérdést a magam részéről is szóba kell hoznom. Kötelességünk a jövővel, a néppel szemben, hogy figyelmeztessük a kormányt e javaslatnak és az ezzel kapcsolatos kérdéseknek veszedelmeire és hiányaira. Töhbizben került szóba — igen természetesen — az államvasutak kérdése, kapcsolatban e törvényjavaslattal. Amikor az államvasutak éltető elemét, a tarifát most további 30 százalók erejéig az állam nem az államvasutak rentablirozására, hanem első sorban a háborús kiadások fedezésére kívánja bevételezni és biztosítani, akkor igazán a legnagyobb aggodalommal kell néznünk az államvasutak mai helyzetét. (TJgy van! balfelöl.) Kein árulok el sem hadi titkot, sem más titkot, ha konstatálom azt, amit itt t. barátaim is ismételve felemiitettek, hogy államvasutaink most, a háború harmadik évében már igazán dezolált állapotban vannak. Vaggonokat nem kapni; ami kevés van, az a hadvezetőségnek szükséges, ami elromlott és elpusztult, azt csak igen csekély mértékben tudják restaurálni. A legnagyobb aggodalommal kell ezt néznünk közgazdasági életünk fentartása szempontjából, de katonai szempontból is, mert hiszen az államvasutak teljesítőképességének fentartása kondiczió szine kva nonja annak, hogy hadseregünket is teljes készenlétben fentartsuk. A személyforgalom már csaknem teljesen elakadt. Ilyen viszonyok között meg kell engedni a törvényhozásnak azt, hogy egy kis kritikát mondjunk a kormány viselt dolgairól. (Helyeslés a baloldalon.) Szerintem egész vasúti mizériánkban a legnagyobb hibát a cs. kir. katonai ezojrf követte el. Jól méltóztatnak tudni, hogy minden ministeriumban ott hevert évtizedek óta egy vasúti mozgósítási tervezet. Ennek alfája és ómegája az volt, hogy a vasutakat nem lehet 22 kilométeres sebességnél gyorsabban járatni. Benne volt azután az, hogy a mozgósítás első, gondoKÉPVH, NALPÓ. 1910—1915. XXXIII. KÖTET. lom, 13 napja alatt a vasúti forgalmi személyzet helyén marad, de ennek elteltével fokozatosan be kell rukkolnia és a háború egész további folyamán egy minimális személyzeti létszámmal kell a vasúti forgalmat lebonyolítani. Bocsánatot kérek, de a mélyen t. osztrák hadvezetőség mindazon tényezői, akik ezeket a rendelkezéseket évtizedeken át fentartották, aludtak, vagy vakok voltak, nem láttak az ország határain túl. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Szmrecsányi György : Kern alkalmazkodtak! Gr. Batthyány Tivadar: Hiszen aki az ország határain túl látott, annak látnia, tudnia kellett, hogy a vasutaknak ma minő óriási feladatuk van a háborúban. A vasúti személyzetet nem bevonulásokkal redukálni, hanem fokozni kell a háború alatt. Egyrészt a fokozódó forgalomnak lebonyolítása érdekében nagyobb személyzettel kell dolgozni, másrészt — ami talán még ennél is fontosabb körülmény — nagyobb számú személyzetnek kell rendelkezésre állania a műhelyekben, fűtőházakban stb., hogy azt a vasuti parkot, ugy a mozdonyokat, mint a kocsikat, amelyek a fokozottabb igénybevétel folytán fokozottabb mórtékben romlanak, állandóan karbantartsák, sőt pótolják. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) E tekintetben nálunk a legteljesebb antitalentummal intézték a dolgokat. Két évig hagyták a dolgokat szabadjára, ma azután látják, hogy benne vagyunk a bajokban és ma már alig tudnak valamit segíteni a helyzeten. Magam láttam, hogy 15—16 éves fiuk, akiknek fogalmuk sincs a vasuti szolgálatról, ülnek mint fékezők olyan vonatokon, ahol milliós hadi értékeket szállítanak. Magam hallottam, hogy 17—18 éves fiu, mint zárfékező, igen nehéz és kényes vonalon teljesít szolgálatot. Már pedig különösen a mai viszonyok között, amikor minden vasuti baleset a forgalom megakasztásával nagy hadikárokat okoz, mindenütt igazán a legjava embereknek kellene ezeken a helyeken lenni. Ez oly teljes negligálása a legelemibb vasuti szolgálati érdekeknek és a nagy közérdekeknek, hogy ezek miatt kénytelen vagyok mindazon minister urak iránt, akik ebben részesek, a legteljesebb bizalmatlansággal viseltetni. (Helyeslés a baloldalon.) Van azonban a vasutaknak e helyzetből kifolyólag egy további nagy baja, amire egyik képviselőtársam már röviden utalt is. Ez pedig az, hogy ezt a személyzetet végzetesen túlságos mértékben veszik igénybe. Amikor itt egy embernek 36—40 órás szolgálatot kell egyfolytában teljesítenie, de sőt 40, 50, 60 óráig is kell szolgálnia, akkor egyszerűen őrültség azt követelni, hogy az az ember jól és a közbiztosságnak megfelelően teljesítse azt a kényes és nehéz szolgálatot. (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) Szmrecsányi György: Büntetni kell azt, aki ilyesmit kíván! Gr. Batthyány Tivadar: Tudok esetet, hogy 39