Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-672

672. országos ülés 1916 deczember 6-án, szerdán. 21 napig nem ülésezik, azalatt a katonaképviselőknek természetesen katonai kötelességüket teljesiteniök kell. Mert nyilvánvaló, Hogy a háborúban valahol kell a kötelességet teljesíteni, vagy itt, vagy ott. Ennélfogva nem is akartuk elhinni, hogy e parancs ki fog adatni. Annál kevésbbé, mert hiszen a háznak ama 122 tagja közül, ki katonai szolgálatot teljesít, csak elenyésző perczent, 15 perczent teljesiti szolgálatát a fronton. Ez a 15% bizonyára úgyis elment volna, ha e parancs ki nem jön, a többinek a helyzete pedig nem oly rém kellemetlen, hogy parancsra volna szüksége. Ez a parancs tényleg ki is jött, de a legtöbb képviselő csak akkor kapta meg, mikor már régen a harcztéren volt, és igy bizonyos ferde világításba helyeztettek a magyar képviselőház tagjai, mint akik e parancs nélkül nem teljesítették volna kötelességüket. Mondom, feleslegesnek tartom a parancsot és nem is beszélnék róla, ha nem volna elterjedve az a hír, hogy kezdeményezője a ministerein ölt ur volt. Mert ha a katonaságtól jött volna, nem vitatkoznám róla ; lehet olyan tapintatlanság, amely az irodákban követtetett el, aminő sokszor előfordul s amiről nem érdemes beszélni. De van a dolognak más oldala is és tulaj donképen ezért szólalok fel. Ha tényleg a ministerelnök ur tartotta szükségesnek hogy a képviselők figyelmeztettessenek arra, hogy be kell vonulniok, kötelessége lett volna gondoskodni arról is, hogy e "fontos időszakban ismét idején ide jöhessenek. Pedig tényleg nem birt tudomással az országgyűlés tagjainak igen nagy része arról, hogy mikor vannak ülések és hogy 0 felsége temetése mikor lesz. Pl. annál az ezrednél, amelynél szolgálni szerencsém van, hárman voltunk törvényhozók és november 27-én az újságokból értesültünk arról, hogy aznap országgyűlés van és hogy Ö felségét 30-án temetik (Mozgás balfelól.) és tisztán csak egy felettes hatóság előzékenységéből, (Ugy van ! JJgy van ! balfelól.) amelyet, telefonicze kérdeztünk meg, hogy vájjon elutazhatunk-e, voltunk abban a helyzetben, hogy egyáltalán elutazhattunk,- a rossz közlekedési viszonyok folytán pedig csak 30-án délután tudtunk Budapestre megérkezni, tehát el voltunk zárva attól is, hogy Ö felsége, megboldogult királyunk iránti kegyeletünket a temetésen lerójuk. Ezért bátor vagyok a ministerelnök úrhoz a következő interpellácziót intézni (olvassa) : 1. »ígaz-e, hogy a ministerelnök ur kezdeményezése folytán adatott ki a hadseregparancs a katonai szolgálatot teljesítő országgyűlési tagok bevonulására ? 2. Ha igen, mi czélja volt vele 'í Miért nem történtek megfelelő intézkedések arra nézve, hogy az országgyűlés tagjai az országgyűlés megnyitásán, de legalább is Istenben boldogult I. Ferencz József király temetésén jelen lehessenek ?« (Helyeslés balfelól.) Elnök : A ministerelnök ur válaszolni kivan. Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház! (Halljuk 1 Halljuk !) Azt hiszem, nagyon téves dolog volna abban az egész kérdésben, melyet a t, képviselő ur interpellácziója tárgyául választott, (Halljuk ! Halljuk !) bárminő személyes momentumot vagy személyes élt látni. (Ugy van! jobbfelól.) Hiszen egyáltalán, azt hiszem, nem helyes szempont valamely rendeletnél azt vizsgálni, hogy szükség van-e reá. (Mozgás és derültség balfelól. Halljuk ! jobbról.) hogy olyanokkal szemben bocsáttatott-e ki, akik különben visszaéltek volna a helyzettel, ha ily rendelet ki nem bocsáttatott volna. A helyzet tehát egyszerűen az, hogy a törvényes állapot szerint általános mozgósítás alkalmával az országgyűlés tagjai is katonai kötelezettségüket teljesitik és pedig teljesitik, akár együtt van az országgyűlés, akár nincs együtt, törvényhozói kötelességüket tehát csak akkor teljesíthetik, ha arra az időre szabadságot kapnak. Ennek folytán szükség volt intézkedni a szabadságolásra nézve és nézetem szerint szükséges volt az intézkedésnek ugy történnie, hogy az iránt is tisztában legyen mindenki, hogy az ő szabadságolása meddig tart és mikor ér véget. Hogy csak egy példát hozzak fel: a njkv folyamán — most már nem emlékszem egészen biztosan — körülbelül egy hónap szünet állott be a képviselőház tárgyalásaiban és általában az volt a felfogás, hogy az nem akasztja meg a szabadságot. Tudtommal, egy-két kivételtől eltekintve, a törvényhozás tagjai akkor tényleg nem is mentek vissza a harcztérre — nem szemrehányásképen mondom, de akkor erre nézve ez volt a felfogás. Természetes és magától értetődik, t. ház, hogy abban az esetben, ha ő felsége legkegyelmesebb királyi leirattal napolja el az országgyűlést, ezzel megszűnt a szabadságolás hatálya és akkor külön intézkedésnek szüksége nem forog fenn. Minthogy azonban az utolsó esetben a ház tanácskozásaiban beállott hosszabb szünet épen a t. túloldalról kifejezésre jutott kívánság honorálásaképen nem legkegyelmesebb királyi leirattal, hanem akként állott be, hogy a ház napolta el magát, felmerülhetett az a kérdés, hogy vájjon a szabadságolások hatálya fennáll-e ezen idő alatt. És nekem semmi kétségem sem volt abban a tekintetben, hogy a t. háznak katonaköteles tagjai — legalább is túlnyomó nagy részben — teljesíteni fogják kötelességüket. De ismétlem, azt hiszem, nem ebből a szempontból helyes az ilyen kérdéseket felfogni és kezelni, hanem abból a szempontból, hogy van-e világos jogszabály ós kétségtelen, hogy ebben az esetben világos jogszabály nem volt. Ennek folytán mikor megkérdeztettem, hogy hogyan áll ez a kérdés és annak a nézetemnek adtam kifejezést, hogy a szabadságolások hatálya megszűnt, netaláni kételyek eloszlatása czéljából azonban czélszerü volna ezt világosan ki is mondani. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ennélfogva, t. ház, minthogy én voltam bátor a szabadságolások iránt is a kérést kifejezni, természetesen ennyiben, mondjuk, befolytam az erre vonatkozó hadseregparancs kibocsátására is.