Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-686
274 686. országos ülés 1917 január 22-én, hétfőn. eseményeit a magunk részéről az országra nézve szerencséseknek és áldásthozóknak tekintjük, (ügy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Felszólalok tehát épen azért, pártom megbízásából is, hogy a t. előadó ur elhangzott indokolásával szemben és az egész javaslat tendencziájával szemben rámutassak az idők történeti mérlegelésére, nemcsak azért, hogy tartozunk önmagunknak, hogy a tényeket minden hamis világítástól menten állítsuk be a történelem előtt, hanem azért is, hogy egy uj korszak kezdetén ugy a trón, mint a nemzet levonja azokat a tanulságokat, amelyeket az eseményekből le kell vonni és hogy a jövőben maga elé egy egészséges és helyes irányzatot tűzzön ki követendő czél gyanánt. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az állam életének természetes folyománya, hogy a nemzet és a trónnak törekvései kongruensek legyenek. Hiszen szinte kizártnak tűnik fel, hogy ellentétek keletkezhessenek azok 'között a nagy falctorok között, amelyeknek érdeke, czélja és törekvése a nemzet jólétének, felvirágzásának, boldogságának előmozdítása és mégis az a szomorú tapasztalat, hogy különösen a trón birtokosa körül felmerülnek az idők folyamán, és az események közepette oly homályos árnyak, amelyek körülveszik, amelyek azt a nemzet érdekeinek követésétől eltérítik és amelyek őt bizonyos törvénytelen és igaztalan utak követésére rábírják. Két korona ékesíti a mi uralkodónk fejét és két nemzet boldogítása képezi az ő magasztos hivatását. Ennek folyománya az, hogy mindkét államnak egyenlő igazsággal mérje ki az őket megillető jogokat. És mégis látszik az, hogy a másik államban olyan törekvések környezik az uralkodót, amelyek czélja, hogy Magyarországot elnyomottabb, leigázottabb állam nívójára sülyeszszék le és önmagukat bizon}nDs egoisztikus szempontból állami erőink, gazdasági erőink és alkotmányunk háttérbe szorításával felemeljék. A trón körül fellépő ezeket az árnyakat segítik azután saját országunk határain belül is bizonyos tényezők, amelyek előtt, ha akadályokba ütközik, nem a nemzet érdekeinek előbbrevitele, hanem az egyéni érvényesülés és hatalmi vágynak kielégítése a czél. És e két tényező közreműködése tör a nemzet ellen és idézi elő sokszor azokat az ellentéteket és válságokat, amelyek végzetes következményekkel járnak ugy a trónra, mint a nemzetre nézve. Engedje meg a t. ház, hogy én is ldssé retrospektív tekintetet vessek a lefolyt eseményekre, amelyek nem az elhunyt uralkodó személyes tevékenységét akarják bírálat tárgyává tenni, hanem az eseményeket akarják igazi megvilágításukban é; történelmi jelentőségükben elébünk tárni. (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Az első korszak mindjárt nagy összeütközéssel kezdődött a trón és a nemzet között. Amikor az európai közszellem nagy nemzeti átalakulást irt elő a nemzetek számára és midőn saját nemzetünk életösztinei is ezt követelték tőlünk, lebontottuk a régen fennálló nagy társadalmi rendet és szerkezetet, hogy az uj közszabadságok és uj állami rend épületét emeljük fel. Nem volt eltérés a kiváltságos osztályok és az ebiyomott osztályok között, nem volt eltérés a trón és a nemzet között; mindannyian egyetértettek a nagy átalakulás szüksége felől, mert megkö, etelte a modern közszellem, hogy ledöntsük a régi rendi szerkezet egész épületét és közjogunknak és állami berendezésünknek uj alapokat szerezzünk. Ez ment békességesen; királyi szentesítéssel alkottattak meg a törvények, melyek a nemzet jövőjét voltak hivatva megalapítani s még sem következett be a trón és a nemzet dicsőségére az alkotások békés munkája. Ismét felléptek azok az árnyak, melyek Magyarország alkotmányos életét háttérbe szorítani . karták, s melyek rávették a különben nemesszivü ifjú uralkodót, hogy a szentesitett törvények hatályát megsemmisítse s ezáltal Magyarországot egy kínos hosszú válság küzdelmeinek tegye ki. Két évtizednek sötét története tűnik fel a nemzet színe előtt, midőn a gyűlölködés üszkét dobták honpolgáraink sorai közé, midőn gyilkos fegyvert adtak idegenajku honfitársaink kezébe, hogy Magyarország élete ellen törjenek. És midőn mi fegyvert ragadtunk, hogy megvédjük alkotmányunkat, megvédjük állami létünket, akkor nemcsak azokkal a fel bujtogatott tömegekkel állottunk szemben, hanem a másik állam egész fegyveres ereje tört ránk, hogy leigázza szabadságunkat. (Igaz! Ugy van f a szélsőbaloldalon.) Midőn pedig dicsőséggel elvégeztük az önvédelem nagy munkáját, akkor reánk tört egy idegen hatalom egész fegyveres ereje, hogy megsemmisítse szabadságunkat. . Kitörölhetetlen emléket hagyott a magyar nemzet szivében (Igaz ! Ugy van I a szélsóbaloldalon.) ennek a rettenetes korszaknak minden szenvedése, midőn a nemzet legjobbjai véreztek el, pusztultak a bitó és golyó által, midőn börtönök teltek meg a legnemesebb szivekkel és megsemmisült a magyar vezető-intelligencziának tekintélyes része, amely majdan a nemzet jövőjét szolgálhatta volna. Húsz keserves év telt el ezen szenvedések közt, midőn a jóknak buzgalmával és a trónnak hozzájárulásával létrejött végül a megértés és megeg3 r ezés, amely bár szűkebb állanijogi formákban, de mégis lehetőséget nyújtott arra, hogy Magyarország az ő jövőjét annak kereteiben kiépíthesse. Szomorúan kellett azonban tajjasztalnunk, hogy az elmúlt húsz évnek sorvasztó munkája erőforrásainkat mennyire meggyengítette és a nemzet ellenálló képességét mennyire alászállitotta ! Még ezen szűkebbre szabott formák közé sem bírtuk belevinni azt az igazi tartalmat, amely azokat valósággá tudta volna emelni, mely azokat az alkotmányos élet igazi tartalmával tudta volna megtölteni. Benne volt a 67-es kiegyezés törvényeiben a magyar hadsereg intézménye,mely bárcsak kiegészítő részét képezte is a többi haderőnek, megmaradt mégis magyarnak és a magyar hadsereg
