Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-686

272 686. országos ülés 191 volt a ezérja, hogy a 48-ban megalkotott és nem­zetünk függetlenségét megállapító magyar tör­vények elsöpörtessenek. A magyar törvényhozás termében nem köze­litek egy magyar kéj)viselőhöz sem azzal a gya­núval, hogy e korszakot bármelyikünk is az áldásos emlékek közé sorozza. És épen azért szólalok fel, hogy megállapítsam, hogy csak a pongyola szövegezés mellett lehet e törvényjavaslatnak olyan magyarázatot adni, mintha törvényhozásunk a fe­ledés fátyolát boritaná arra a múltra is, melyre a feledés fátyolát borítani annyit jelentene, mint megtagadni a nemzetnek saját múltját, alkotmá­nyát, minden nemzeti büszkeségét. E tekintetben nem szabad kétségnek fenmaradnia. E törvény eze­ket az időket nem sorolhatja azok közé, melyeket mint áldásos emléküeket akarunk megörökíteni. Mert ennek a korszakank és a nemzeti büszkesé­günket képező szabadságharczunknak története eléggé mutatja, hogy annak a szerencsétlen rjalota­forradalomnak mily irtóztató vérontás, mily bor­zasztó nemzeti és birodalmi katasztrófa lett a kö­vetkezménye. A Gondviselés nagyon jótékony volt az elhunyt király és a nemzet iránt, mert csodás véletlennel megengedte érniök azt az időpontot, amikor az uralkodónak be kellett látnia, mily vég­zetes volt az az elhatározása, mikor szabadság­harczunk eltijírását az orosz fegyverek segítségével érte el. Mert ime, beigazolódott, hogy az orosz birodalommal szemben, mely ma a dinasztiának és a nemzetnek szivébe akarja mártani a tőrt, a dinasztiának ma csak egy fegyvere van : a magyar nemzet hősies elhatározása, önfeláldozása, melylyel megvédelmezte és meg fogja védelmezni ezentúl is mind a dinasztiát, mind a nemzet minden jogát. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Igazságos volt a Gondviselés. Hanem azért ez aberrácziókat nekünk magyaroknak törvénybe iktatni és azokról mint áldásos eseményekről beszélni nem lehet és nem szabad. Nincs és nem is lehet e tekintetben köztünk félreértés. (Ugy van ! balfelől.) Méltóztassék megengedni, t. ház. hogy csak rámutassak röviden arra, hogy abban a sze­rencsétlen korszakiján, 19 esztendőn át az abszolutizmus uralma, a zsarnokságnak az a neme lőn életbeléptetve, amikor Magyarországon év­tizedeken keresztül bűn volt' magjj'arnak lenni és amikor a kémek felállított rendszere börtönre juttatta, Olmütz, Kufstein, Josephstadt és más börtönök lakóivá tette a magyar nemzet leg­jobbjait. Fájdalom, hogy megtörténtek ezek az események, bár ki lehetne azokat irtani a törté­nelem és az emlékezet sorai közül ! (ügy van! balfelől.) De megtörténtek és az igazság, amely örök életet követel, megköveteli azt, hogy az a nemzet, amety immár kiengesztelődve áll királyá­nak koporsójánál, meg ne feledkezzék azokról, aldk vértanúhalált haltak gróf Batthyány Lajossal az élükön és a tizenhárom aradi vértanúval együtt a nemzet jogaiért, szabadságáért és a nemzet bol­dogulásáért. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalol­dalon.) 7 január 22-én, hétfőn. T, ház ! Lehetetlen, — s nem gyanúsítom meg sem a többséget, sem az előadó urat azzal — hogy ennek a javaslatnak az lenne a czélja, hogy ez a korszak is a dicsőséges uralkodás emlékei közé soroltassák. De ha így van és ha még meg­említem azt, hogy ennél a gyászos korszaknál gyászosabb azért nem volt Magyarország törté­netében, inert csak az isteni Gondviselés különös kegyelme mentette meg a magyarságot attól, hogy végleg be nem kebeleztetett egy összbiro­dalomba és ha még azt is hozzásorolom, hogy ebben az időszakban három háborúba hevertetett a magyar nemzet idegen érdekekért és vérét ontotta messze földön idegen érdekekért, anélkül hogy a nemzet megkérdeztetett volna aziránt, hogy vérét és vagyonát áldozatul kívánj a-e adni, igen vagy nem: (Ugy van ! balfelől.) én nem hiszem, — s lehetetlen, hogy e tekintetben bárki részéről is ellenmondásra találnék — nem hiszem, hogy ennek a képviselőháznak, mely Magyar­ország és a magyar nemzet létjogosultságát kép­viseli és jövendőjében hisz és remél, csak egy tagja is lenne, aki ezt a gyászos multat is azok közé az emlékek közé sorolná, amelyeket áldá­sosaknak lehet nevezni. (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek folytán sajnálom, hogy a bizottság nem gondoskodott eléggé arról, hogy ebből a szövegből ez a czezura akármüVen tiszteletreméltó és olyan disztinkczióval kerüljön a törvénybe, hogy az ne sértsen létező és esetleg jogosult érzékenykedéseket. Nem az a czélom, hogy megbélyegezzek ; nem az a czélom, hogy érzékenykedésekre okot szolgáltas­sak, amelyek kellemetlenül hathatnak vissza a magyar nemzet életére. Az a czélom, hogy a törté­netíró számára ne legyen félreértés a tekintetben, hogy ezt a korszakot nem soroljuk azok közé, amelyeknek megörökítése a magyar nemzet meg­aláztatása nélkül lehetséges volna. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Hiszen mondhatnám azt, hogy még a koronázás utáni időben sem volt a nemzet és királya között mindig egészen zavartalan az az egyetértés, amelyet törvényhozási utón megörökí­teni érdemes. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elég bizonyos, t. uraim, hogy ebben a korszakban azon­ban az alkotmányos ministeri felelősségnek bizo­nyos palládiuma fedezi az elhunyt király felelős­ségét, de még itt is van egy-egy hézag. Ilyen pél­dául a Chlopy-i napijjarancs emlékezete, (ügy van! balfelől.) amely nem ministeri ellenjegyzés mellett jelent meg és amelynek folyománya lett a nemzeti ellenállásnak az a korszaka, amikor a nemzet a törvényben biztosított jogait érvényesí­tette, illetőleg azoknak érvényesítése czéljából megtagadta a véradót és a pénzadót. Ez a korszak azonban, t. ház, még nincs befejezve. A nemzeti harcznak ezek a czéljai még nincsenek elérve. Pihenőre tért csupán csak ez a korszak, de el fog következni az idő,.hogy újra kopogtatni fog a nemzet jogainak elismeréséért. Ezeket azonban én mégis másodlagos jelentő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom