Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-680

172 680. országos ülés 1916 deczember 18-án, hétfőn. hozzák, vagy talán a levéltárból fel lelietne hozatni, — s ez a következő : Ha ez az eskü így marad, hogy az osztrák császár esküszik, akkor ez megszegése az osztrák császárság alapítása alkalmával Magyarország számára tett királyi Ígéretnek. Xe mosolyogjon, t. ministerelnök ur, (Élénk derültség és felkiáltások a jobboldalon : Ráfogás I) vagy jól esik, azért tetszik mosolyogni ? Mikor az osztrák császárságot megalajjitották, akkor egész Európa előtt verifikálni kellett ennek a császári czimnek a felvételét. Én annak a nemzetközi vonatkozásairól nem akarok itt praeiekcziót tartani, de kérném, hogy majd nyugodtabb perczekben méltóztassék azokat az aktákat is elolvasni, amelyele arról tanúskodnak, hogy milyen exkuzácziók mellett állították fel ezt az ausztriai császárságot. Ami azonban minket, magyarokat illet, az az, hogy 1804 augusztus 17-én kelt egy udvari leirat, amely Magyarországot megnyugtatja aziránt, hogy az osztrák császári czim felvételével azonban Magyarországnak sem függetlenségét nem akarják érinteni, sem jjedig — és ez a fontos — az eddigi czimzésen semmi változtatást tenni nem óhajtanak. Benne van egyenesen az ígérete annak, hogy az osztrák császári czim sohasem fog Magyarországra vonatkoztatni és Magyarországnak megmarad a magyar királyi czim. A 4. pontban még többet fog találni a t. ministerelnök ur, ha méltóztatik ezt az aktát felhozatni. Majd később talán — sajnálom, hogy megkésve — meg fogom kaphatni. Ezek történelmi tények. Ezek után talán felfrissíthetem szíves emlékezetüket a tekintetben, amit a szentséges koronának elméletéről már annyiszor elmondtunk, ami minden tankönyvben benne van és aminek konkluzumaként azt a tételt vagyok bátor ismételten felállítani, hogy a koronázás ténye által a világtörténelem előcsarnokába jutott fejedelem ugy lesz tagjává a nemzetnek, a szent koronának, hogy a hitlevelet aláírja és magát megkoronáztatja. A szentséges koronának elmélete alapján a királyi esküt csak az a király teheti le, aki a magyar szent koronának tagja és semmiféle más minőségében nem esküszik, mert nekünk nem az osztrák császár esküvel megerősített ígéretei kellenek az alkotmányra, hanem a magyar király az, aki nekünk az esküt vallásos bensőséggel, az Istenre való hivatkozással leteszi. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kérdem tehát ezek után, hogy mikor még az 1867-iki esküben sem szerepel ez az ausztriai császár ugy mint itt, — különösen nem ugy — hogy itt az urak azt mondják, hogy »I. Károly ausztriai császár* : hát miért méltóztatnak ezt a magyar közjogilag annyira fontos aktában ennyire ekszponálni és elejébe helyezni a magyar király méltóságának, (Ugy van ! a szélsőbal-oldalon.) mikor ehhez nekünk semmiféle néven nevezendő közünk nincsen ? Hiszen ennek az eskünek a vallásos jelentőségét és a messze jövőre kiható alkotmánybiztositéki jellegét a történetíró számára Id akarjuk emelni; ennek az eskünek nem szabad másként szólni, mint ugy : »Mi IV. Károly, Magyarország királya esküszünk.« (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Es akkor, t. ház. méltóztassék majd kihagyni ezt a »satöbbi«-féle firlefánczot, és legyen az egy méltóságteljes aktus, amelyben összeforr a nemzet és a király annak a tudatában, hogy végre-valahára hozzájutottunk ahhoz a tényhez, hogy a magyar nemzet alkotmányát a magyar király garantirozza. Azért én itt is azt mondom.: Nem szándékozom módosításokkal előállani; tudom én azoknak a sorsát, hát minek fáraszszam akár magamat, akár a házat azzal, hogy itt firkálgassak az uraknak ; (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) az teljesen felesleges munka. Én elmondtam ezeket a dolgokat, hogy a ház fontolja meg ; elmondtam a napló számára ; talán jön még idő, midőn a történetíró azt fogja mondani, hogy nekem volt igazam. Különben méltóztassék cselekedni legjobb belátásuk szerint; én elmondtam legjobb tudásom szerint azt, ami a dologra tartozik és kérem, hogy az ausztriai császárra való hivatkozás az esküből feltétlenül mellőztessék. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Több szónok feljegyezve nem lévén, kérdem a t. házat, kiván-e még valaki szólni. ? (Senki !) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A ministerelnök ur kivan nyilatkozni. Gr. Tisza István ministerelnök: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk f) Mindenekelőtt szeretném megnyugtatni Polónyi Géza t. képviselő urat aziránt, hogy a bizottság igenis tárgyalta az eskümintát, azt ugyan felszólalás nélkül fogadta el, de az a bizottságban is in optima forma tárgyaltatott és megállapittatott. Ami a czimkérdést illeti, itt egészen röviden konstatálok két dolgot. (Halljuk! Halljuk I) Az egyik az, hogy Ö felségének az eskümintába foglalt czime az a kis czime Ö felségének, amely 1868-ban állapíttatott meg és azóta változatlanul használatban van. Azt hiszem tehát, hogy a czim ellen kifogás egyáltalán nem tehető. (Ugy van! a jobboldalon.) Arra vonatkozólag pedig, hogy az esküt ö felsége nem mint Ausztria császára, hanem mint magyar király teszi le, teljes megnyugvást adhat a t. képviselő urnak az, hogy magában az eskümintában ö felsége azt mondja, hogy »mint Magyarország és Horvát-Szlavón- s Dalmátországok örökös és apostoli királya esküszöm az élő Istenre«, az esküt tehát kizárólag magyar királyi minőségében teszi le. (Ugy van! jobbról. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ami a gróf Pejacsevich Tivadar t. barátom által beadott inditványt illeti, mindenekelőtt az indítvány szövegére nézve, melyben Polónyi Géza t. képviselő ur az »integritás« szót szintén kifogásolta, vagyok bátor megjegyezni, hogy ez a szöveg az 1868. évi XXX. t.-czikk szerint van mondva, amely a koronázási hitlevélre, vagy amint itt mondva van : a koronázási oklevélre mondja azt, hogy horvát nyelven is szerkesztendő és benne Horvát-Szlavon-Dalmátországok integritása és or-