Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-680

380. országos ülés 1916 deczember 18-án, hétfőn. 165 zösségben vannak. Már most ha fontos volt ennek a kérdésnek helyes beállítása a terület kérdésénél, ahol az beszuratott, ugy nézetem szerint ennél a pontnál még sokkal fontosabb ennek a kérdésnek helyes megoldása és a nomenklatúra helyes beál­lítása. Ezen szöveg szerint ugyanis, amely előttünk fekszik, nem is kellene hozzá nem tudom én Túrba- vagy Pliverics-féle rosszakarat, stilisztikai szempontból is könnyen hozzáférhető az a magya­rázat, hogy azon esetre, ha a szabad királyválasz­tás joga visszaszáll, ez a királyválasztási jog Ma­gyarországot és Horvátországot külön-külön illetné meg. Pedig, t. ház, ez merőben ellenkezik az egész történelemmel és közjogunkkal, de főleg ellenkezik az 1868. évi XXX. törvényczikkben is világosan kifejezett azzal a rendelkezéssel, hogy Horvát­Szlavon-Dalmátországok királya ugyanazon koro­nával koronáztatik meg, egy koronázási aktus van, szóval nincs külön horvát királyválasztási jog, hanem a magyar királyválasztással meg van vá­lasztva Horvát-Szia von-Dalmátországok királya is. Most már ha méltóztatnak ezt a szöveget el­olvasni, ez azt mondja (olvassa) : ». . . visszaszáll Magyarország s Horvát-Szlavón- és Dalmátorszá­gokra és ezen országoknál régi szokásaik szerint az sértetlenül megmarad*, — tehát az »országokra« ruházza át ezt a jogot, ugy hogy a stílus szerint egyenesen azt kell érteni, hogy ezek az országok külön gyakorolják ezt a jogot. No most, t. képvi­selőház, én nem szándékozom itt a kérdés bővebb vitatásába bocsátkozni, de azt hiszem, ebben a tekintetben köztünk még csak kontroverzia sem lehet. Amire én a t. ház szives figyelmét fel akar­nám hivni, az az volna, hogy az a gondolat jusson kifejezésre, amely az 1868. évi XXX. törvényczíkk­nek megfelel, t. i., hogy a koronázás, ha a szabad királyválasztás joga visszaszáll, csak együttesen gyakorolható az állami egy ugyanazonos állam­közösség okából. Most már én erre vonatkozólag semmiféle propoziczióval nem állok elő. Megmondom miért. Azért, mert abszolúte nem szándékozom először semmi olyat proponálni, ami esetleg a kormány álláspontjával ellenkeznék, de másrészt nem szán­dékozom egy módosítással előállani. amely eset­leg horvát testvéreinket feszélyezné, vagy más értelmet tulaj donitana a dolognak. Én azért ebben a kérdésben azt hiszem, hogy a kormánynak magá­nak kellene gondoskodnia arról, hogy itt a hor­vátokkal való teljes egyetértéssel ez a kérdés meg­oldassák, ugy ahogy az 1868. évi XXX. törvény­czikknek megfelel. Már most így állana a dolog akkor is, ha a kérdés preczedens nélkül volna ; akkor is köteles­ségünk volna ezt az értelmet, vagyis, hogy a koro­názás együttes aktus és hogy Horvátországot külön királyválasztás joga nem illeti, akkor is kötelességünk volna ezt megfelelően kifejezésre juttatni a szövegben. Azonban, t. ház, fokozódik a mi kötelezettségünk a tekintetben, hogy aggódó lelkiismeretességgel oldjuk meg ezt a kérdést ak­kor, ha méltóztatik figyelemmel lenni, hogy a tör­ténelmi preczedeneziák révén ezen kérdésnek oly anteaktái vannak, melyek kettőzött óvatos­ságra köteleznek minket. Méltóztatnak tudni, hogy 1712-ben az u. n. pragmatika szankczió idejében horvát rendek az akkori zágrábi püspöknek instigácziójára — azóta érsekség lett — mint külön önálló koronázásra jogosított ország léptek fel, Bécsbe is mentek és külön pragmatika szankcziót offeráltak Bécsben. Ha ezt a históriai preczedenst belekapcsolom a kér­désbe, akkor mint magyar embernek okulva a történelmi múlton, kettőzött óvatossággal kell ezt a kérdést kezelnem és ki kell zárnom, hogy ez a magyarázat bárki által elfogadható lehessen, mintha a magyar királyságot és a horvát királysá­got külön lehetne választani. Én azt hiszem, hogyha ezek az érvek nem elégségesek arra, hogy szives figyelmüket meg­nyerjem annak a gondolatnak, hogy itt egy mó­dosítást kell bevenni, akkor feleslegesen fáraszta­nám a t. házat, 'mert ezek eléggé világosan szóló dolgok. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Nem szándékozom módosítást benyújtani még azért sem, mert tudomásom van róla, hogy igen t. barátom Bakonyi Samu korrekté fogalmazott módositást fog benyújtani. Van még egy megjegyzésem ennél a dolognál. Becsúszott ebbe a jDontba az a kifejezés, hogy a királyválasztás és koronázás »előjoga<< száll vissza Magyarországra és Horvátországra. Jól tudom, hogy ez az előjog szó a régi hitlevelekből, a pri­vilégium szó használatából került bele. De ez őseink helytelen szövegezéséből származó dolog, mert a magyar király szabadválasztási joga nem előjog, nem. privilégium, sőt ellenkezőleg. Privilégium, azaz kiváltság, alatt értjük azt, amit a koronázott király adhat valakinek, ámde a szabad királyválasztás jogát nekünk nem a király adta, (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) hanem, megfordítva, mi adtuk a királynak az örökösödési jogot. Az előjog szó használata, ugy tünteti fel a dolgot, mintha nekünk a király ado­mányozta volna a szabad királyválasztás jogát, ez tehát helytelenül alkalmazott kifejezés. Én tér­ném a t. előadó urat, hogy talán a ministerelnök úrral egyetértésben ezt a szót »elő« tessék ki­hagyni, mert a szabad királyválasztás nent elő­joga, hanem joga a nemzetnek. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Nagyon kérem a t. házat, hogy ezen eléggé objektíve előadott érveimet méltóztassék figyelembevenni, és megfelelő szövegezésről gon­doskodni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Ki következik szólásra ? Szepesházy Imre jegyző: Bakonyi Samut Bakonyi Samu : T. ház ! A minimális gondos­ság kötelessége és közjogi lelkiismeretem késztet arra. hogy a negyedik pontnál felszólaljak és a Polónyi Géza t. képviselőtársam által már jelzett módositást beadjam ; mert én sajnálatomra nem oszthatom azokat a gyengédségi szempontokat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom