Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-679

150 679. országos ülés 1916 deczember 16-án, szombaton. mi házszabályunkban is mondva, hogy vegyes bizottságot, regnikoláris bizottságot csak törvény alapján lehet megalkotni. Már most t. képviselőtársam, az ön tanácsát nagyon meg fogják köszönni a jövendő kormányok, amelyek netalán szükségben lesznek szavazatok dolgában. Ha egy kormány attól fél, hogy a bizottságban kisebbségben marad, majd regnikoláris deputácziót csinál és kölcsönkér szavazatokat a főrendiháztól. A kérdés igen egyszerű; csak arról van szó, hogy világos törvény alapján kell és lehet regnikoláris bizottságot összehívni. Ami a várományos szót illeti, ha én a professzor uraknak és a Polner úrhoz hasonló kiváló közjogászok hibáit fel akarnám sorolni, kimutathatnám a t. képviselőháznak pl. egy egyetemi tanár munkájából, hogy a mi királyunk nem tartozik római katolikus lenni. En ezekre nem megyek rá, mert az én kifogásom az volt, illetve én azt óhajtanám, hogy Magyarországon tartózkodjunk a bécsi közvéleményre való tekintetből minden olyan nomenklatúrától, amely minket közelebb hozna ahhoz a bécsi felfogáshoz, hogy nálunk is hűbér alapján uralkodik a király; szóval minden magánjogi elemet zárjon ki törvényhozásunk nomenklatúrája, mert ez nem magánjogi viszony, hanem közjogi viszony. Ez volt értelme szavaimnak. Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Kérdem, kiván-e még valaki szólni ? (Nem!) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A ministerelnök ur kivan nyilatkozni. Gr. Tisza István ministerelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) KJ, előttem felszólalt t. képviselő ur beszédére nem kívánok külön kiterjeszkedni, mert hiszen azok, amiket az ő beszédével kapcsolatban el kellene mondanom, alkalmazkodni fognak a vita vezérszónokainak beszédeihez fűzött megjegyzéseimhez. Mindenesetre azonban egy tévedését helyre kell igazitanom. A t. képviselő ur azt mondta, hogy a czimkérdés volt az oka az osztrák kormányválságnak. Ez merőben tévedés. Az osztrák kormányválságnak a czimkérdéshez semmi köze. Én azt képzelem, az osztrák kormányválságnak egyenesen az osztrák belviszonyok adják meg a magyarázatát. Ezek után Polónyi Géza t. képviselő ur beszédének is csak egy állításával kívánok foglalkozni. A t. képviselő ur megemlékezett az 1900. évi XXIV. t.-czikkről, s azt mondta, hogy nem akar foglalkozni ezzel a lemondással, sem azzal a rendkívül érdekes és nagy közjogi kérdéssel, hogy boldogult Ferencz Ferdinánd volt trónörökös után kit illetett meg az örökösödési jog. Én egészen egyszerűen konstatálni kívánom, hogy itt sem érdekes, sem érdektelen, sem nagy, sem kicsiny kérdéssel nem állunk szemben. (Tetszés jobbról.) Az egyáltalában nem volt és nem lehetett vitás, hogy megboldogult Ferencz Ferdinánd volt trónörökös után kit illetett meg a trónöröklés joga, mert ezt a kérdést az 1723:11 t.-cz. egészen világosan eldöntötte. Az 1723. évi I. és II. t.-cz. ismételten kifejezésre juttatja a magyar törvényhozásnak azt az akaratát, hogy azok közt a határok közt, amelyeket az örökösödési jog terjedelmére nézve a magyar törvény tartalmaz, Magyarországon a trónöröklési jog ugyanazt a személyt illesse meg, akit megillet a Domus Austriaca, az osztrák ház egyéb tartományaiban, mert hiszen az együttes és elválaszthatatlan birtoklás fogalmát csakis így lehetett megvalósítani; az örökösödési jogban érdemlegesen rendelkező II. t.-czikk 7. §-a pedig egész világosan megmondja, hogy: ... »descendentes eorundemque legitimos, romanocatholicos successores utriusque sexus Austriae archiduces«, tehát azokat a római-katholíkus vallású törvényes leszármazókat, akik egyúttal osztrák főherczegek. Ennek folytán olyan törvényes leszármazók, akik nem osztrák főherczegek, a magyar trónra öröklési joggal nem bírnak. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Ez a kérdés egészen tiszta világosságba helyeztetett az 1900. évi XXIV. t.-cz. megalkotásakor is, valamint teljes világosságba helyeztetett az a körülmény is, hogy boldogult Ferencz Ferdinánd főherczegnek az a nyilatkozata, amely ezen törvényczikkbe beczikkelyeztetett, nem lemondási nyilatkozat, mert lemondani csak meglevő jogról lehet, gyermekeinek pedig öröklési joga nem volt; hanem az a nyilatkozat ünnepélyes elismerése annak a ténynek, hogy gyermekeit öröklési jog nem illeti s ünnepélyes ígéret arra, hogy annak idején, tehát akkor is, ha esetleg uralkodó lesz, ezen álláspont mellett fog megmaradni. (Helyeslés jobbfelöl) A leghatározottabban tiltakoznom kell tehát minden olyan kísérlet ellen, mely a magyar trónöröklési jog iránt bármiféle kételyt vagy homályt akarna támasztani, vagy bárhol azt a hitet akarná felébreszteni, hogy itt bármiféle vitás kérdés lehetne. (Helyeslés jobb felöl.) Egyébként a t. képviselő ur beszédével foglalkozni nem szándékozom és bocsánatot kérek a t. képviselőháztól, hogy egy nagyon régi és elcsépelt mondás tolul ajkamra, de azt hiszem, nagyon illik a t. képviselő ur beszédére. Abban a beszédben volt nagyon sok igaz és nagyon sok uj; a hiba csak az, hogy ami igaz benne, az nem uj, ami pedig uj, az nem igaz. (Derültség jobbfelöl.) S ennek folytán, azt hiszem, felmentve érzem magamat az alól, hogy ezzel a beszéddel bővebben foglalkozzam. (Derültség jobbfelöl.) Polónyi Géza : Xagyon köszönöm ezt a bókot! (Zaj a szélsőbalolddlon.) Gr. Tisza István ministerelnök: Áttérek most már, t. ház, a vita tulajdonképeni tárgyára : a hitlevél ós eskü tartalmára. (Halljuk! Halljuk !) Mindenekelőtt megjegyzem, hogy azokat a nyilatkozatokat, amelyeket O felsége nevében a regnikoláris küldöttség tárgyalásain tenni sze-