Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-679

132 679. országos ülés 1916 deczember 16-án, szombaton. hogy a koronázás czéljából az országgyűlés külön összehivatik. E tekintetben még az 1867. évi törvényhozás sem tett kivételt, sőt — ha szabad ráutalnom — az 1867-iki törvényhozásnak idevonatkozó része kettőzött alakban is igazolja azt, amit hosszú történelmünknek egész múltja tanúsít, t. i., hogy a koronázási országgyűlés mindig külön lett összehiva, kivéve egy esetet, amelyről nyomban meg fogok emlékezni és amely teljesen analóg a mi esetünkkel, t. i. akkor, amikor a király elhalálozása idejében együtt volt az országgyűlés s ennek folytán az országgyűlést nem kellett újból összehívni, hanem a már egybehívott országgyűlésnek folytatása rendeltetett el a koronázás czéljából. Arra azonban a magyar történelem nem ad példát, ami most történt. Az első előadói tervezetből egyáltalán hiányzott annak felemlítése, hogy ez az országgyűlés miért van együtt. Most az uj tervezetben erre czélzás foglaltatik, de nem foglaltatik a közjogi konstitutív elem, amely ennél a dolognál fontossággal bír, t. i., hogy az uj király koronázás czéljából vagy összehívja, vagy fentartani rendeli az országgyűlést. Hogy engem a t. előadó ur és a t. többség is nyomban megértsen, utalom a t. előadó urat, legyen olyan szives ellenőrizni az V. Ferdinánd-féle hitlevélből, meg méltózatatik majd látni, hogy akkoriban, miután együtt volt az országgyűlés, a király a hitlevélben mondta meg, hogy ő ennek az országgyűlésnek együttlétét, tovább való fentartását a koronázás czéljából elrendelte. Nem az a kérdés ám, hogy az országgyűlés együttlétének legitimitása állapittassék meg, mint ahogy azt az előadói tervezet most javasolja, mert hiszen, amint az országgyűlés mindig csak törvény alapján lehet együtt, természetes, hogy most a meghosszabbított mandátumra vonatkozó törvény alapján van együtt. Azonban itt egy másik közjogi momentum az, amelyik közrejátszott és közrejátszik és amely — mondom — hosszú századok óta soha nem változtatva minden hitlevélben egyaránt előfordult, az a tény t. L, hogy a király az országgyűlést a koronázás czéljából külön összehívja, ez egy más sarkalatos felségjognak természetes emanácziója, mert az országgyűlés prorogálásának és abrogálásának, összehívásának, elnapolásának és feloszlatásának joga a magyar alkotmány szerint a mindenkor uralkodó király joga. Ez az országgyűlés kell, hogy a most élő király által a koronázás czéljából, miután együtt vagyunk, üléseinek íentartására hivassék fel. Az a czélzás maga, hogy Ö felsége egy leiratot intézett, amelyben bejelenti azt a kívánságát, hogy a koronázás előkészületei tétessenek meg, lénj'-egében egnyhiti ugyan az első előadói tervezetnek erre vonatkozó teljes hiányát, de nem pótolja azt a közjogilag helyes terminust, amelyre nézve eltérésre semmi ok nincs, hogy miért ne vétessék fel az a már V. Ferdinánd idejében is helyesen elfogadott séma, mely szerint az együttlevő országgyűlésnek további együttartása koronázás czéljából rendeltetik meg. Talán e jállanatban elengedjük magunknak azt, hogy ezzel a kérdéssel részletesebben untassam a t. képviselőházat, de kegyes engedelmükkel egy pillanatra, mégis rá kell hogy mutassak. Ebben az adatban e^» más kérdés is rejlik. A koronázás czéljából összehívott országgyűlésen az évszázados történelemnek kétségtelenül hiteles tanúsága szerint mindig a király személyes részvéte adta meg annak koronázási jellegét és az, hogy a király maga elnököl az illető országgyűlésen. Ez nem olyan csekélység. A világ alkotmányai között egyedül Angliának van meg az az alkotmányjogi biztositéka, hogy nem az ország és a nemzet megy a koronázáskor a királyhoz, hanem a király köteles eljönni a nemzethez. Ez a koronázási országgyűlésnek lényege és jellege. Kérem a t. előadó urat, ellenőrizze azt, amit mondok. Nincs egyetlenegy hitlevelünk sem idáig, amelyből ezek a konstitutív elemek hiányoznának és ne lenne felemütve az, hogy a koronázó országgyűlésen maga a király személyesen elnökölt és vezette az országgyűlést. Én nem akarok ennél a kérdésnél banális kellemetlenségekkel alkalmatlankodni, de azt, hogy épen ennél a koronázásnál, mikor hála a Gondviselésnek, minden előjel szerint egy olyan királyt adott nekünk a jó Isten, akinek alkotmánytiszteletében igazán sok okunk van bízni, történjék meg a szakítás ezzel a prakszissal és akkor alattvalói hódolatunk hűségével és alázatosságával menjünk fel a Várba, oda a messzeségbe, csak azért, hogy ezt a sarkalatos jogi tradicziót ily módon megszakítsuk : ezt nem tartom helyes és szerencsés gondolatnak. Természetszerűleg a kérdésnek ennyire előrehaladott stádiumában egy ilyen magamféle, egyedülálló felszólalónak kevés kilátása lehet a sikerre. Nem hiszem, hogy az én igénytelen felszólalásom okából a koronázási jDrogrammot megváltoztatnák. Mégis megtettem ezt az észrevételt : hadd maradjon az ország naplójában, hogy majd mikor késő nemzedékek minket fognak mint elődöket puhatolni az iránt, hogy mekkora volt az alkotmányos érzésünk, legalább találjanak egy tiltakozást, amely megmondta, hogy ez nem felel meg a magyar alkot mánynak. A másik dolog, amely előttem feltűnik, az, hogy amint én ennek a koronázásnak ante-aktáit ismerem, majdnem szakadatlan gyakorlattal igazolva van, hogy ezt a koronázási aktust rendszerint egy felirat is előzte meg. Az 1867-ik évi koronázás előirataiból méltóztatnak tudni, mennyi közjogi anyagot tár elénk a már 1861-ben megkezdett felirati vita és az 1865/67-ik évi országgyűlés felirati vitája. Az a felirat, amely most mehetne a mi magyar királyunkhoz, nemcsak méltán sorakozhatnék az eddigi feliratokhoz, hanem a magyar nemzetnek, amely büszke az ő dicsőséges múltjára és arra, hogy királyhűségénél csak hazaszeretete nagyobb, ma, mikor a világtörténeti események mozgatják naponként a történendőket, joga és kötelessége volna az érzelem