Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-676

676. országos ülés 1916 deczember 13-án, szerdán. • 105 amelyet ott tapasztalunk. T. i. a katonaság — a miénk — nem nézi, kogy Idnek mennyi takarmánya maradt még meg, hogy kié a takarmány, hanem kimegy a mezőre, elmegy a gazdasági épületekbe és hiába tiltakozik a gazda a takarmány elvitele ellen, mondván, hogy az az ő állatainak kell, minden kérdezősködés nélkül, sőt még anélkül is, hogy egy czédulát hagyna ott, amelynek alapján kilátása volna arra, hogy azért a takarmányért valaha kapni fog valamit, elviszi azt. Olyan eset is történt, — nem is akarom megnevezni a községet, mert szégyenlem az esetet — hogy azt mondották, hogy egy borjázni akaró tehenet el kell, hogy adjanak és vigyenek el. Egy olyan szegény asszonyé volt a tehén, akinek férjét az oláhok elhurczolták és akinek katonasorbin levő két fia szolgálja a hazát a fronton. A községi bírónak megesett rajta a szive és amikor erőszakkal el akarták vinni a tehenet, tiltakozott ez ellen, mire ezt az ügyes, becsületes, derék székely községi birófc a cseh főhadnagy felpofozta nyilt utczán. Tessék már most elképzelni az ilyen ember lelkületét, akinek akkor, amikor népét védelmezi, amikor olyan családnak fogja pártját, amely kétszeresen, háromszorosan is sujtatik, ilyen torturát, ilyen meggyalázást kell elszenvednie cseh katonatisztjeink részéről. Nagyon kívánatosnak tartanám, ha a már otthon levő lakosság sürgősen megkaphatná állatállományát és kívánatosnak tartanám, ha erre a czélra a Székelyföld különböző központjain külön állatorvosokat tartanának. De különösen nagy súlyt helyeznék arra, hogy most, amikor a magyarok Istene megsegítette a mi hadseregünket és szövetségeseinket, hogy azt a gaz oláh nácziót megtaníthattuk móresre, amikor elmehettünk országának központjába és megszereztük azt a tömérdek hadizsákmányt, amelyről a német birodalmi gyűlésen Bethmann-Hollweg is olyan szépen megemlékezett, hogy milyen, dus zsákmánj^ esik ott, amint akkor, amikor a szövetséges hadseregek leigázták Szerbiát, a német császár egy előkelő gesztussal azt mondotta, hogy a Szerbiában talált hadi zsákmányt jiedig átengedi a bolgár nemzetnek, most, amikor az Oláhországba került sok százmillió értéket képviselő állatállományt, élelmiszert és egyebet ott nnnd megkaptak a mi hadseregeink.: a magyar kormány tudna annyi befolyást érvényesíteni, hogy ennek a hadizsákmánynak tekintélyes része elsősorbán a székelységet, az erdélyrészi lakosságot illesse. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Úgyis azt mondják, ma is mondották a mitűster urak, hogy olyan nagyok a szállítási nehézségek. Az odavaló szállításnak nehézsége nem is olyan nagy, hiszen mindjárt ott van, mert a székelység vagyonát rabolták el az oláh csordák. Azt a sok százmillió értékű állatot és minden egyebet, élelmiszert, stb. amit ott találnak, méltóztassék tehát elsősorban ennek a székelységnek felsegitésére fordítani és akkor a szállítási eszközöket sem fogják olyan nagyon igénybe venni. KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIII. KÖTET. Kérem, különösen a belügyminister urat, _ hogy állategészségügyi szempontból is tegyen meg minden intézkedést, de, ami ennél százszor fontosabb, az emberek közegészségügyét is méltóztassék figyelembe venni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hiszen, sajnos, már láttuk az elmúlt időben, hogy bármily fontosnak is ismertük el az állategészségügyet, de ennél milliószor fontosabb az emberek egészségügye. A mi vármegyénkben pl., ahol a lakosságnak jelentékeny része szintén otthon van, még csak egy gyógyszertárt sem tudtak berendezni, ahol bármely betegség esetén gyógyszert lehetne kapni. A patikák üres falai megvannak, de a gyógyszertárakat az oláh csordák kirabolták. Oláhországból most gyógyszert is kaphatnak. Méltóztassék tehát elrendelni, hogy elsősorban ezeket a közegészségügyet szolgáló intézményeket azonnal felszereljék. A magam részéről is elkerülhetetlenül szükségesnek tartanám, amit Ugron Gábor tisztelt • barátom javaslatának megokolásában olyan gyönyörűen ecsetelt, hogy a magyar képviselőháznak, elsősorban jiedig a kormánynak egy minden érdeket átölelő erdélyi programmja legyen, mert remélem, hogy a háború után megszűnik a régi közömbösség az erdélyi részekkel, különösen a székelységgel szemben, amely oly tündöklő módon viselkedett ismét, amely szinte honmentő szerepet vállalt, mert hiszen nincs székely család, amelynek gyásza ne volna, gyönyörűbben nem verekedett senki, hősiesebben nem küzdött senki, mint az a székely nép. Már most szükségesnek tartanám, hogyha a kormány ilyen programmot nem terjeszt a ház elé, legalább az erdélyrészi képviselők állnának össze és dolgoznának ki egy programmot, amely a jövendőben megszünteti azt, hogy Magyarországon mindenkinek több joga van, mint a magyarnak és minden faj kevésbbé üldözött, mint a magyar és hogy az erdélyi részekben minden faj inkább részesül előnyben, kiváltságban, kedvezésben, mint a magyarság és mint a székelység. Álljon össze az a testület, dolgozza ki ezt a programmot, szüntesse meg a nemzetiségi kérdést. Magyarországon mindenkinek magyarnak kell lenni ! Aki nem akar magyar lenni, az hurczolkodjék Id más hazába. Ezt a hazát a magyarok tartották fenn minden ellenséggel szemben, megérdemlik tehát, hogyha kedvezés. ha előjog kapható, akkor azt a magyarság, Erdélyben a székelység kapja meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A következő interjjellácziót intézem a kormányhoz : »1. Hajlandó-e a kormány gondoskodni arról, hogy ősi földjére visszatelepített és visszatelepitendő székely lakosság szükséget ne szenvedjen, kellő élelemmel és ruházattal láttassék el és hogy megmentett állatállományának takarmánya legyen ? 2. Hajlandó-e a kormány a még szülőföldjüktől távol levők napi 1 korona segélyét 2 koronára azonnal felemelni ? 3. Hajlandó-e a kormány lépéseket tenni. 14